KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/október
CYBERVILÁG
• Varró Attila: A harmadik törvény Amerikai robotok
• Kubiszyn Viktor: Fémmámor Gép és test
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Illetlen filmek Böszörményi Géza (1924–2004)
• Stőhr Lóránt: A vágy játékai Szindbád és Tamara
• Gelencsér Gábor: Szöges ellentétek Tamara
• Pápai Zsolt: Túlvilágon innen, evilágon túl Dealer

• Forrai Krisztián: Álomgeometria Gondry-klipek
• Révész László László: Szerelem az agyamban, szerelem az agyam Egy makulátlan elme örök ragyogása
• Békés Pál: Metafizikai darázsfészek Charlie Kaufman forgatókönyvei
• Hahner Péter: Az ismeretlen ismerős Howard Hawks
• N. N.: Hawks a Filmvilágban
• Báron György: Két férfi, aki... John Ford: Aki megölte Liberty Valance-t
• Géczi Zoltán: Öt hosszú év a pokolban Üldözők
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: Ötkarikás szemek Sport és televízió
KÖNYV
• Kelecsényi László: Párhuzamosok a végtelenbe Fábry Zoltán; Zolnay Pál
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Veszedelmes éden Álmodozók
• Vaskó Péter: Téglák a Nagy Falban Szigorúan piszkos ügyek-trilógia
• Nevelős Zoltán: Vér, arany és sok füstölgő pisztolycső Argo
• Bori Erzsébet: Titokkal, vonóval Bolondok éneke
LÁTTUK MÉG
• Vajda Judit: Osama
• Ágfalvi Attila: Perlasca
• Vincze Teréz: Fallal szemben
• Köves Gábor: A falu
• Varró Attila: Apja lánya
• Mátyás Péter: Ítélet
• Pápai Zsolt: Monsieur Imbrahim
• Kovács Marcell: A halál záloga
• Hámori Dániel: Pokolfajzat
• Kolozsi László: Schulze gets the Blues

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kötél

Bikácsy Gergely

 

1948-ban Hitchcock a saját producere lett, és mint annak idején az önállósult csodagyerek, Orsón Welles, valami soha nem volt formanyelvi kísérletbe fogott. A filmművészet története során sem A kötél előtt, sem utána nem készült olyan nagyjátékfilm, mely a vágás eszközét mellőzve, egyetlen beállításból állna. A dolog azért is meglepő, mert Hitchcock egész pályáján a vágást tekintette legfontosabb eszközének. (A Madarak például ezernél több „snittből” áll.) Egy tekercs tíz percig tart: A kötélben tízpercenként eltakarja valamelyik szereplő az objektívet, s a takarásból már a következő tekercs indul, de a néző jószerint ezt a technikai kényszerűséget sem veszi észre.

A vágás azonban nem csupán technikai kényszerűség. Beállítást említettünk az imént. Természetesen A kötél képsorain is folyamatosan változik a „beállítás”: változik, a kameramozgás révén. A filmművészet épp a harmincas–negyvenes évek fordulóján, Európában Renoir, Amerikában Orsón Welles fellépésekor kerül előtérbe a kamerával elérhető, a kameramozgás előidézte – később „belső vágásnak” nevezett eljárás. Több ez, mint egyszerű „eljárás”. A rendező immár nem később, a vágóasztalon válogat, hanem már a felvételkor, a film valódi születése pillanatában hangsúlyoz, k ellenpontoz. Később Antonioni, Jancsó Miklós és Tarkovszkij művészete emelkedett különös magasságba ennek az alkotóelvnek és gyakorlatnak a segítségével.

A kötél képsorain természetesen és magától értedődően „működik” a belső vágás. A néző soha, most sem a filmnyelvre figyel: annak kell szolgálnia őt, meg a film történetét. A kötél egyetlen helyszínen játszódik, megszakítás nélkül, nyolcvan percig. Szolid kis banketten vagyunk, s a szolid ünnepség helyszínén egy kredencben friss hulla rejlik. A gyilkosok a hulla fölött szemérmetlenül épp a gyilkosság jogáról beszélgetnek. A gyilkosság egyfajta szépművészet, tudjuk De Quincey úr óta. Tudják ezt a gyilkosok is, s a néző is megtudja a film végére, hogy tulajdonképpen azért érdemes csak ölni, mert utána beszélgetni lehet róla. Hitchcock a híres Truffaut-féle interjúkönyvben hosszan ecseteli első színesfilmjének operatőri problémáit. Sajnos, a magyar Cinémathéque agyonhasznált fekete-fehér kópiát vetít. Ez, mint általában a gyilkosság is: nem bűn, hanem hiba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4347