KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Mediawave ’2005

• Horeczky Krisztina: Retró, posztmodern, high-tech Fiatal operatőrök Budapestről
• Kubiszyn Viktor: Virtuálváros Budapest és a fiatal film
MAGYAR MŰHELY
• Reményi József Tamás: Valamit kezdeni Sorstalanság
• Muhi Klára: Párbeszéd és svédcsavar Herskó János filmjei
• Fésős András: Aczéltelefonok Beszélgetés Herskó Jánossal

• Köves Gábor: Hollywood ostora Howard Hughes csodálatos élete
• Schubert Gusztáv: Legek ura Aviátor
• Kolozsi László: Bűnbeesés után Japrisot mozija
• Juhász Balázs: Silencio Lynch-hangulat
• Bori Erzsébet: Kinézni a fejünkből Verzió emberjogi fesztivál
• Bán Zoltán András: Éles fény Susan Sontag: A szenvedés képei
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A tárgyak cirkusza Széljegyzetek a reklámkultúrához
ANIMÁCIÓ
• Csillag Márton: Priit és most AniFest 2.
• Kemény György: Józsefvárosi távlatok Nyócker-stíl
KRITIKA
• Báron György: Nyáron, görögbe Csudafilm
• Kolozsi László: Matracsír Belső tenger
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Utolsó élet az univerzumban
• Bori Erzsébet: Bűnök
• Vincze Teréz: A kis virtuóz
• Kárpáti György: Fűrész
• Kolozsi László: Anya és a szerelem
• Csantavéri Júlia: Éjfél után
• Kolozsi László: Egy hulla, egy falafel és a többiek
• Csillag Márton: A por
• Ardai Zoltán: Kerülőutak
• Teszár Dávid: Átok

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Whiplash

Jazz életre-halálra

Csiger Ádám

Mestermű arról, hogy a kiváló művészi teljesítményért meg kell dolgozni és szenvedni.

 

A whiplash ostorcsapást jelent, de általában nyakrándulást értenek alatta (például autóbalesetben), e filmben pedig elsősorban Hank Levy azonos című tételére vonatkozik a jazzdobosnak tanuló főhősnek meggyűlik a baja eme opus különösen nehéz ütőstémáival. Damien Chazelle író-rendező tudja, miről beszél: fiatalon jazzdobosnak tanult, e munkája bevallottan önéletrajzi ihletésű, és már harmadjára kerül ki keze alól muzsikus alteregó-férfihős és zenei színfalak mögött játszódó backstage musical zsánerű mozi. Debütálása, a Guy és Madeline egy park padján és a forgatókönyvéből készült Hibátlan előadás beillenek akár a Whiplash főpróbáinak is és auteurt sejtetnek a 30 éves direktor személyében. Előbbi művész-, utóbbi zsánerfilm, jelen mű pedig az aranyközép. Szerény büdzséjű bemutatkozásában egy főként munkájába szerelmes afroamerikai fúvós egzisztenciájának és párkapcsolatainak nehézségeiről mesélt, miközben egyszerre idézte meg a klasszikus musicalek stílusát és alkotott kisrealista indie filmet. A Whiplash fanatikus zenészhőse immár zsidó dobos, de művészi- és szerelmi életét Chazelle ismét rögrealistán ábrázolja. A Hibátlan előadás az ő Hitchcock-filmje: egy ritka tehetséges és ambiciózus, de lámpalázzal küzdő sztárzongorista parkolópályára szorul egy kudarcba fulladt előadás után, nagy visszatérésén pedig üzenetet kap: a legapróbb betli a billentyűsök Szent Gráljának számító opuszokban, és egy lövész golyót ereszt ő és felesége fejébe. Thrillerének főhőse nem váltotta be neves mestere reményeit, így titokzatos zenebolond ellenlábasa drasztikus módszerrel sarkallja tökéletes teljesítményre. A Whiplash alkalmával a legendás maestro és a főellenfél már egy és ugyanaz, de e film is egy kapcsolatával bajlódó ifjú hős és egy rettegett apa-karakter zárt szituációs konfrontációira épül, utóbbi ismét lelki terrorral és fizikai fenyegetéssel ösztökéli az előbbit (lásd a whiplash jelentéseit). Az előző kedvenc tanítványát öngyilkosságba hajszoló zenetanárról leginkább az Acéllövedék mindenkit üvöltve és káromkodva sértegető kiképzőtisztje juthat eszünkbe. Krédója, hogy nincs kártékonyabb annál a két szónál, hogy „szép munka!”, és szerinte szegényebbek lennénk egy Charlie Parkerrel, ha annak idején nem vágnak cintányért a fejéhez egy apró hiba miatt.

Ha a Sráckor a felnőtté válás mozik netovábbja, akkor e mű a mentor-tanítvány viszonyra építő kiképzés- és a karrierfilm, na meg a művészetről és művészekről szóló dráma apoteózisa. Utóbbihoz áll közelebb, hisz a törtető ifjonc szemben az Éjjeli féreg karrieristájával nem antihős. Az Acéllövedék embertelen kiképzése tragikus kudarcba fullad, hiába nevelnek übermensch-t egy jóllakott napközis underdogból. Chazelle is eljátszadozik eme lehetőséggel, de filmje nem lenne remekmű, ha csak utánozna. Mozija ambivalens, ellentmondásos: lehetne ugyan politikailag korrekten populista, egyértelműen moralizáló vagy ironikus is, mégis szokatlanul elitista és individualista. A megszállott főhős feláldozza magánéletét a karrier oltárán, mint Miyazaki alteregója a Szél támadban de Chazelle nem ítélkezik. Fantáziál a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem nyergel át zenéről filmre, de főként arról mesél, hogy micsoda alábecsült munka és szenvedés van a nagy művészek pályája mögött. Hőse vesztes a magánéletben, becsvágya (túl)kompenzálása lelki válságainak. Nem elég, ha tehetséges vagy, dolgosnak is kell lenned. A Guy és Madeline egy park padján muzsikus hőse sikertelen, e film viszont egy sikeres zenész életének kulisszái mögé enged bepillantást. Az elsőfilm tartalmához illik minimalista, szegénysori formanyelve, Chazelle a fősodorba való áttörést meghozó mozija esetében pedig pszichothrillereket megszégyenítően feszült és intenzív stílushoz párosul művészi ambíciót éltető történet. A rendező tézisét már az is bizonyítja, hogy munkamániához és tálentumhoz szóló dicshimnusza világsikert aratott. Művész-dráma mellett meta-karrierfilm is: a mögötte lévő munkáról szól, szerzője önnön csúcsteljesítményére világít rá. Kubricknál a háború a megalománia metaforája, a Whiplash kiválósága viszont arról tanúskodik, hogy ha van terület, ahol a becsvágy nem árt, az a művészet.

 

WHIPLASH (Whiplash) –amerikai, 2014. Rendezte és írta: Damien Chazelle. Kép: Sharone Meir. Zene: Justin Hurwitz. Szereplők: Miles Teller (Andrew), J.K. Simmons (Fletcher), Paul Reiser (Jim), Melissa Benoist (Nicole). Gyártó: Blumhouse / Bold Films / Right of Way Films. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 105 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12174