KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Keresztapa III.

Kövesdy Gábor

 

Törvényes céggé kell tenni a családot – foglalta össze az ifjú Michael Corleone még A Keresztapa I. végén a maga követendő stratégiáját. S itt, a harmadik részben, az immár élemedett öregúr valóban üzletemberként jelenik meg, aki megpróbálja tisztára mosni a családi tőkét, és rendben hátrahagyni a birodalom pénzügyeit. De ekkor már feltűnik ellenpárja is, a harmadik generációhoz tartozó utód-jelölt (potenciális családfő) személyében. Ő tudatosítja a szakma alaptörvényeit, melyeket röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy a nagy hal megeszi a kis halat, valamint, hogy a gyengeség jelét mutató óriás törvényszerűen törpévé válik. S minthogy ez a szicíliai eredetű maffiózóság nem mesterség, hanem meghatározott kulturális gyökerekhez kötődő életforma, eképp nem lehet nyugdíjba menni belőle. És éppen ez, a szakma életforma-volta akadályozza a Corleone-dinasztiát, a piszkos mesterség vágyott feladásában és a megszerzett gazdasági és politikai hatalom nyugodt élvezetében. A gengszter-tematika ilyen olvasatban nem elsősorban bűnügyi kérdéseket vet fel, hanem azt a problémát, hogyan illeszkedik az államok-fölötti modern kapitalizmusba egy patriarchális-feudális jellegű gazdasági szisztéma és társadalmi értékrendszer. A kettő közti közvetítésre a film a legerősebb továbbélő hagyományos struktúrát, az egyházat, a Vatikánt szemeli ki, ami telitalálat, bár nem hiszem, hogy ezt a dramaturgiai leleményt a Szentszék a kellő megértéssel fogadná. A Keresztapa III. tehát nem klasszikus bűnügyi gengszterfilm, de közvetlen előzményeitől. Itt ugyanis a maffiózók gazdasági ügyekkel foglalkoznak, nem pedig védtelen személyek vagy közösségek terrorizálásával. Üzletemberek üzletemberként nyírják egymást a politikai és gazdasági huncutságok zárt világában, melyhez az amerikai átlagnézőnek nincs semmi köze, következésképp ezektől a gengszterektől félnivalója sincsen. Igaz, Coppola mesterien alkalmazza a Hitchcocktól származó suspense-technikát, a „lebegtetett” feszültséget, amely a néző beavatása helyett a bizonytalan többértelműség és az események késleltetése révén hat. (Az előző két rész kulcsjelenetei is ezzel a módszerrel készültek, de most nem csupán egy-egy jelenet felépítését, hanem a film egész cselekményvezetését ez hatja át.)

A klasszikus családregények az emberi–társadalmi, történelmi képződmények életútját modellálják, vagyis óhatatlanul az elmúlás felé mutatnak. A Keresztapa első részében a Brando-alakította Don Corleone még szörnyként is éppoly méltósággal és ünnepélyességgel távozik az árnyékvilágból, mint villámlás és mennydörgés közepette a dinasztia-alapító öreg Buddenbrook. Michael Corleone már egyszerűen csak lefordul a székről, mint a „fogfájásba” belehaló Thomas Buddenbrook szenátor. Vajon a 90-es évek kényelmes biztonságérzetű Amerikája domesztikálja-e a Gengsztert? Ha igen, – vagyis folytatódik A Keresztapa III. által megfogalmazott trend – ezzel a maffiózókat multinacionális cégek ügyvezető igazgatóivá fokozná le, akiknek (családi vagy egyéni) hanyatlása vagy sikertörténete éppoly kevés izgalmat kelt majd, mint a Dallas-család vagy a Guldenburgok kalandjai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4098