KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Gyermekjátékok Jeles András
• Forgách András: Eleveny kollégák József és testvérei

• Kovács Marcell: Türelemjáték Monte Hellman indie-westernjei
• Strausz László: A reklám a lényeg! Exploitation - a rosszízlés diadala
• Zoltán Gábor: Lopott kameraidő Kávé és cigaretta
• Kolozsi László: Harisnyanesz Truffaut és a nők
• Ardai Zoltán: Felismerni Doinelt Újhullámos Gil Blas
• Kubiszyn Viktor: A Gutenberg-galaxis ég-e? Kultmozi: 451° Fahrenheit
CYBERVILÁG
• Géczi Zoltán: Flash-köztársaság Animáció a neten
• Berta László: Macromedia Flash
• Sebő Ferenc: Kíméld az ajtófélfát Magyar net-animáció
• Varró Attila: Digitális paletta CGI és fantasztikum

• Gelencsér Gábor: Beszédes csend Bergman Trilógiája
• Kúnos László: Bergman estéje Sarabande
MAGYAR FILM
• Szlanárs Emese: Ugrás az ismeretlenbe Beszélgetés
• Pápai Zsolt: Tűzkeresztelő A restaurált Ludas Matyi
KÖNYV
• Zalán Vince: Képkrónika Sára Sándor, a fotográfus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Egy alvezér gyermekkora Che Guevara – A motoros naplója
• Kolozsi László: Van másik Világszám
• Vaskó Péter: Szabadság, szerelem Nyócker
• Lajta Gábor: Nun vagy Sin Csoda Krakkóban
• Szőnyei Tamás: Ajvé Yiddish Blues
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Könyörtelenek
• Nevelős Zoltán: Ördögűző – A kezdet
• Köves Gábor: Young Adam
• Kis Anna: Kóristák
• Vaskó Péter: Zuhanás a csöndbe
• Kolozsi László: A pityergő teve története
• Hideg János: Sírhely kilátással
• Pápai Zsolt: Kidobós
• Csillag Márton: Orion űrhajó – A visszatérés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hullázó kedélyek

Kövesdy Gábor

 

Mókás, de úgy látszik, igaz: Hollywoodtól kell megtanulnunk azt is, hogyan kell filmet csinálni, ha vékony a buksza. Először is kössük össze a kellemest a hasznossal: könnyű nyári forgatás az óceán partján, egyetlen helyszínen, két díszletben, három színésszel, statisztéria nélkül. Másodszor pedig használjuk azt, amink van: szaktudásunkat és tehetségünket. Így aztán ebben a fekete komédia és pszichothriller közt kalandozó szórakoztató filmben alkalmunk nyílik megfigyelni, hogyan dolgozik néhány kihalófélben lévő mesterség – forgatókönyvírás, dramaturgia, színészet – művelője.

Itt van mindjárt a történetmesélés, mely képzeljék, fordulatos. A hirtelen irányváltások, ahogy kell, váratlanok, mégis előkészítettnek és utólag logikusnak érezzük őket. A rendező úgy képes meglepni a nézőt, hogy közben megajándékozza őt a ráismerés örömével. Az írónak pedig arra is marad ereje, hogy történetét végül jótékony-ironikus zárójelbe tegye. A filmet egyetlen színész, a nagyszerű Harvey Keitel viszi a vállán, remekül hozva a betegesen túlféltő férjtől a megszállott gyilkosig terjedő szerepskálát. Amellett, hogy jó színész, könnyű dolga is van: valamennyi szerepvariáns jól megírt, és lélektanilag kellően motivált. A történet logikusan végiggondolt és arányosan felépített. A fordulópontokon gondosan előkészített és előre pontosan kiszámított hatású patronok robbannak, nem tévesztve el a kívánt hatást. A film egészének dramaturgiája egyébként a klasszikus dominóelven működik: ha meggyújtasz egy gyufaszálat, elég egy madzag, mitől kiborul egy vödör víz, annak súlyától átbillen egy palló, az lecsapódva megnyom egy gombot, mely üzembe helyez egy masinát, mely két perc múltán ágyadba repíti az aranybarna reggeli pirítóst. Hogy egyszerűbb lenne kisétálni a konyhába és elővenni a kétszersültet? És hol marad akkor a játék, a szellem és az alkotás öröme? Ezzel a filmmel is így vagyunk: nincs sok haszna, de jólesik nézni. Az ábécét mondja fel, s talán ezért szomorú látni nekünk, hogy mennyi mindent lehetne – igaz, nem a nézőknek – tanulni belőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1646