KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Miami Vice

Varró Attila

Miami Vice – amerikai, 2006. Rendezte: Michael Mann. Írta: Anthony Yerkovich és Michael Mann. Kép: Dion Beebe. Zene: John Murphy. Szereplők: Colin Farrel (Jones ’Sonny’ Crockett), Jamie Foxx (Ricardo Tubbs), Gong Li (Isabelle), Naomi Harris (Trudy Joplin), Ciarán Hinds (Fujima), Justin Theroux (Zito). Gyártó: Universal. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 134 perc.

 

A jelenkor jelentős hollywoodi stúdió-szerzői manapság komoly érdeklődést mutatnak a televízió mint kísérleti terep iránt – míg azonban Walter Hill (Deadwood) vagy Kathryn Bigelow (Homicide) újkeletű figyelme elsősorban a sorozatokban rejlő epikus lehetőségek felé fordul, a korszak legprogresszívebb erős műfaji rendezőjét lassan húsz éve inkább a rokon/rivális médium formai erényei izgatják. A szűkös életművet szinte kubricki eltökéltséggel, ám főként különféle thrillerekből építhető Michael Mann éppúgy a tévé emlőin nevelkedett, miként az Új-Hollywoodnak ösvényt taposó nagy generáció (Frankenheimer, Penn, Peckinpah) – épp ezért szinte jelképértékkel bír, hogy frissen elkészült program-filmjéhez az alapot első komoly tévésikere, az 1984-89 közt sugárzott Miami Vice-széria szolgáltatja. Akárcsak az elmúlt évtized egyik mérföldkövének tartott Szemtől szemben esetében, ami Mann 1989-es televíziós heist filmje, az L.A. Takedown szélesvásznú újragondolása (és amelynek nyitójelenetét az új film kétszer is megidézi), az idei Miami Vice mozifilm is egy kisképernyőre írt alapsztori (ez esetben a sorozat pilotfilmje) – hozzáigazítva egy másik médium ezredfordulós adottságaihoz. A Crockett–Tubbs-páros érdesebb, befelé fordulóbb és immár kezdettől a Mannre jellemző olajozott profizmussal dolgozik össze, a kolumbiai drogbáró multinacionális főgonosz oldalán elcsábítani való élet- és tettestárssal, a történet pedig nyitva hagyott dupla bossszúszál helyett a beépülős ügynöksztori és a tragikus szerelmi vonal közti ellenpontozás tökéletesre sűrített keveréke.

Mann a Miami Vice elsőre epizodikusnak látszó cselekményében radikálisan szembefordul a közelmúlt akció-orientált dramaturgiai elvárásrendszerével, amikor a húszpercenként kötelező tűzharc-jeleneteket egyszerűen kiejti, és a jóformán csak feszült dialógusokra felszerkesztett történetet egyetlen hosszú és precízen kidolgozott akciófinálé előjátékaként kínálja fel a sorozat-orgazmusokra kondicionált nagyközönségnek. A Miami Vice az Álomgyár első tantra-akciófilmje, nem csupán a végletekig késleltetett erőszak-tetőpont vagy az érzelmi kapcsolatokra történő összpontosítás okán, de mert mindemellett az utat és nem a célt tartja elsődlegesnek: ezért a drámai szerkesztésmód és ezért a Mann-féle digitális stíl-kísérleteket merészen továbbfejlesztő látványvilág: a nagyfelbontású DV-kamerák ezúttal nem csak a nagyvárosi neondzsungelek fénykontrasztjaiból teremtenek egyenrangú szereplőt, de páratlan szépséggel és átéléssel adják vissza a verőfényes dél-amerikai őserdők élénk, páradús atmoszféráját is. A Miami Vice hamisítatlan tévéfilm, de a kifejezés új értelmében: két médium tartalmi-formai egyesülésének kivételes igénnyel készült úttörőjeként – amelynek hidegkékre szűrt fényvilága immár nem a fegyveracélé, hanem a katódsugarú nagyképernyőké.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8826