KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

A film krónikája

Ólomsúlyú emlékkönyv hitehagyott filmbolondoknak

Kelecsényi László

A harminc deka híján háromkilós, kódexekhez hasonló, súlyos tomus mutatója 3577 filmcímet tartalmaz. Akad-e olyan mozilakó, aki mindet látta volna?

Gyermekkori vasárnap délutánokon éveken át Eta nénihez vittek rokonlátogatóba. A száraz teasütemény rágcsálása közben, a kötelező kérdések (hogy megy a tanulás?, milyen lesz a bizonyítvány?) megválaszolása után, a szebb napokat látott szalongarnitúra szakadozó huzatú kanapéján üldögélve a családi fényképalbum lapozgatásába merültünk. Egy egész élet képkockái voltak abban a sárga zsinórral összefűzött, bőrfedelű albumban összegyűjtve: Eta mama életének filmje – nem másodpercenként, legföljebb évente huszonnégy felvétel által. Nagynénénk karácsony után ünnepelte a születésnapját, december 28-án mindig nála vendégeskedtünk. Hogy ő is 1895-ben született, s így napra egyidős a mozival, jóval később tudatosodott bennem, amikor vasárnaponként már nem őnála, hanem a környékünkbeli mozik valamelyikében lógáztam a lábam, s a fotóalbum helyett a Cartouche, a Kés a vízben, a Mici néni két élete képkockáit bámultam ’63 táján.

Nagynéném és a mozi egyszerre lesznek (lennének) százévesek. Az az egykori album már csak mozibolond unokaöccse emlékeiben él, a százéves mozi viszont kézzelfogható elégtételt is kap, tekintettel elmúlt érdemeire. Száz esztendő – a szökőnapokat is hozzáadva – pontosan 36 525 napból áll.

Egy évszázad 876 600 óra. Ha nem alszunk, s nem dolgozunk, feltéve, hogy matuzsálemi kort érünk meg, akár meg is nézhetnénk az össze filmszalagot, amelyre valaha játék-, doumentum-, animációs filmet, híradót forgattak. De miért néznénk vakulásig filmeket, mikor úgy is kiválasztják nekünk az arra érdemeseket, mint például ez a jubileumi emlékkönyv, a Bertelsmann Lexikon Verlag magyarított, se lexikon, se enciklopédia vállalkozása, A film krónikája.

A harminc deka híján háromkilós, kódexekhez hasonlítható súlyos tomus mutatója 3577 film címét tartalmazza. Akad-e olyan mozilakó filmbolond, aki mindet látta volna? Elméletileg nem lehetetlen, ha valaki kamaszkorától kezdve negyvenes évei közepéig minden évben megnéz százegynéhány filmet. No de minek? Hiszen idővel amúgy is azokat idézi föl emlékeiben, amiket nagyon megszeretett, amelyek úgy beleivódtak tudatába, hogy már álmok helyett is azokat látja.

Egyetlen kazettán van meg minden. A Casablanca filmtankönyvbe is belekerült repülőtéri jelenete, Ingrid Bergman búcsúja Humphrey Bogarttól. A Becsületből elégtelen utolsó negyedórája, a magányos harcos James Stewart szenátusi diadala a korrupt, maffiózó-politikusok fölött. Cary Grant, amint egy hosszú lépcsősoron viszi fölfelé a beteg feleségének szánt pohár tejet, s nem tudjuk, van-e méreg az italban, vagy nincs. (Hichcock és a lépcsők! Külön tanulmányba illő téma, lásd még adalékként: Forgószél, Egy ember, aki túl sokat tudott, Psycho). Kabos Gyula, amint hagymát hagymával akar enni, s Latinovits, aki fénylő húslevest kanalaz, majd Majmunka ölébe hajtja a fejét. Jacques Tati pedig reménytelenül küszködik a csövek helyett egyszercsak műanyag hurkákat köpő gépezettel. És Cybulski fel-le ugrál a tengerpart felé tartó éjszakai vonatra, csak hogy reménytelen szerelme közelében lehessen. És Belmondo hasztalan kísérli meg eloltani a fejére tekert dinamitrudak gyújtózsinórját. És hiába gyömöszöli Jack Nicholson a konyhaasztalon Jessica Langet – a postás mégis csak egyetlen egyszer csenget, a rossz amerikai ponyvát Visconti Megszállottsága írta bele mindörökre a filmtörténetbe. Jeanne Moreau énekli – ewig weibliche – Catherine sanzonját a filmtörténet – szexhullám ide, pornóipar oda – legmerészebb szerelmi történetében, a Jules és Jimben. Buñuel vigyorog ránk kajánul a valót visszájára fordító, a minden másképpen van igazságát felmutató álommozijában, s noha Fellini mester értelmiségi hőse, Mastroianni még igyekszik értelmesen nézni a világra (hátha cserébe az is értelmesen néz rá vissza), Jack Nicholson hitehagyottan üvölt az égre sivatagi homokba szorult dzsipje mellől: nincs értelme az egésznek.

Valamikor akkortájt, a Foglalkozása: riporter bemutatása idején ért véget a filmművészet vagy csak az európai film története. Utána jöttek a szex-és bokszfilmek szériában, ördögök és boszorkányok népesítették be a vásznakat, katasztrófafilmek riogatták az amúgy is megfélemlített nézők idegeit, számítógépes trükkök pótolják az alkotó gondolatokat, minden idők legnagyobb kasszasikere (865 millió dollár), egy őslénypark animálása változtat gyerekké minden betévedt nézőt. Mindeközben Tanner, Wenders, a kései Godard sírja el bánatát, hiába.

A következtetéseinkre alapot adó tények mind benne vannak ebben a hat és félszáz oldalas kötetben. Néhány rokon és ismerős azonban nagyon hiányzik filmjeink családi krónikájából. Hiába keressük például az Előzést, amely pedig alapműve a hatvanas évek elejének, ugyanígy nem leljük az egyik legjobb szovjet filmet, a Ragyogj, ragyogj, csillagomat sem. Az eredetileg német nyelvű munka magyar kiegészítése – Csala Károly és Székely András munkája – stílusában utánozni próbálja a Bertelsmann szerzőinek könnyed, olykor bulvárízű hangvételét, melyet még megbocsáthatnánk a mimikrire törekvő szócikkírónak, ha nem maradnának el A film krónikájából olyan magyar alkotások, mint a maga nemében remekmű Liliomfi, a fontos és jó 1957-es Éjfélkor, vagy Jancsó és Kósa Ferenc első elismerést hozó alkotásai, az Így jöttem és a Tízezer nap, miközben – nem tudni, mi okból – bekerülhettek jelentéktetlen művecskék. Szarvashiba is akad: az Oldás és kötés Lengyel József novellája nyomán írt forgatókönyvét Köllő Miklósnak tulajdonítani elég nagy vétség, hiszen, ha máshonnan ne, Fodor András köztudott, Hernádi Gyula írta a szcenáriumot, de a neve nem szerepelhetett a főcímen.

E kötet rendeltetésszerű használatát legfeljebb a súlya akadályozhatja. Álljunk vele olvasópulthoz, tegyük a földre, és ereszkedjünk féltérdre hozzá, vagy vegyük az ölünkbe, mint elhagyott, érdemtelen kedvesünket, aki jubileuma alkalmából, íme visszatért, s fülünkbe suttogja: ha már nem szeretsz, legyünk jó barátok.

Nem bánom. Legyünk.

 

 

A film krónikája, Budapest, Officina Nova, 1995.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/09 36-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=950