KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/november
• Vaskó Péter: Betűt a szénakazalban Digitális archívum
• N. N.: 25 év Válogatás a Filmvilág archívumából
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Határ-esetek Janisch Attila filmjei
• Bori Erzsébet: Midőn egy nyári nap az utazó... Másnap
• Schubert Gusztáv: Felejtés-kurzus A temetetlen halott
• Mihancsik Zsófia: Halálos csönd Beszélgetés Rainer M. János történésszel

• Pápai Zsolt: Keletről jön a fény Abbas Kiarostami és a spirituális hagyomány
• Bikácsy Gergely: Perzsa fűszál Tíz
• Karátson Gábor: Moziszőnyeg Mohsen Makhmalbaf
• Ádám Péter: Ödipusz micisapkában Jean Gabin
FESZTIVÁL
• Báron György: A golflabda röptének íve Velence
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Szabadságolt túlélők Kor-képek 1945-47
• Gelencsér Gábor: Állambrigád Gervai András: A tanúk

• Strommer Nóra: Képvágta Visual Jockey
KRITIKA
• Koltai Tamás: Valóság és álság Csodálatos Júlia
• Korcsog Balázs: Mesék K-vonalra Rózsadomb
• Horeczky Krisztina: Hontalanok Ezen a világon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Téli álom
• Kis Anna: Bálnalovas
• Vaskó Péter: Nyílt tengeren
• Hideg János: A futball-faktor
• Köves Gábor: Tűzben edzett férfi
• Pápai Zsolt: Vágyastársak
• Varró Attila: A mandzsúriai jelölt
• Vajda Judit: Haverok
• Kovács Marcell: A Halál a Ragadozó ellen
• Köves Gábor: Felejtés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Veronika meg akar halni

Tosoki Gyula

Veronica Decides to Die – amerikai, 2009. Rendezte: Emily Young. Szereplők: Sarah Michelle Gellar, David Thewlis, Jonathan Tucker. Forgalmazó: Intersonic. 98 perc.

Paulo Coelho 1998-ban megjelent regényének adaptálása az ezredforduló óta terítéken volt amerikai függetlenfilmes körökben, de a tervet végül csak 2009-ben sikerült megvalósítani. A szépirodalom és lektűr határsávjába helyezhető könyvet nem csak azért nehéz filmre fordítani, mert története soványka, valamint a bulvárpszichologizálás ballasztjával terhelt, hanem azért is, mert a papíron valamelyest még működő monológok és dialógusok kimondva már sutának tűnnek, sőt a szentenciaszerű megjegyzések – ha tetszik: falvédőbölcsességek – kifejezetten anyagidegennek mutatkoznak az új médiumban.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a forgatókönyvírók nem végeztek jó munkát: egyrészt megfosztották a mesét az egzotikumától azzal, hogy a történet helyszínét Szlovéniából az Egyesült Államokba helyezték át, másrészt kigyomlálták a regény önreflexivitását, harmadrészt pedig tovább trivializálták az amúgy sem rétegzett cselekményt (lásd például a címszereplő öngyilkosságának ostoba motivációit a filmben). A rendezőválasztás sem volt szerencsés, a brit Emily Young a Veronika előtt mindössze egyetlen, visszhangtalanul maradt játékfilmet rendezett (Az élet csókja).

Márpedig ez a munka minimum egy kortárs Bergmant kívánt volna. A történet a halálvágyról és az élettudatról szól, középpontban a jósorsa által látszólag elkényeztetett – szép, okos, sikeres – fiatal lánnyal, aki azonban kórosan boldogtalan. Veronikát ugyan megmentik öngyilkossági kísérlete után, de a napjai meg vannak számlálva, visszafordíthatatlanul roncsolódott ugyanis a szíve a beszedett gyógyszerektől. A lány egy magánklinikára kerül, és itt – az idő és a páciensek szorításában – próbálja megtalálni a boldogságot.

Néhány szép pillanat is akad a filmben (ilyen, hangozzék bármily furcsán, Veronika halála a napfelkeltében), továbbá a finálé fordulata is a padlóhoz vágja az embert (már persze csak azokat, akik nem olvasták a könyvet), ámde ezek nem kárpótolnak a végeredményben slampos történetért, a sótlan figurákért és a hervadt vizuális ötletekért (lásd például a vízmetafora sulykolását). A film Bergman munkái helyett sokkal inkább hasonlít James Mangold problémás Észvesztőjére és Arthur Hiller még problémásabb Love Storyjára – egyszerre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10706