KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Táncterápia

Alföldi Nóra

Finding Your Feet – brit, 2017. Rendezte: Richard Loncraine. Írta: Nick Moorcroft és Meg Leonard. Kép: John Pardue. Zene: Michael J. McEvoy. Szereplők: Imelda Staunton (Sandra), Timothy Spall (Charlie), Celia Imrie (Bif), Joanna Lumley (Jackie), David Hayman (Ted). Gyártó: Powder Keg Pictures / Eclipse Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 111 perc.

 

A brit filmipar sikerének egyik kulcsa, hogy mindig kiválóan méri fel a közönségigényeket, és ha egyszer rátapint egy trendre, akkor ahhoz bulldogharapás erejével és kitartásával ragaszkodik. Az utóbbi években például elsődleges célközönségének a friss nyugdíjas, ám igen virulens generációt tekinti: elég, ha csak a nagyobb szabású, Oscarra gyúrt filmeket nézzük. A tendenciát azonban kisebb lélegzetű művekben is érvényesíti, ilyen Richard Loncraine tipikusan brit kisrealista, Táncterápia című filmje, amely minden köntörfalazás nélkül tűzi zászlajára a mostanában felkapott „az igazi élet a nyugdíjjal kezdődik” és „a hatvan az új negyven” futamokat. Van ebben ráció, hiszen a jelenlegi 60-as generáció bőségesen áldoz a szórakozás oltárán, sőt az utazgatások, éttermezések és bulizgatások közepette moziba is jár.

Loncraine filmjének főhőse Sandra, aki miután csalfa férjét leleplezi, hátrahagyva luxus életét, bohém húgához költözik, aki nyugalmas éveit füvezéssel, haverozással, öko-bio háztartásvezetéssel tölti idejét, lendületét táncházba járásból meríti. Sandra eleinte tömény sznobériával kezeli a helyzetet, az önsajnálatból menekülve azonban csatlakozik a kissé darabosan mozgó tánckarhoz és ezzel természetesen egy új élet és egy új románc körvonalai rajzolódnak ki előtte. Loncraine nagyon jó ütemben, ízléses humorral és pont ideális mennyiségű empátiával bontogatja a kapuzárás utáni történetet és szerencsére sehol nem rondít bele se ízléstelen nyugger-poénokkal. A Táncterápia minden olyan elemmel rendelkezik, amelyeket egy brit komédiától elvárunk: sorakoznak benne a szívmelengető karakterek, működik a nyers cinizmus, amit néha nyakon öntenek a megható pillanatok. Minden rendesen a helyére van rakva, simára van vasalva, sehol egy ránc vagy gyűrődés – olyan az egész, mint anyáink vasárnapi ebédje: otthonos, kényelmes és megbízhatóan hozza az ismerős színvonalat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13648