KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Mediawave ’2005

• Horeczky Krisztina: Retró, posztmodern, high-tech Fiatal operatőrök Budapestről
• Kubiszyn Viktor: Virtuálváros Budapest és a fiatal film
MAGYAR MŰHELY
• Reményi József Tamás: Valamit kezdeni Sorstalanság
• Muhi Klára: Párbeszéd és svédcsavar Herskó János filmjei
• Fésős András: Aczéltelefonok Beszélgetés Herskó Jánossal

• Köves Gábor: Hollywood ostora Howard Hughes csodálatos élete
• Schubert Gusztáv: Legek ura Aviátor
• Kolozsi László: Bűnbeesés után Japrisot mozija
• Juhász Balázs: Silencio Lynch-hangulat
• Bori Erzsébet: Kinézni a fejünkből Verzió emberjogi fesztivál
• Bán Zoltán András: Éles fény Susan Sontag: A szenvedés képei
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A tárgyak cirkusza Széljegyzetek a reklámkultúrához
ANIMÁCIÓ
• Csillag Márton: Priit és most AniFest 2.
• Kemény György: Józsefvárosi távlatok Nyócker-stíl
KRITIKA
• Báron György: Nyáron, görögbe Csudafilm
• Kolozsi László: Matracsír Belső tenger
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Utolsó élet az univerzumban
• Bori Erzsébet: Bűnök
• Vincze Teréz: A kis virtuóz
• Kárpáti György: Fűrész
• Kolozsi László: Anya és a szerelem
• Csantavéri Júlia: Éjfél után
• Kolozsi László: Egy hulla, egy falafel és a többiek
• Csillag Márton: A por
• Ardai Zoltán: Kerülőutak
• Teszár Dávid: Átok

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A dzsungel könyve

Szemadám György

 

Ez az elképesztően olcsó eszközökkel élő rajzfilm kétszeresen is vádolható idegen tollakkal való ékeskedéssel, mert lényegét tekintve éppoly illetéktelenül használja fel Walt Disney jól hangzó nevét, mint Rudyard Kiplingét. Ebből a Wolfgang Reitherman által rendezett – ám Walt Disney mesevilága fedőcím alatt futó – opuszból teljességgel hiányzik például az állatfigurák antropomorfizálásának jellegzetesen disney-s bája és igényes animálása. Kiplinghez pedig mindössze annyi köze van, hogy ez is A dzsungel könyve címet viseli, s ebben is előfordulnak a Kipling-szereplőkével azonos nevű figurák. Szomorú adalék az egészestés rajzfilmek szellemi színvonalához, hogy nem kevesebb, mint négy ember kellett ahhoz, hogy „filmre írja” Kipling csodálatosan misztikus művét, s összehozza a filmvásznon látható bohóckodást. Szerb Antal A dzsungel könyvének állatalakjait a világirodalom legjobban sikerült állatainak nevezi. Nos, a filmbéli Bagira – aki először azzal szerez meglepetést a nézőnek, hogy dacára Kipling-megírta nőstényvoltának, Szabó Gyula érces férfihangján szólal meg – otromba feje egy kicsit sem emlékeztet a feketepárducok finom profiljára, Balú nagyfenekű idiótaként, Háti egy szenilis vénember ízléstelen karikatúrájaként, Sir Kán pedig egy citromba harapott nyugdíjas kínai pankrátor-ként jelenik meg. A „jópofának” szánt majmok és keselyűk pedig annyira jellegtelenek, hogy az ember egy idő múlva már alig tudja visszaidézni külsejüket. Disney legendáshírű „személyiség-animációjáról” ezesetben kár is lenne beszélni, de Maugli, Bagira és Sir Kán egynémely megtévesztőén valósághű mozdulatát látva feltételezhető, hogy e szereplők esetében a natúrfilm rotoszkópos átmásolásával éltek az animatorok, ami néha jóleső ellenpontként, néha meg groteszk disszonanciaként hat a többi szabadon animált lény mozgásához képest. Fel lehetne még hánytorgatni a minden elkapkodott, sokat markolni akaró rajzfilmnél megfigyelhető eszközök – a narrátor, a többször megismételt azonos jelenetsorok –- használatát, de ezeknél még sokkal kínosabb látni a szereplők állandó dalra-táncra fakadását, azt a folyamatos esztrádműsort, mellyel az alkotók a film motiválatlanságáért kárpótolni vélték a nézőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5079