KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Richard Nixon-merénylet

Köves Gábor

 

Színészi jutalomjáték, hatásos rendezés, árnyalt jellemrajz, karakteres képi világ – vitathatatlan erényei ellenére Niels Mueller filmje mégsem váltja be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket. Megtörtént eseményeken alapuló történetünk a közelmúlt egyik egynapos szenzációja, egy 1974-ben hamvába holt, pontosabban vérbe fojtott repülőgép-eltérítési kísérlet felé halad.

Samuel Bicke a Nixon elnök elleni merénylet szomorú szenzációjával akarta megalkotni élete főművét, mellyel végre nyomot hagyhatott volna a világban. Bicke két órába sűrített vergődésének nem lehet kétséges a kimenetele. Mivel a tragédia ténye már a kórkép felállítása előtt megállapítást nyer, a film tétje is alaposan csökken. A kérdés tulajdonképpen annyi, hogy rendező és színészei a vereségre kódolt kisember történetén keresztül mennyire hitelesen képesek felvillantani a mindenkori vesztesek mélyrepülésének stációit. Sean Penn mindvégig kiválóan adja Robert De Niro taxisofőrjének szolidabb változatát, a közmondásos szegény embert, akinek semmi se sikerül, aki akár a Fekete Párducokhoz is csatlakozna, csakhogy némi jelentőséget tulajdoníthasson magának. Bicke azonban minden akadályba belebukik: főnökeinek nem elég rámenős, a Párducoknak nem elég fekete, feleségének nem elég férfi, gyerekeinek nem eléggé apa, testvére szemében pedig egyszerűen csaló. A tragikus végkifejletet egyre közelebb hozó bukásokat Mueller kellően drámai epizódokkal illusztrálja: a lúzerség etalonja ölt testet a szemünk láttára, az élmény jóvoltából pedig mi magunk is megvert emberként távozhatunk a moziból. Talán éppen emiatt a túlságosan is egyértelmű igyekezet miatt érezhetjük úgy, hogy A Richard Nixon-merénylet mégsem az a maradandó műalkotás, aminek hinni szerettük volna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8290