KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/április
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Kozák András (1943–2005)
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: A kecske szeme Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: A rövidfilm-rítus Kísérleti és kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Ez van Dokumentumfilmek
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Beszélgetés Gazdag Gyulával
• N. N.: A 36. Magyar Filmszemle díjai

• Ardai Zoltán: Örök szobaszámok 2046
• Kriston László: Hongkongi tangó Beszélgetés Christopher Doyle-lal
• Varró Attila: Azonosítatlan holttestek Johnnie To
• N. N.: Johnnie To és a MilkyWay
• Ádám Péter: A Vichy-szindróma Francia amnézia
• Sándor Tibor: A kultúrfölény fogságában Trianon-dramaturgia
• Pápai Zsolt: Nagymagyar retro Velünk élő Trianon
• Hirsch Tibor: Nem oda Buda Budapest-szocio
• Erdélyi Eszter: Executio praecox Vertigo, férfi, nő
TELEVÍZÓ
• Tóth Dezső: Truman felett az ég A média és teremtményei
KRITIKA
• Kolozsi László: A szemétdomb Dallas Pashamende
• Stőhr Lóránt: Szerintük a világ Le a fejjel!
• Kubiszyn Viktor: Női kesztyű Millió dolláros bébi
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Intim vallomások
• Takács Ferenc: Kényszerszünet
• Vízer Balázs: Az operaház fantomja
• Kovács Marcell: A gépész
• Turcsányi Sándor: Schizo
• Köves Gábor: Csak lazán!
• Csillag Márton: Szürke, Merci
• Vajda Judit: Bonbon, a kutya
• Csillag Márton: A balszerencse áradása

• N. N.: KALAUZ

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Párizs – Manhattan

Kolozsi László

Paris Manhattan - francia, 2012. Rendezte és írta: Sophie Lellouche. Kép: Laurent Machuel. Zene: Jean-Michel Bernard. Szereplők: Alice Taglioni (Alice), Patrick Bruel (Victor), Marine Delterme (Hélene), Woody Allen. Gyártó: Vendome Production / France2 / SND. Forgalmazó: CineReal. Feliratos. 77 perc.

Ha olyan filmet látunk, melynek egyik legfőbb szereplője, mondhatni, az események menetét meghatározó szereplője Woody Allen, de a filmet nem ő írta és rendezte, okkal kérdezhetjük, jobban járunk-e, ha erre ülünk be, mint egy Woody Allen filmre, vagy inkább maradjunk meg a Mester munkáinál? A Párizs Manhattan egyrészt egy rajongó filmje, tehát a Woody Allen fanok számára olyasféle mű, mint a Star Wars őrülteknek a Fanboys, ugyanakkor hommage is, szerényen abszolvált tiszteletkör, amit a Mester arcképe és filmjei előtt ró le Sophie Lellouche. A hölgy nem rokona az Egy férfi és nő rendezőjének, hiszen a nevét egy l-l írja, de legalább annyira tipikus francia filmet alkotott, mint majdnem-névrokona, tehát társalkodási és szerelmi drámát. És ha innen nézzük, mármint Párizsból, akkor jobban látszik az is, hogy aki láttán megszédül Lellouche, az sem elsősorban a skandináv tragédiákat dolgozta fel életművében, hanem sokkal inkább a franciás, könnyed darabokat. Tehát a francia közegbe helyezve (és ezt bizonyította Woody Allen párizsi filmje is – melynek forgatásáról tudták behívni e filmbe egy cameóra), a Woody Allen-humor még élőbb, élénkebb, még természetesebben hat: mintha ebben a városban, Párizsban, mindenki jól beszélne woody allenül, még Victor, a szimpatikus riasztószerelő is. Akinek – a történet alapja ez – össze kell jönnie a bombázó Alice-szal, azaz Alice Taglionival. Taglioni kisasszony egyébként, éppen szépsége okán, nem számítható tipikus Woody Allen hősnőnek: nem is áll jól neki a szerény, pasit alig találó gyógyszerésznő szerepe. Ha egyszer-egyszer jobb ruhába bujtatják, kirí az átlag-francia, középosztálybéli közegből.

Kevesebb a mindenre elszánt őrült ebben a drámában, mint a másik Allen-fan francia, Julie Delpy filmjeiben – itt is egyébként az idős apa az –, kevesebb benne a komikum is. Még maga Woody Allen sem mond igazán jókat. De minek is tenné. Az ő érdeke az, hogy a nézők inkább egy Woody Allen filmre üljenek be. És ha így tesznek: igazuk is van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11224