KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Gyermekjátékok Jeles András
• Forgách András: Eleveny kollégák József és testvérei

• Kovács Marcell: Türelemjáték Monte Hellman indie-westernjei
• Strausz László: A reklám a lényeg! Exploitation - a rosszízlés diadala
• Zoltán Gábor: Lopott kameraidő Kávé és cigaretta
• Kolozsi László: Harisnyanesz Truffaut és a nők
• Ardai Zoltán: Felismerni Doinelt Újhullámos Gil Blas
• Kubiszyn Viktor: A Gutenberg-galaxis ég-e? Kultmozi: 451° Fahrenheit
CYBERVILÁG
• Géczi Zoltán: Flash-köztársaság Animáció a neten
• Berta László: Macromedia Flash
• Sebő Ferenc: Kíméld az ajtófélfát Magyar net-animáció
• Varró Attila: Digitális paletta CGI és fantasztikum

• Gelencsér Gábor: Beszédes csend Bergman Trilógiája
• Kúnos László: Bergman estéje Sarabande
MAGYAR FILM
• Szlanárs Emese: Ugrás az ismeretlenbe Beszélgetés
• Pápai Zsolt: Tűzkeresztelő A restaurált Ludas Matyi
KÖNYV
• Zalán Vince: Képkrónika Sára Sándor, a fotográfus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Egy alvezér gyermekkora Che Guevara – A motoros naplója
• Kolozsi László: Van másik Világszám
• Vaskó Péter: Szabadság, szerelem Nyócker
• Lajta Gábor: Nun vagy Sin Csoda Krakkóban
• Szőnyei Tamás: Ajvé Yiddish Blues
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Könyörtelenek
• Nevelős Zoltán: Ördögűző – A kezdet
• Köves Gábor: Young Adam
• Kis Anna: Kóristák
• Vaskó Péter: Zuhanás a csöndbe
• Kolozsi László: A pityergő teve története
• Hideg János: Sírhely kilátással
• Pápai Zsolt: Kidobós
• Csillag Márton: Orion űrhajó – A visszatérés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pad a parkban

Csantavéri Júlia

 

Jóleső meglepetés egy ilyen kis könnyű darab. Agusti Vila filmje láttán ugyanis eszünkbe jut, hogy lehet a világot „csak úgy” egészen hétköznapi perspektívából is nézni, és mégis, mennyire érdekes. Vila padja, amelyen Juan mindennap várja, hogy eljöjjön a nagy Ő, Európa bármely nagyvárosában állhatna. A park Madridban, Budapesten vagy Rómában egyformán a gyerekek és a kutyák kitüntetett terepe, bárki másnak lényegében vonzó, mégis idegen hely, ahol a pad jelenti a kapaszkodót, véd, de ki is emel. Épp erre számít Juan, amikor hosszúra nyúlt gyerekkorából végre kitörve, kitessékelve közszemlére teszi magát. Sőt, mivel úgy érzi, túl vékony szalmaszál ez a sorsnak, megduplázza a lehetőséget, s a park után mindennap beül egy kis presszóba is, hátha majd ott… A két helyszín, kétféle találkozás tükröt tart egymásnak, játékosan és mégis nyugtalanítóan felerősítve a helyzet képtelenségét. A rendező franciás szószba rejti az idegenség feloldatlanságának keserű érzetét. Ebben a filmben sokat beszélnek. Főleg csak beszélnek. A szavak hol tétovák, hol érdesek, a szereplők vagy elbeszélnek egymás mellett, vagy támadók, mintha azt képzelnék, hogy a másik feltétlen behódoltatása az egyetlen lehetőség arra, hogy közel kerüljenek hozzá. Vila jól használja ki Juan bizonytalanságát. Az ő passzív várakozása lendíti mozgásba körülötte a többieket, nemcsak a padra letelepedő Aliciát és a presszóban olvasgató Anát, hanem a barátokat is, akik mindenáron össze akarják hozni valakivel. A sokszoros tükröződésben azonban mindenki csak önmaga elmosódott képét látja, mint aki magában beszél, anélkül, hogy igazán tudná, mit is mond. Ez azonban a rendezőre nem áll. Ő valóban kíváncsi a hőseire. Mozgékony, könnyed kamerája szeretetettel figyeli az ötletesen összehozott karaktereket, a minimálisra redukált, de jellegzetesen megformált környezetet, sokat elmond, még többet elhallgat róluk, a nézőre bízva a megfejtést.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3480