KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/április
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Kozák András (1943–2005)
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: A kecske szeme Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: A rövidfilm-rítus Kísérleti és kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Ez van Dokumentumfilmek
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Beszélgetés Gazdag Gyulával
• N. N.: A 36. Magyar Filmszemle díjai

• Ardai Zoltán: Örök szobaszámok 2046
• Kriston László: Hongkongi tangó Beszélgetés Christopher Doyle-lal
• Varró Attila: Azonosítatlan holttestek Johnnie To
• N. N.: Johnnie To és a MilkyWay
• Ádám Péter: A Vichy-szindróma Francia amnézia
• Sándor Tibor: A kultúrfölény fogságában Trianon-dramaturgia
• Pápai Zsolt: Nagymagyar retro Velünk élő Trianon
• Hirsch Tibor: Nem oda Buda Budapest-szocio
• Erdélyi Eszter: Executio praecox Vertigo, férfi, nő
TELEVÍZÓ
• Tóth Dezső: Truman felett az ég A média és teremtményei
KRITIKA
• Kolozsi László: A szemétdomb Dallas Pashamende
• Stőhr Lóránt: Szerintük a világ Le a fejjel!
• Kubiszyn Viktor: Női kesztyű Millió dolláros bébi
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Intim vallomások
• Takács Ferenc: Kényszerszünet
• Vízer Balázs: Az operaház fantomja
• Kovács Marcell: A gépész
• Turcsányi Sándor: Schizo
• Köves Gábor: Csak lazán!
• Csillag Márton: Szürke, Merci
• Vajda Judit: Bonbon, a kutya
• Csillag Márton: A balszerencse áradása

• N. N.: KALAUZ

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A hamisító

Kránicz Bence

The Forger – amerikai, 2014. Rendezte: Philip Martin. Szereplők: John Travolta, Tye Sheridan, Christopher Plummer. Forgalmazó: ADS Service. 94 perc.

 

A műkincshamisításról szóló filmek különleges helyet töltenek be a heistfilmek és szélhámostörténetek sorában. Találkozni az igazi, auratikus művészettel, majd ellopni, lemásolni azt: csábító ebből az alaphelyzetből az iparosított hollywoodi termelés kritikáját kibontani (mint Alan Rudolph A modernekben), öntudatos szerzői állásfoglalást tenni (hasonlóan a kiváló Incognitót jegyző John Badhamhez), vagy a remake-stratégiára vonatkozó önironikus kommentárral kísérni a nem először látott sztorit (ahogy tették a Coen testvérek a Dől a moné forgatókönyvében – lásd a Filmvilág 2014/4. számát).

Az elsőfilmes Philip Martin és a korábban főleg kétes minőségű horrorokat író Richard Ovidio közös munkájában az efféle szellemes és kreatív önreflexiónak nyomát sem lelni. A hamisítóban magától értetődik, hogy a börtönből frissen szabaduló megélhetési bűnöző, Ray közel zseniális festő is egyben, aki némi rákészüléssel két este alatt tökéletes másolatot készít a Nő esernyővel Monet-klasszikusáról. Mint minden képhamisító-filmben, az alkotók itt is a cselekmény áhítatos kulcspillanatának szánják a másolás aktusát – melyhez természetesen korhű festék és ecset, valamint XIX. századi vászon dukál –, azonban jelzésértékűen rövidre szabják a vonatkozó jelenetet, mintha a főhős álmából keltve is képes lenne erre a teljesítményre.

Meglepő húzás, de Martint és íróját a képhamisítás heist-szálánál sokkal jobban izgatja Ray és rákos fia kapcsolata. Noha a szentimentális giccs veszélye fenyeget, a betegséget egyszerű eszközökkel, a hatásvadászattól tartózkodva ábrázolják a készítők, akik sokat köszönhetnek a remek fiatal színész, Tye Sheridan (Joe) visszafogott alakításának. A főszereppel birkózó John Travolta ugyanakkor keményöklű kisbűnözőként, tehetséges másolóként és igyekvő apaként sem elég meggyőző. Ahogy színész és karakter hiteltelenné válnak a széttartó szerepek sokaságában, úgy a film is több műfaj és stílus lehetőségét villantja fel, ám ezek egyikét sem képviselik és viszik végig következetesen az alkotók. A végeredmény így lapos és erőtlen.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/02 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12604