KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Oleg Jankovszkij (1944-2009)

Forgács Iván

 

Elhunyt a szovjet és az orosz filmművészet egyik legemblematikusabb, legnépszerűbb, nemzetközileg is elismert színésze. Óriási sztár volt hazájában. Az olyan bálványokat, mint ő, egyszerűen csak felidézni szokták elvesztésük után. Elég egy filmcím, egy szerep, és máris újjáélednek az emberben. Kelet-Európának azonban már jó ideje nincsenek kelet-európai sztárjai. Ha még egyáltalán odafigyelünk a régió nemzeti filmgyártásaira, címeket jegyzünk meg, rendezőket, meg figurákat – a színészek neve nélkül. Így aztán egymás sztárjait nem tudjuk felidézni, haláluk után is be kell őket újra mutatni. Jankovszkij jelentőségének érzékeltetésénél pedig van még egy nehézség. Bár hazájában kivételesen vonzó megjelenése, hódítóan huncut mosolya miatt mindig kedvenc volt, művészi pályája a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, a szovjet filmnek egy olyan korszakában ívelt fel, amelyre már nem igazán figyeltünk oda, nem érzékeltük jelentőségét. Egyedül Mihalkov remekei fémjelzik számunkra ezt az időszakot. Jankovszkij azonban nem játszott ezekben a filmekben. Őt az akkoriban indult tehetséges, friss szemléletű rendezőgárda más alkotói fedezték fel. Vagyim Abdrasitov, Vjacseszlav Kristofovics, Roman Balajan. És színházi rendezője, Mark Zaharov, aki máig emlékezetes, újra meg újra műsorra kerülő tévéfilmeket forgatott vele. Nálunk ezek sajnos kevéssé ismert nevek. Pedig többek között az ő kamaradrámáikban, adaptációikban, mesejátékaikban jelent meg kritikus szellemű művészi érzékletességgel a késő brezsnyevi kor a tehetetlenség emberi drámájával. Jankovszkij színészegyénisége testesítette meg a hatvanas évek progresszivitását hordozó pozitív hőst, aki később elvesztette mozgásterét, és egy alkalmazkodóan különcködő szovjet felesleges emberré vált. Ezt a figurát Balajan 1982-es filmjében a Lebegésben érlelte emblematikus erejűvé.

Jankovszkij alakját Andrej Tarkovszkij tette ismertté a világ számára a Nosztalgia főszerepében. Ez új szakasz kezdetét jelentette pályáján. Belépett az identitását kereső orosz értelmiségi hősök közé. De sosem érezte igazán jól magát közöttük. Varázsa mindig individuális maradt. Világi ösztönű, örömkedvelő humanista orosz egyéniséget sugárzott, akitől már idegen az ortodox közösségi messianizmus minden formája.

Örülhetünk, hogy Enyedi Ildikó felfedezte a magyar film számára, és felkérte Az én XX. századom férfi főszerepére. Egy minden új iránt érdeklődő, nők között sodródó, életvidám világpolgárt játszott.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9813