KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Grindhouse

Sergio Martino: Torzó

Nevelős Zoltán

Le corpi presentano tracce di violenza carnale, 1973

 

A dramaturgiailag indokoltnál terjedelmesebb gyilkossági jelenetek, valamint több szex és meztelenség – ez a giallo sikerének kulcsa, amivel a hetvenes évek elejének e jellegzetes olasz filmműfaja helyet kapott az amerikai grindhouse-ok és autós mozik műsorán.

Sergio Martino Torzója már a főcím alatt formás női mellekkel indít: egy hármas együttlét képélességgel bűvészkedő montázsát egy kinyomott szemű játékbaba baljós képe szakítja meg, előrevetítve a sorozatgyilkosos történet jellegzetes vulgárfreudista pszichologizálással kitalált háttérsztoriját. A perugiai nyári egyetemen vagyunk, ahol csinos amerikai diáklányok itáliai művészettörténetet hallgatnak, iskolán kívül pedig helyi srácokkal keverednek szexuális kalandokba. Az első gyilkosságra alig öt percet kell várni, és máris a giallók rugójára kattog a cselekmény, és tartja folyamatos szellemi-zsigeri izgalomban a nézőt: gyanúsítottak tűnnek fel – vörös heringek egész sora, újabb gyilkosságok történnek, közben időről időre idegenforgalmi látványosságok és pucér lányok kápráztatják a szemet. A film felénél a fókuszba került lányok közül, akik még életben maradtak, egyikük rokonának vidéki villájába menekülnek. És itt jön a meglepetés, ami természetesen nem abban rejlik, hogy a gyilkos követi őket, mert az evidens, hanem, hogy 60 perc és négy gyilkosság után a film tempót vált, és brutálisan szakítva a giallo műfaji követelményeivel – a három maradék lány meggyilkolását egy pillanat alatt elintézi, ráadásul kamerán kívül –, majd a főszereplő lány, Jane (Suzy Kendall) és a gyilkos másodpercről másodpercre végigizgulható, szinte végig dialógus nélküli macska-egér játékával folytatódik.

A Torzót ma úgy emlegetik, mint a hetvenes évek végén felvirágzott slasher egyik előfutárát. Kulcsfigurái: az arctalan gyilkos (a giallók kötelező fekete kesztyűjét viselő, de két alkalommal vászonmaszkban mutatkozó gyilkos már valahol félúton van a slasherek álarcos mészárosai felé); az áldozatok, akik általában könnyelmű szexuális kalandokba bocsájtkozó lányok; valamint a túlélő lány figurája – aki kerüli a testiséget (meztelenül sem látjuk), és aki végül megpróbál túljárni a gyilkos eszén. A slashert idéző motívumok még a világtól elzárt helyszín, az elvágott telefonzsinór, a közeliben épp a veszély felé hátráló áldozat vagy a rém lidércszerű (egy szempillantás alatt nyoma vész) feltűnése.

Martino többi giallójához hasonlóan a Torzó is része Tarantino kánonjának – ami a velencei fesztivál retrospektívje óta köztudott –, de ami igazán különlegessé teszi, az átmeneti műfajisága.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 28-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9103