KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Kurtág Judit: Videó-művek

Egymásban

Forgách András

Kurtág Judit munkáiban lelki történések válnak képekké, videó-installációit a Ludwig-múzeum mutatta be.

 

Minden igazi művész arról ismerszik meg, hogy az érzékelhetetlen és az érzékelhető, a láthatatlan és látható miféle látszólag összeférhetetlen tartományait képes úgy egymáshoz illeszteni, hogy szemlélőjeként ne észleljem a varratokat, hibátlan egésznek tűnjön, szükségszerű, másként elképzelhetetlen világnak – ha nem éppen maga a „varrat”, az összekapcsolás mikéntje, a váratlan ötlet válik, a mű szemlélése közben, ami maga is a teremtő folyamat része, titokzatosan és észrevétlenül formává.

Kurtág Juditnak a Ludwig Múzeum négy termében bemutatott, és együttesükben heterogén szemléletű (2002 és 2005 között készült) installációi szépségükkel, váratlanságukkal és szellemességükkel is hatnak nézőjükre. Van egy határozottan felismerhető belső lassúságuk, még akkor is, ha a vágás révén olyan ugráló szekvenciák jönnek létre, mint a Meet me (t)here-ben (4’ 30”), ahol a kamerát kezelő rendező és a japán koreográfusnő egymástól függetlenül alakították ki mozgástervüket és csak ezután forgatták le a véletlen szükségszerűség elemének beépítésével a filmet (a belső lassúság itt is megteremtődik: az ismétlődések monotóniájából és a mozgások helyhez kötöttségéből, a szereplő táncos arcának mozdulatlanságából is fakad) – egyszóval lassúak a filmek, gyakran állóképekkel indítanak, vagy nagyon lassú, illetve lelassított mozgású testekkel, arcokkal, tehát azzal kezdik, hogy megállítják a pillanatot, de valami rákopírozódik, ráúszik erre az állóképre, s eközben a filmek rövidek (11 perces a leghosszabb munka, a Sans titre azaz Cím nélkül”, amelyikben három egymásra másolódó kép haj-arc-kéz egy pillanatban festménnyé, freskóvá változik), de mert végtelenítve vannak és folyamatosan ismétlődnek, egymáshoz képest is jelentéseket hoznak létre valamilyen virtuális térben. A tévéképernyőbe szorított vagy falra vetített kisfilmek nem csupán a képek erejével számolnak, hanem a zenei hatások gazdagságával és bonyolultságával is (többnyire ifj. Kurtág György felel a hangzásvilágért). A fekete fal két felületén, a mennyezeten és szemközt is folyamatosan mozgó Metalogue azaz „Metalógus” lép ki talán ebből a megjelenítő-rendszerből a legradikálisabban, ha leülünk vagy lefekszünk a terem közepére helyezett ágyra, mintha egy fekete dobozban lennénk. Installációnak talán ez a legsikerültebb: álomszerű és érzéki, de érzékisége nem elsősorban az erotikából, hanem a két (vagy három?) test egymáson áttetsző, létező, lélegző lassú mozgásából születik, a „dialóg” fogalmát valóban továbbértelmezve. Ha a zenét is nézzük, családi darabok ezek tehát, de hiányzik belőlük mindenfajta családias, ha úgy tetszik házilekvárillatú karakter – bár a Polyglotte grâce a Babel („Bábelnek hála, többnyelvű”) és az Une grammaire du temps („Az idő egy grammatikája”) című munkákban van közvetlen utalás a családi háttérre, részben az elsőben feliratokban elmesélt, talán önéletrajzi mozzanatokat is tartalmazó szövegben, amelyben az emigránslétezés egyik következményéről mesél az egyes szám első személyű szerző, részben Kurtág Márta, a nagymama portréja révén (lásd: grammaire = grand-mère, szintén a nyelvre, az anyanyelvre, vagy nagyanyanyelvre utaló szójátékkal), mégis, ezek a munkák inkább hosszas meditációk nyomán áttetszővé kristályosodott képeknek, objektív, a személyestől eltávolított töredékszerű egésznek tetszenek, mint autobiográfikus vallomásoknak. Kurtág Judit munkáiban lelki történések válnak képekké, nagyon éber, pszichedelikus szemlélődés nyomán (és közben), a sokféle munka ennek a szemlélődésnek kikristályosodása: eleven, tiszta, sallangtalan. Nyilván hatalmas szellemi hátteret jelent a világhírű zeneszerző nagyapa és a különleges világú apa is, ám a 30 éves művész gondolkodásmódja teljesen összetéveszthetetlen és eredeti. Kurtág Juditnak nincsenek doktrínái: személyes tudása nyilvánul meg minden alkotásában. Néz, minden érzékével figyel, szenved, hall, ráadásul szemtelen és van humora, eközben mégis csöndes, sőt, szinte néma. Jó volt barangolni a kiállításán.

 

 

Kurtág Judit: Videó-művek – Ludwig Múzeum

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8628