KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Téli álom

Bori Erzsébet

 

A magyar cím (és még inkább az angol: Midwinter Night's Dream) a Szentivánéji álomra utal, ezt a Sakespeare darabot adják elő a fogyatékosok iskolájában Down-kóros, gyengeelméjű és autista gyerekek. Ez az egyszerre groteszk és szívmelengető esemény a szereplők életének legboldogabb pillanata. Az autista Jovana anyja és a börtönből szabadult Lazar egymásra talált, házasságra, új életre készül és remény van arra, hogy a kislány is kiszabaduljon önmagába zárt világából.

Anya és lánya boszniai szerb menekültek, a háború áldozatai. Lazart is a háború vitte rossz utakra: a kezdet kezdetén besorozták, részt vett a legdurvább, faluról falura, házról házról haladó, hadjáratnak nevezett etnikai tisztogatásban; elundorodva a véres öldökléstől dezertált: nappal bújkált, éjszaka előjött és eszméletlenre itta magát. Egy ilyen éjszakán egy ostoba kocsmai verekedésben megölte a legjobb barátját. Tíz évet kapott. Időközben végetért a háború, de a hazatért hős akármerre néz, kívül és belül, a lelkekben ugyanaz a látvány fogadja: tájkép csata után. Régi önmagukat sehogysem találó vagy már nem is kereső emberek egy szegény, lepusztult, elvadult, irányvesztett országban. Ebben a világban nincs esélye a gyógyulásnak, az újrakezdésnek.

A harsány, életerős, kegyetlenül szatirikus Lőporos hordó óta eltelt néhány év alatt még komorabbá vált Goran Paskaljevic világképe. A balkáni danse macabre alá is a háború húzta a talpalávalót, de akkor még volt mire várni. Élt a remény, hogy hamarosan vége a háborúnak, és azután minden jobb lesz.

Nem lett jobb. Félresiklott életek maradtak utána, bűnös és ártatlan sebesültek, menekültek, áldozatok. MIndent átható depresszió.

Nincs mit csodálkozni azon, hogy Goran Paskaljevicet elhagyta a humora. Talán azon sem, hogy túl sötétre festi a képet. Ám a Téli álom hatásából sokat elvesz, hogy szereplői mind halmozottan hátrányos helyzetűek, szélsőségesen szerencsétlenek. Vannak jelek arra, hogy az autizmus az ország állapotának metaforája akar lenni – ahogy a Lőporos hordóban egyetlen belgrádi éjszaka egész Szerbiát leképezte – de ezúttal nem sikerült meggyőzően végigvinni a rendezői elgondolást. Azt viszont el kell ismerni, hogy a Téli álom után megmaradó keserű ízből megsejthetünk valamit abból a kétségbeesésből, amit Goran Paskaljevic érezhet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1827