KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/november
• Vaskó Péter: Betűt a szénakazalban Digitális archívum
• N. N.: 25 év Válogatás a Filmvilág archívumából
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Határ-esetek Janisch Attila filmjei
• Bori Erzsébet: Midőn egy nyári nap az utazó... Másnap
• Schubert Gusztáv: Felejtés-kurzus A temetetlen halott
• Mihancsik Zsófia: Halálos csönd Beszélgetés Rainer M. János történésszel

• Pápai Zsolt: Keletről jön a fény Abbas Kiarostami és a spirituális hagyomány
• Bikácsy Gergely: Perzsa fűszál Tíz
• Karátson Gábor: Moziszőnyeg Mohsen Makhmalbaf
• Ádám Péter: Ödipusz micisapkában Jean Gabin
FESZTIVÁL
• Báron György: A golflabda röptének íve Velence
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Szabadságolt túlélők Kor-képek 1945-47
• Gelencsér Gábor: Állambrigád Gervai András: A tanúk

• Strommer Nóra: Képvágta Visual Jockey
KRITIKA
• Koltai Tamás: Valóság és álság Csodálatos Júlia
• Korcsog Balázs: Mesék K-vonalra Rózsadomb
• Horeczky Krisztina: Hontalanok Ezen a világon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Téli álom
• Kis Anna: Bálnalovas
• Vaskó Péter: Nyílt tengeren
• Hideg János: A futball-faktor
• Köves Gábor: Tűzben edzett férfi
• Pápai Zsolt: Vágyastársak
• Varró Attila: A mandzsúriai jelölt
• Vajda Judit: Haverok
• Kovács Marcell: A Halál a Ragadozó ellen
• Köves Gábor: Felejtés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Wind River – Gyilkos nyomon

Kránicz Bence

Wind River – amerikai, 2017. Rendezte és írta: Taylor Sheridan. Kép: Ben Richardson. Zene: Nick Cave és Warren Ellis. Szereplők: Elisabeth Olsen (Banner), Jeremy Renner (Lambert), Julia Jones (Wilma), Kelsey Asbille (Natalie), Graham Greene (Ben). Gyártó: Acacia / Film 44 / Thunder Road Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 107 perc.

 

Két éve a Sicario bemutatása a hollywoodi bűnfilm ünnepi eseményét jelentette: Denis Villeneuve rendezése az akcióthriller és a „gyilkosok gyilkosa” típusú gengszterfilm zsáneréhez is eredeti módon nyúlt, sötét színekkel átfestve e két egyébként sem habkönnyű műfaj világát. Pápai Zsolt helyi értékén méltatta a filmet tanulmányában (Filmvilág 2016/04), ám ő sem szentelt figyelmet Taylor Sheridan forgatókönyvíró érdemeinek. Sheridant egyébként is zavarhatta, hogy a Sicarióra Villeneuve remekléseként hivatkoztak a kritikusok, mert a Wind River a korábbi film párdarabjának, variációjának tűnik. És bár a Sicarióval való összevetésben óhatatlanul alulmarad, Sheridan személyében a bűnügyi műfajok új, markáns hangú kismesterét üdvözölhetjük.

A régóta Hollywoodban sertepertélő, főként színészként dolgozó Sheridan már rendezett egy Fűrész-típusú túlélőhorrort (Vile), amikor a kétezertízes évek derekán új fejezetet nyitott karrierjében. A préri urai és a Sicario forgatókönyve, illetve a Wind River alapján a thriller, a krimi és a gengszterfilm határvidékén érzi otthon magát, szikáran brutális bűnügyi történetei szerzőjük kiábrándult társadalomszemléletét tükrözik, valamint elmossák és részlegesen érvénytelenítik a tradicionális hőstípusok (védelmező, nyomozó, bandita) kategóriáit. A Wind River vadásza a wyomingi indiánrezervátum lakója, ám az öntudatos FBI-ügynöknő oldalára állva önbíráskodóvá válik, akár sajátjai ellen fordulva. Egy helyi indián lány halála indítja be a nyomozást, és a cammogó második harmadot leszámítva Sheridan magabiztosan tartja kézben a szálakat, a főszereplővé előlépő, fenséges téli táj képei pedig kisegítik ott, ahol alább hagy a feszültség. A kétlépcsős finálé – előbb a bűnügyet megmagyarázó flashback, majd a Sicarióhoz hasonlóan rendhagyó végső leszámolás – pedig túlzás nélkül a Villeneuve-film nagyjeleneteihez mérhető. Kár, hogy az epilógusban Sheridan disszonánsnak ható engedményt tesz a happy endre szomjazó plázaközönségnek, ám a lúdbőrőztető záróképpel visszatalál saját ösvényére. Halott gyermekeiket sirató apákat látunk: nézik a lenyűgöző és vigasztalan wyomingi hegyeket, amely között olyan könnyen utat tévesztenek azok a szépséges és törékeny indián lányok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13389