KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés egy szkeccsfilmről

Filmrendező zenekar

Horeczky Krisztina

Öt elsőfilmes csapatba állt, hogy kifogjon a pénzhiányon, mely mifelénk jó ideje minden magányos pályakezdőt rögtön a pálya szélére parancsol. Nagyfilmre várva is forgatnak: szkeccsfilmet.

 

Bodó Viktor színész, színházi- és filmrendező öt hónapja alapította meg a Magma Társaságot, amely összművészeti fesztivál szervezése mellett színházi és filmes alkotásokat hoz létre, főiskolásokból álló kvázi-társulatával együtt. Az első filmes vállalkozásuk a Megálló című szkeccsfilm. BodóBudai György producerrel kart karba öltve – összeverbuválta legsikeresebb elsőfilmeseinket – Török Ferencet, Mundruczó Kornélt és a szeptemberben nagyjátékfilmet forgató, emiatt erről a munkáról lemondó Hajdu Szabolcs helyére beugró Pálfi Györgyöt –, hogy Schilling Árpáddal és Jancsó Miklóssal Megálló címen öt epizódból álló szkeccsfilmet rendezzenek. Az alapkoncepció, Bodó és Tasnádi István színházi szerző ötlete, idővel tovatűnt. Schilling kivételével az alkotók mindegyike nagyvonalúan lemondott arról a lehetőségről, hogy a 78-as éjszakai busz egyik megállójában vagy annak környékén toporogva forgassa le 15–20 perces rövidfilmjét, ugyanakkor alkotói szabadságukat semmiben sem korlátozza, hogy az összes epizódban Csuja Imre ül a volán mögött. Pálfi György Táltosember vs. Ikarus című epizódja noha Daidalosz és Ikarosz ősi történetének parafrázisa, a Spiderman/Superman modern mítoszából merít. Mundruczó munkája, a 78É Szent Johannája operafilm lesz bérhalottakkal–bérsérültekkel a katasztrófavédelmi szervek gyakorlatán. Török Ferenc Cipők, Bodó Viktor Negyedóra és Schilling Árpád (Süsü) No comment című filmje ezekhez képest kifejezetten földközeli munka. Jancsó Miklós nem rendez önálló epizódot, neki a tanácsadói pozíción túl az „összekötő” örömteli feladata jutott.

A hatosfogat öt tagjával kerekasztal köré ültünk.

 

*

 

A Moszkva tér után azt mondta, úgy képzeli pályafutását, hogy egyik évben nagyjátékfilmet, a másikban dokumentumfilmet, a harmadikban kisjátékfilmet forgat. A Moszkva tér után elkészítette Alig című dokumentumfilmjét, és most, augusztus végén elkezdi forgatni a szkeccsfilmet.

Török Ferenc: Akkor megjósoltam a saját pályafutásomat! Egy éve írtam meg második nagyjátékfilmem forgatókönyvét Szezon címmel, amelynek alaptörténete a dokumentumfilmem témájára épül. Beadtam az MMK-hoz, vártam a döntésre. Kaptam 50 millió forintot – ez a legtöbb, mi adható. A jövő nyáron fogom elkölteni, mert a költségvetésem kb. 120 millió forint. 50 millió van a számlánkon, és ez elég biztató – ráadásul én ebből el is indulok. Mindenképpen forgattam volna az idén kisfilmet, volt is egy ötletem, nagyon szerettem volna megvalósítani, de arra nem kaptam pénzt. Akkor jött a szkeccsfilm. Így állok.

– Mégis feltűnő, hogy gyakran milyen erős szkepszissel nyilatkozik szépen induló karrierje folytatásáról.

Török: Ez egy következmények nélküli ország. Ha itt valaki készít egy viszonylag magas nézőszámot produkáló, több díjat nyert első filmet, az nem sok jóra számíthat. Már csináltál egy jó filmet, minek forgass még egyet? Az a szegény pedig, aki már ugyan haton van túl, de egyik sem sikerült, fogjon hozzá a hetedikhez, hátha összejön. A piac nem rentábilis, filmtörvény nincsen, az állami támogatási rendszer nem preferálja a sikert, a magántőkéről pedig annyit, hogy inkább elmegy az ember pöttyös labdát árulni a Balatonra, mint hogy egy fillért is belefektessen az ifjú titán következő játékfilmjébe.

Pálfi György: Azon dolgozom, hogy a műfajokat keverjem, úgy, hogy mindegyik filmem mögött én legyek. Felismerhető arcként. A szkeccsfilmről már akkor beszélt a Feri és a Kornél, amikor a Hukklét vágtam. Aztán kiderült, hogy Hajdu Szabolcs a készülő nagyjátékfilmje miatt nem tud részt venni a produkcióban. Az én nevem jutott Viktorék eszébe. Ez megtisztelő, hiszen első nagyjátékfilmemet az idei Szemlén mutattam be.

Bodó Viktor: Vannak olyan mániák, amelyeket meg kell valósítani – műfajtól függetlenül. Ez a film részben referenciaként szolgál majd, azzal a reménybeli céllal, hogy talán sikerül megnyernünk még több olyan befektetőt, aki hajlandó filmre költeni úgy, hogy az alapvetően nem üzleti vállalkozás. Jó volna, ha megengedhetnénk magunknak, hogy kimondjuk: szeretnénk ezen a pályán maradni, jövőre nagyjátékfilmet forgatni. Ennek az a feltétele, hogy létrejöjjön egy olyan működőképes finanszírozási rendszer, amelyben a filmipar szónak realitása van. Színészi jelenlétem pillanatnyilag nincs, és nem is fog hiányozni mindaddig, amíg nincs egy olyan megírt szerep vagy rendezői koncepció, amelyért érdemes volna játszani. A Magma Társasággal most elvagyok. Szándékosan nem mondok társulatot, hiszen tagjainak egyelőre nem tudok biztonságot garantálni.

Mundruczó Kornél: Folyamatosan pályán lenni létszükséglet. Pálfi Gyuriéknak részben pechjük, hogy ők már befejezték a főiskolát. Nekem a vizsgafilmek készítése eleve folyamatos munkát jelent, még akkor is, ha a rövidfilmezésből kezd kicsit elegem lenni. Ha komolyan veszem, elvesz egy évet az életemből.

Schilling Árpád: Bár nekem ott a színház, erre a nyárra is volt filmötletem. Csak pénz nem volt. Jó, hogy a Magma kitalálta ezt a filmet, mert így lehetőségem adódott, hogy azt, amit elrontottam a Nexxtben, megpróbáljam kijavítgatni. Ez most rövidfilm, megoszlik a felelősség, pénz is van rá. Annyi volt a dolgunk, hogy megírjuk az egyoldalas szinopszisunkat – ötlet annyi van, mint a szemét, egyik jobb, mint a másik –, és a milliókkal szabadon dobálózzunk. Azzal, hogy Budai mellénk állt, a vállalkozás is biztonságosabbá vált.

– A film eredeti koncepciója meglehetősen egyszerű volt: történetek a 78-as éjszakai járaton. Legnagyobb meglepetésemre Schilling Árpád volt az, aki ragaszkodott az alapötlethez, egyébként mindannyian kísérletezésre, új formanyelv kipróbálására adták a fejüket.

Török: Ez a munka kiránt abból a típusú gondolkozásból, amibe kényelmi okok miatt hajlamos voltam beletespedni: alárendeltem a filmet a jó történetnek, a riposztos dialógoknak. Fél év után újraolvastam második nagyjátékfilmem forgatókönyvét, s majd’ megőrültem. Nem bírok elszakadni a linearitástól, annyira egóban nyomom! Néha szeretném kiradírozni melldöngetéssel egyébként nem vádolható hősömet a jelenetből. Ez nem azt jelenti, hogy most nem egy történetet mondok el, sőt, de párhuzamosan futtatom a szálakat. Sokkal több lesz az olyan indifferens kép, amely magáért való, vagy távoli asszociációs síkként jelenik meg, a történet ritmikáját szolgálja, és nem az ok-okozati viszonyokat árnyalja. Sokkal precízebben dolgoztam ki ezt a filmet, mint a Moszkva teret. Realista helyszíneken játszódik, de a beállítások átgondoltsága miatt jóval stilizáltabb, már-már esztétizáló lesz, nem pedig kézikamerás, afféle „szaladjunk az ember után, csak csinál valamit, talán valamit majd mond is”. Térszerkezetünk van, előre kifényképeztük, én rajzoltam, Garas Dániellel, az operatőrrel a helyszíneken újrafotóztunk. Jó pár hónapon át foglalkoztunk ezzel. A színészek most is erősen jelen vannak a történetben, az arcuk nagyon fontos, de még fontosabb, hogy a térben melyik ponton helyezkednek el. A Moszkva tér után azt mondták a külföldi producerek, akiknek mindig sokkal jobban hittem, mint a kollégáknak vagy a kritikusoknak: képekben, stílusban, set-design-ban kellene sokat javulnom. Most csupa olyasmit csinálok, amitől félek. Másrészt: mindig szerettem volna „nős” filmet forgatni. Ez most három nőről szól: Pelsőczy Réka, Parti Nóra, Egri Kati játsszák őket, velük még sosem dolgoztam. Egymástól igen távol eső személyiségek. Nem is kerülnek túl közel egymáshoz. Idegenek, azok is maradnak. Csak jönnek a busszal. De hát eleve ez a busz! A Moszkva térben három buszos jelenet szerepel. A film hetven százalékát éjszaka forgattam. Nekem már elegem van az éjszakából! Úgyhogy az enyém napos film lesz, és a Keleti pályaudvaron, egy cipőboltban és egy szállodában fog játszódni. A busz egyszer megáll a Keleti előtt, Csuja Imre vezeti. Ennyit a buszról.

Bodó: Tasnádi Istvánnal arra gondoltunk – részben pénzügyi megfontolásból –, hogy az éjszakai 78-as vonalán mindenki választ egy megállót, és ott leforgatja az etűdöt. De egy helyszíntől nem lesz olcsóbb a film. Miki bácsi nagyon erősen azt képviselte, hogy ne állítsunk fel szabályokat, mindenki forgassa le a saját rövidfilmjét, szálljon el. Ettől a gyártásvezető padlóra került, én meg mindvégig azon aggódtam, hogy fölborul a rend. Ráadásul Tasnádival közös forgatókönyvírást terveztünk, de ez veszélyes játék lett volna – mindenesetre én vele és Vinnai Andrással dolgoztam, az operatőr Herbai Máté lesz. Az elején nem éreztem rá a munka ritmusára, mindig az egészre kellett figyelnem, és azt gondoltam, úgy korrekt, ha az én filmemmel foglalkozom utoljára. A gyártásnak velem van a legkönnyebb dolga: húzom le a költségeimet. Hat stábbal dolgozunk, és szerintem egy ilyen film elkészítése után egy nagyjátékfilm – gyártási szempontból – kifejezetten „szoftosabb” munka lesz.

Pálfi: Régóta szerettem volna a képregények világát, pontosabban: a képregény-újság struktúráját, az írásos szövegdobozokat is becsempészni a filmbe, ugyanakkor megmaradni az akciófilmnél. Imádom ezt a műfajt, ám jó képregény-feldolgozást még nem láttam. A terv megvan, de egyelőre még papíron számolunk. A film költségeit bajos volna ilyen keretek között fedezni, márpedig a vizuális világ létrehozása nagyon igényes munka.

Schilling: A forgatókönyvemet én írtam, és az eredeti koncepcióban a közös játék lehetősége érdekelt. Hogy betartjuk-e a játékszabályokat. Képesek vagyunk-e rá vagy sem. Bebizonyosodott, hogy „sem”. De én nem akartam új forgatókönyvet írni. A történetemet arra építettem, hogy elsőre mi jut eszembe egy megállóról. Ahová érkezik, és ahonnan elmegy egy busz. Azt az utat követem, amit Pálfi Gyuri már kipróbált: a filmem néma és főleg képalapú. A történet olyan egyszerű, hogy a titokzatos No comment címet adtam a filmnek. Erdély Mátyás az operatőröm, ő fotózza körülbelül hat éve az előadásaimat. Nagyon közel állnak a képei mindahhoz, amiben gondolkozom. Egyébiránt az egész vállalkozásban van valami hihetetlen felelőtlenség, ami remélhetőleg nem válik a film kárára. Mindenki kizárólag a saját produkcióját felügyeli, aztán beülünk a vetítőterembe, és hátrahőkölünk: mi a francot keres egymás mellett ez az öt film? És mi lesz az, ami ezeket a filmeket összetartja a Megálló címen kívül – ha az még akkor egyáltalán aktuális lesz.

Mundruczó: Süsühöz hasonlóan magam is ragaszkodtam az eredeti szinopszisomhoz. Egyrészt gyorsan eldőlt, hogy én készítem a finálét. A buszt megtartottam, mivel a film egy balesettel indul. Aztán egyre teátrálisabb gesztusok következnek, és úgy éreztem, ezek a teátrális gesztusok azt kívánják, hogy hőseim dalra fakadjanak. Képileg nem szeretek elszakadni a valóságtól, mert úgy gondolom, az filmellenes megoldás.

Bodó: Kísérletezni akarok mindig, amíg csak tehetem. Sokszor beleszeretek egy érthetetlen, különös dologba, és nem tartom magamat sem koncepcióhoz, sem rendezői szigorhoz – talán fel lehet ezt róni hibának is vagy következetlenségnek. Szeretek mélyvízbe ugrani, ez tart életben, miközben azzal is számolok, hogy a moziban széksorok vannak, azokon nézők ülnek, akik erre a filmre befizettek. De hát ez nem lehet szempont. Az piaci rendezés volna.

Schilling: Félek a kísérletezés meg a keresés szótól, mert akkora pénzeket költünk el, hogy jó lenne tudni, miről akarunk beszélni, különben úgy tűnik, mintha csak szórakoznánk.

– Hogyan állnak a szkeccsfilm műfajához? Továbbá: mi a véleményük arról, hogy ha Jancsó nem volna része a projektnek, akkor ez a munka generációs film lenne – már amennyiben van ilyen. Korelnök Török, Bodó a benjámin.

Mundruczó: A generációs kérdés tökéletesen igaz, egykorúak vagyunk. De stilárisan rettentően különböző filmeket csinálunk. Jó volna, ha ez megjelenne egy rövidfilmben. Mert az a típusú modernitása véget ért a filmművészetnek, hogy egységes filmnyelvet beszélnek az alkotók. Azért is esett az operára a választásom, mert ez a zenei műfaj Gesamtkunstwerk. Minden jobbfajta művészet átcsúszott a posztmodern korba, és ez remélhetőleg tükröződni fog ebben a filmben. Többek között úgy, hogy a végén megszólalhat a kortárs opera egy képviselője, mintegy megidézve egy igen elfeledett, meglehetősen elitista műfajt. Az én epizódom tulajdonképpen zárvány lesz. (Az opera librettóját Térey János és Harcos Bálint írta, zeneszerző: Tallér Zsófia, operatőr: Nagy András.)

Schilling: Rengetegszer van az embernek önmagában nagyszerű ötlete, ami nem áll össze egy történetté, és kínos volna felduzzasztani kilencven percre. Viszont ebben a műfajban egy ötletet lehet kibontani, és nem kérik számon, hogyan építettél volna föl ebből egy nagyjátékfilmet. Ez felszabadító élmény. De nem tudom, mi a szkeccs. Tizenöt percről van fogalmam. Hogy az mennyi idő. Abba kell besűríteni egy kis történetet vagy egy fotót. Ez a tizenöt perc nekem helyzetjelentés. Nem akarok mást, csak egy aktuális pillanatot megragadni.

Pálfi: A generációs film problematikájától kiráz a hideg. De Kornélnak abban igaza van, nagyon fontos, hogy mindannyian Vízipókot meg Vukot néztünk a tévében, és kisiskolás korunkban ment a Csillagok háborúja a mozikban. Ezek közös élmények. Egy időben élünk. Csakis ebből a szempontból beszélhetünk egy nemzedékről. Öten leszünk a filmben meg a Miki bácsi, ezért a generációs film biztosan hordoz majd valamilyen jelentést, de megerősítem, amit Süsü mondott: ebben a pillanatban mindenki kizárólag a saját filmjét nézi, aztán majd a vágóasztalon kiderül, hogyan passzolnak ezek egymás mellé. A szkeccsfilm viszont nagyon izgat, mert a következő nagyjátékfilmtervem szkeccsfilm-dramaturgiával dolgozik. Két éve írtam, harmincperces epizódokból áll, és ettől a filmtől eltérően alapvető lesz, hogy azok a darabok valamiféle egységet alkossanak, miközben három különböző műfajjal játszadozom. Úgyhogy ez a munka most lehetőséget ad arra, hogy nem felelőtlenül, hanem kicsit bátrabban dolgozzam. És kialakulhat egy egészséges versenyhangulat; támogathatjuk a másik filmjét.

Mundruczó: Jó érzés volna, hogy miután végignéztük ezt a száz percet, azt mondanánk, ez nem az én filmem, hanem egy játékfilm, amit mi forgattunk. Ha úgy lennék benne, mintha picit én készítettem volna a Gyuriét is, Süsü meg az enyémet.

Schilling: Amikor majd a nézők bejönnek a moziba, biztosan körbelengi őket ez az érzés. Az a háromezer ember teljesen meg fog vadulni…

Bodó: Sok megkeseredett filmrendezővel és költségvetés-faragásra specializálódott gyártásvezetővel találkoztam. A mi dolgunk más. Lehet, hogy ez már generációs kérdés. Azért választottam ezeket az embereket, mert látványosan dolgoznak. Nem várunk két-három éveket, nem pusztulunk bele. A legelső beszélgetéseinkről külön film készülhetett volna. Hasznosan durva volt. Ilyen lesz majd, amikor kijövünk a vetítőből és összecsapunk. Ezért már megérte. A káosz mutatja majd be, így együtt mire jutottunk. A szkeccsfilmeket szeretem, a Négy szoba vagy az Éjszaka a Földön mintául is szolgálhatna, de hát ez egészen más lesz.

Török: Szkeccsfilm mint műfaj – a Rogopagtól a New York-i történeteken át a Négy szobáig vagy a Szeressük egymást, gyerekekig – számomra még nem volt meggyőző. Viszont: jól kommunikálható és divatos. A miénk – is – összehasonlításra ad lehetőséget, amely magáról a filmkészítésről nyitja meg a gondolkodást. Az átlag magyar művészfilmek nézőszámát valószínűleg meghaladja, mert ott van Bodó neve vagy – mondjuk – az enyém, ez talán behúzza a közönséget, és így Kornél filmjét is egy picit többen fogják megnézni. Generációs alapon magamtól biztosan nem csinálnék szkeccsfilmet. Mert ez olyan, mint listát írni az osztályban arról, kik a legjobb csajok. Persze azoknak, akik rajta vannak, hízeleg, de akiket kihagytak, némileg zokon veszik.

Budai mindig azt hangoztatja, majd ötven év múlva el lehet merengeni azon, mi lett ezekből a fiúkból, akik ilyen tehetségesen indultak. Lám, az egyik harmincévesen megholt, a másik meg milyen béna volt, mégis ő lett a tévéelnök. Azt némi ellenérzéssel fogadom, hogy úgy tűnhet, mintha válogatott fiúcsapat volnánk. Amikor Jancsó felvetette, szerepelhetnénk benne, mondtam, akkor lépjünk is fel, és írassunk számokat. Mint a filmrendező zenekar.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 10-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2703