KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Hornyik Sándor: Idegenek egy bűnös városban

Képrobbanás

Pálos Máté

Gondolatébresztő bevezetés a vizuális kultúra tudományába.

Az Enigma folyóirat 2004-es „Vizuális kultúra”-összeállításához írt elõszavában Bán Zsófia azt írja, hogy „az utóbbi néhány évben a mûvészettörténet, illetve a mûvészeti kritikaírás terén a képvilág robbanása következtében kialakult terep- és szerepkeresés úgy látszik nálunk is elkerülhetetlenné teszi a ››vizuális kultúratudomány fordulatát‹‹”. Ám máig kérdéses, hogy a ’90-es évek közepén bejelentett mitchelli képi fordulat pontosan milyen paradigmaváltást jelent; hogy egy új diszciplina születéséhez, az esztétika, a mûvészettörténet, a kultúrakutatás, a médiaelmélet összeolvadásához vezet-e, továbbá hogy a képrengeteg a Lacan, Foucault és Debord által meghatározott fogalmi hálóban hozható-e közös nevezõre, illetve hogy a vizuális kultúra tudománya iránti igény megszületésében mekkora szerep jut az elméletek divathullámait meglovagló tudománypolitikai összecsapásoknak. Annyi ettõl függetlenül bizonyos, hogy a „képvilág robbanása”, a vizualitás társadalmi beágyazottsága manapság kiemelt érdeklõdésnek örvend, ahogy azt itthon például számos folyóirat (Balkon, MÉ online, Apertúra) tematikája, Mitchell válogatott írásainak 2008-as kiadása és a szegedi Vizuális kultúra és irodalomelmélet tanszék tevékenysége is mutatja. Ebbe a diskurzusba lép be Hornyik Sándor az MTA Mûvészettörténeti Kutatóintézete és a L'Harmattan által kiadott könyvével (Idegenek egy bûnös városban – Mûvészettörténetek és vizuális kultúrák), amely nem vállalkozik döntésre a vizuális kultúratudomány fordulatának kérdésében: „lehet, hogy a vizuális kultúra-kutatásnak nincs a diszciplináris önállósághoz szükséges specifikus tárgya és módszere, de tagadhatatlan, hogy az ezredforduló egyik legizgalmasabb és legsokoldalúbb intellektuális vállalkozásának tekinthetõ”. Ennek a megállapításnak a szellemében Hornyik fõként közvetítõként lép föl: a vizuális kultúra tudományáról szóló viták és teóriák összefoglalását, a forrásszövegek összegereblyézését, ismertetését vállalja, és az idõszerû feladatot alaposan és széles látókörûen végzi el. A 300 oldalon nemcsak a félezer lábjegyzet segíti a tájékozódást és lát el további olvasnivalóval, hanem a kötetvégi névmutató és a vizuális kultúra akadémikus diskurzusának idõrendbe szedett bibliográfiája is. Ugyanakkor a precíz hivatkozások nincsenek mindenhol összhangban a hosszan kanyargó gondolati mellékösvények, a szubjektív megjegyzések és az ironikus retorikai alakzatok miatt meglepõen esszéisztikus stílussal.

A kötet szerkezetébõl arra következtethetünk, hogy a vizuális kultúra-kutatás születése körüli viták és a különbözõ összefoglaló tanulmánykötetek részletes ismertetése után – a fejezet címe (Kultúra) több mint zavarba ejtõ – a szerzõ, esettanulmányokon keresztül, a gyakorlatban is bemutatja a kutatás módszereit. Ez az elvárás sajnos csak részben teljesül. A legjobban sikerült fejezetben, a Festészetben, ahol Hornyik Richter és Tuymans „történelem utáni történeti” festészetét és kortárs magyar festõk (Cseke, Szépfalvi, Gyõrffy) „naturalizmusát” és „technorealizmusát” vizsgálja, egyensúlyba kerül az elméletek, valamint a társadalmi és mediális kontextus kritikai ismertetése és a mûvek elemzése. De alapos elemzések helyett például a Grafika, a Fotó és a Film címû fejezetekben Hornyik egy mûvész, kiállítás, vagy mû kapcsán jobbára csak felidézi az elsõ fejezetekben már ismertetett elméleti vitákat: az Alien 4.: Feltámad a halál kapcsán, ha nem is korszakalkotó módon, de mindenképp indokoltan, Kristevát és Harawayt, a Mátrix kapcsán Baudrillard szimulákrum-elméletét. Így fordulhat elõ, hogy az October folyóirat akadémiai körökben nagy port kavart pamflet-kérdõívének sztorijával szinte minden fejezetben találkozunk. Mivel újra és újra ugyanazt „mesélik el”, a fejezetek felcserélhetõek. Az okot a köszönetnyilvánításban találjuk: a könyv különbözõ folyóiratok, kiállításkatalógusok és konferenciák számára 2003 és 2009 között készült szövegeket gyûjt össze. Az igény, hogy a könyv mégis kirajzoljon egy egységes képet, a visszájára fordul, és olyan fogalmi kavarodásokat szül, mint például a Televízió-zárófejezetben a CSI: A helyszínelõk és a CsekeKupcsikSzabó trió Széljegyzet címû médiamûvészeti projektjének összekapcsolása, amit nem indokol kellõképpen, hogy a televízió „az elektronikus hordozón megjelenõ digitális kép alakjában magába foglalja a médiamûvészetet és a videomûvészetet is”. Széttartó szerkezete ellenére a könyv fontos és hiánypótló, hiszen Hornyik a hazai könyvkiadásban elsõként csatlakozik önálló kötettel a vizuális kultúra tudománya körüli párbeszédhez – vállalását precízen, sokoldalúan és intellektuális nyitottsággal teljesíti.

MTA Mûvészettörténeti Kutatóintézete és a L'Harmattan


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 47-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10765