KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Horror-trendek

Slender Man – Az ismeretlen rém

Nevelő szándék

Sepsi László

A városi legendák terjedése ma már elképzelhetetlen közösségi oldalak, digitális képek és mobiltelefonok nélkül.

 

A tinihorrorok és a városi legendák lényegében egy tőről fakadnak, erkölcsileg nemesítő rémtörténetek, amelyek a Grimm-mesék modernizált verzióiként a nagybetűs élet veszélyeire emlékeztetik az ifjúságot. Témáik a kamaszkorra jellemző testi elváltozásoktól és ezzel összefüggő higiéniai kötelességektől („a lány, akinek csótányok tenyésztek a hajában”), a párválasztás („kampós kezű sorozatgyilkos portyázik a szerelmesek promenádján), szórakozás („AIDS-es tűk a klubokban”) és szexualitás („aktus egy szűzzel gyógyítja a nemi betegségeket”) szinte minden területét átfogják, amelyeknek otthonos ismeretére a tizenéves közönségnek – egyben gyakori terjesztőknek – szükségük lehet. A legtöbb városi legenda, amely a kamaszélet viszontagságairól szól, ugyanúgy a szabályszegés-büntetés logikáját követi, mint bármelyik áramvonalas slasherfilm, és az sem véletlen, hogy ezen szabályszegések jelentős része szexuális jellegű. A szerkezeti és tematikus hasonlóságok ellenére viszonylag alacsony azoknak a tinihorroroknak a száma, amelyek a városi legendák folklórkincséhez nyúlnak, és ezt sikeresen teszik. Függetlenül attól, hogy akár a Péntek 13-sorozat vagy Freddy Krüger rémtettei is elmesélhetőek városi legendaként (ráadásul utóbbiban még az elméről elmére költöző mémszörny motívuma is benne van), a Kampókézzel és A körrel fémjelzett legenda-horrorok, illetve a Rémségek könyve-típusú tini-rémségek közül csak előbbiek értek el számottevő kritikai elismerést és kanonikus státuszt. Mindemellett az új évezredre a tiniket célzó városi legendák egy újabb témával és mediális csavarral gazdagodtak: a rémtörténetek már nem csak szájról szájra terjednek, mint herpesz a házibuliban, de cseten is át lehet küldeni őket. A legendák terjedése ma már elképzelhetetlen közösségi oldalak, digitális képek és videók, rezgő okostelefonok nélkül – A kör elátkozott VHS-relikviáját végleg felváltották a gyilkos internetes mémek.

Ennek a folyamatnak az egyik internetes ikonja és központi szimbóluma a 2009-ben megalkotott Slender Man, amelyet a Something Awful fórumának afféle netes horrorversenyére ötölt ki a „Victor Surge” nevű felhasználó. A Slender Man és Frankenstein szörnyének között nem csupán születésük körülményei (mindkettő valamiféle kollektív megmérettetés eredményeképp jött létre) jelentik a párhuzamot: mindkettő alapja egy szinte végtelen számú jelentéssel felruházható, mégis egyedi szörnytest, amely a Slender Man esetében egy nyúlánk, öltönyt viselő férfi, akinek koponyáját zsákvászonszerű anyag borítja, és háta mögött esetenként csápok kavarognak. Ám szemben Frankenstein szörnyével, a Slender Mannek csak teste van, története nincs. A különböző, leggyakrabban vizuális interpretációkban visszatérő motívum a rém vonzalma a kis- és fiatalkorúakhoz, ám ezen kívül afféle üres lap, amely bármilyen további értelmezésekkel feltölthető. Hol fekete-fehér képeken álldogál egy játszótér szélén, mint Pennywise az Az archív fotóin, hol magányos Tim Burton-i monstrumként csábít örök gyermekkorra az erdő sötét mélyén, hol pedig csápokkal ölelt lovecrafti rémként tör rá áldozataira. A Slender Man tulajdonságainak és jelentésének rögzítetlenségéből fakad, hogy egyelőre csaknem teljesen életképtelennek mutatkozott egy olyan történetközpontú médiumban, mint az egészestés film. Míg gifekben, videójátékokban és pár perces kisvideókra bontott websorozatokban a szörny hihetetlenül népszerű, egészestés feldolgozásai közül csupán a HBO elnyújtott és fókusztalan dokumentumfilmje, a Slenderman: Az internet réme életre kel haladta meg a low-budget horrorok gettóját, nem mellékesen azáltal, hogy a szörny helyett inkább koncentrált a szörny által előidézett valódi tragédiákra. 2014-ben két tizenkét éves lány a wisconsini erdőségben tizenkilenc késszúrással próbálta meg feláldozni közös barátnőjüket a Slender Mannek: a városi legendák effajta színrevitele és áttüremkedése a valóságba korántsem példátlan, ám a tragédia körüli hírverést meglovagló idei Slender Man-filmnek, Az ismeretlen rémnek semmi érvényeset vagy izgalmasat nem sikerült állítania róla.

Ehelyett Sylvain White és David Birke alacsony költségvetésű horrorja a nyitójelenetek után le is mond arról, hogy a gyilkos kamaszlányok történetét dolgozza fel, ehelyett az okkult határátlépésekről szóló klasszikus formulát próbálja adaptálni a mémek és digitális elmevírusok kontextusába, ahol a mumus ugyan a Slender Man, de valójában lehetne Samara is A körből. Az ismeretlen rémben a pedagógia győzedelmeskedik az esztétika felett: miközben szinte semmit nem örökít át a Slender Man körül kialakult netes kultusz képanyagainak vizualitásából, hőseit újra és újra a szabad internet hozzáférés veszélyei fenyegetik. A gyanús weboldalak, késő éjszakai csetpartnerek és bevérzett szemek között Az ismeretlen rém leginkább azon régi városi legendák retorikáját követi, amelyek a túl sok tévé veszélyeire hívták fel a figyelmet. Eszerint mindegy is, milyen rém tanyázik a közeli erdőben, a filmbeli tiniknek nem miatta kell meghalnia: pusztulásuk elsősorban az ingyenes wifinek és a korlátlan díjcsomagnak köszönhető.

 

SLENDER MAN – AZ ISMERETLEN RÉM (Slender Man) – amerikai, 2018. Rendezte: Sylvain White. Írta: David Birke. Kép: Luca del Puppo. Szereplők: Joey King (Wren), Julia Goldani Telles (Hallie), Annalise Basso (Piper), Jaz Sinclair (Chloe). Gyártó: Madhouse Entertainment / Mythology Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 93 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 37-38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13854