KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/november
• Vaskó Péter: Betűt a szénakazalban Digitális archívum
• N. N.: 25 év Válogatás a Filmvilág archívumából
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Határ-esetek Janisch Attila filmjei
• Bori Erzsébet: Midőn egy nyári nap az utazó... Másnap
• Schubert Gusztáv: Felejtés-kurzus A temetetlen halott
• Mihancsik Zsófia: Halálos csönd Beszélgetés Rainer M. János történésszel

• Pápai Zsolt: Keletről jön a fény Abbas Kiarostami és a spirituális hagyomány
• Bikácsy Gergely: Perzsa fűszál Tíz
• Karátson Gábor: Moziszőnyeg Mohsen Makhmalbaf
• Ádám Péter: Ödipusz micisapkában Jean Gabin
FESZTIVÁL
• Báron György: A golflabda röptének íve Velence
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Szabadságolt túlélők Kor-képek 1945-47
• Gelencsér Gábor: Állambrigád Gervai András: A tanúk

• Strommer Nóra: Képvágta Visual Jockey
KRITIKA
• Koltai Tamás: Valóság és álság Csodálatos Júlia
• Korcsog Balázs: Mesék K-vonalra Rózsadomb
• Horeczky Krisztina: Hontalanok Ezen a világon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Téli álom
• Kis Anna: Bálnalovas
• Vaskó Péter: Nyílt tengeren
• Hideg János: A futball-faktor
• Köves Gábor: Tűzben edzett férfi
• Pápai Zsolt: Vágyastársak
• Varró Attila: A mandzsúriai jelölt
• Vajda Judit: Haverok
• Kovács Marcell: A Halál a Ragadozó ellen
• Köves Gábor: Felejtés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Vincente Minelli: Találkozz velem St. Louisban

Missouri, kolorlokál

Pápai Zsolt

Minelli musicalje trendteremtő, de mára elavult klasszikus.

 

Miként más művészetek históriájában, úgy a mozgókép történetében is jó néhány alkotást találni, amelynél hatásérték és önérték élesen elválik egymástól, amely ugyan új utakat nyitott a fejlődésben, de nem állta ki az idő próbáját. Vincente Minnelli Találkozz velem St. Louisban című munkáját a musicaltörténet jeles darabjaként ünnepelték már elkészültekor, és a film hamar bekerült a kánonba (sokak szerint ma is ott helye), azonban mostanra mintha csöppet megkopott volna a fénye. Mai szemmel a St. Louis remek részletmegoldásokban gazdag, halmozottan művi világábrázolása miatt egészében mégis avítt filmnek tetszik.

Persze nem volna szerencsés egy klasszikus musicaltől lételméleti kérdések felvetését várni, ám Minnelli hivalkodó konfliktuskerülése manapság még a sztenderd hollywoodi ábrázolásmódhoz szokott nézőt is megviseli. A sztori vékonyka, voltaképp nincs is. 1903-at írunk, a díszlet az amerikai közép-nyugat. A tisztes, középosztálybeli Smith família (apuka, anyuka, négy lány és egy fiúgyerek, nagypapa, valamint a nagyiszerepet vállaló házvezetőnő) nyugalmas hétköznapjait csak ritkán bolygatja meg, hogy a két eladósorban lévő nagylány élete szűk horizontján feltűnik egy-egy férjjelölt. Végtelenül egyszerű ez a világ, itt a legnagyobb bonyodalmak abból származnak, ha idejekorán bezár a szabó vagy ha a szokásosnál hamarabb készül el az ebéd.

Az 1944-ben, tehát az amerikaiak számára leggyilkosabb háborús évben készült film tétje Vincente Minnelli rendező számára egy konfliktusok nélküli mézeskalács-világ megteremtése volt. A direktor mindent ennek a célnak rendelt alá, hogy mennyire, az a film ecsetkezelésén látszik leginkább (ezt is taglalja a hatszereplős audiokommentár, amely Liza Minnelli bevezetője és egy tartalmas werk mellett a DVD extrái között szerepel). A Találkozz velem St. Louisban azért is fontos állomás a musical történetében, mert a rendező a fodros-bodros miliő megalkotásakor radikálisan szakított a korábbi Technicolor-filmekben bevetett megoldásokkal, és olyan hangsúlyos szerepet szánt művében a színdramaturgiának, mint a műfaj történetében addig soha senki. A történet azért is annyira sovány, hogy ne vonja el a figyelmet a valóban pazar színhatásokról; a St. Louis egyik nóvuma, hogy a francia impresszionisták iránt köztudottan rajongó rendező nem csupán a mese kitüntetett pillanataiban, a dalbetétek alatt szánt fontos szerepet a szikrázó, elsősorban ibolyakékkel, zölddel, sárgával és rózsaszínnel megfestett képeknek, hanem igyekezett a teljes filmet, annak minden kockáját hiperlátványossá hangolni. Ez sikerült is neki, bár természetesen a dalbetétek – kivált a filmtörténészek által mára agyonelemzett Trolidal – külön kitűnnek attraktivitásukkal, hiszen Minnelli ezekben tudta igazán kamatoztatni kivételes kameravezetési és koreográfusi képességeit: a gyakran két-három perces beállításokkal operáló jelenetek a műfaj csúcsteljesítményei közé tartoznak.

A fifikás színdramaturgia mellett a film másik újítása, hogy a rendező elemelte a történetet a Broadwayről, a musicalek hagyományos színteréről. Egy musical helyszínének a századfordulós közép-nyugatot megtenni bátor gesztusnak számított a negyvenes években, és ez a megoldás új utakat nyitott a zsáner előtt. A St. Louistól kezdve már nem volt szükséges, hogy a zenés filmek szereplői színházi emberek legyenek: innentől kezdve egy musicalben bárki, bárhol, bármikor dalra fakadhatott.

Kevés olyan művet ismer a filmtörténet, amely hosszú távon annyira termékenyítően hatott volna egy műfajra, mint épp a Találkozz velem St. Louisban, nélküle egész más irányt vett volna a musical fejlődése. Érdekes paradoxon: a film trendindító jellege miatt a legjelentősebb mozgóképekkel helyezhető egy polcra, helyi érdekűre hangszerelt világa okán azonban inkább a középszerű művek között a helye.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1799