KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Lajta Gábor: Meglesni Johannes Vermeert Leány gyöngyfülbevalóval
• Varró Attila: Bundás Vénuszok Guido Crepax rajzmozija
• Géczi Zoltán: Maszkba fagyva David Mack: Kabuki
• Kovács Marcell: Éjszakai rohanás Frank Miller: Sin City
• Tóth András György: Francia vonal Bande dessinée
• Kemény György: Homo Duplex Magyar filmplakátok
• Bikácsy Gergely: Általános erekció Almodóvar ifjúsága
• Láng Judith Veronika: Pygmalion vágya Történetek az alvó szépekről
• Vincze Teréz: A vizek démonai Árnykép: Kim Ki-duk
• Karátson Gábor: Hangyák az ágon Tavasz, nyár, ősz, tél… és újra tavasz
• Pápai Zsolt: Hardcore vadnyugat Sam Peckinpah westernfilmjei
• Takács Ferenc: Tarts (újra) Nyugatnak! Fegyvertársak
KRITIKA
• Vaskó Péter: Nyócker, vagy amit akartok Rap, revü, Rómeó
• Zoltán Gábor: Nevelj magadnak hőst Barbárok a kapuk előtt
• Vágvölgyi B. András: Szuperhősök az Olümposzon Kill Bill 2.
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: 21 gramm
• Ádám Péter: Csak ön után
• Hungler Tímea: A rém
• Kis Anna: Szeress, ha mersz
• Pápai Zsolt: A titkos ablak
• Béres Dániel: A legtöbb ember Kínában él
• Mátyás Péter: Kőtutaj
• Vaskó Péter: Van Helsing
• Tornai Szabolcs: Datolya (Arab passió)

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Haragban a világgal

Bikácsy Gergely

 

A James Dean-mítosz „alapfilmje”, a Rebel Without A Cause (Ok nélkül lázadó, 1955) kerül most a magyar néző elé Haragban a világgal címen. Nicholas Ray rendezte, akinek Johnny Guitarját a legjobb westernek közé számítják, s akit mi csupán az Amerikai barátból ismerhetünk, színészként. (Wenders egyébként Ray halála előtt tavaly még dokumentumfilmet is készített a mesterről.)

„Halottak filmje” ma már az Ok nélkül lázadó, hiszen a női főszereplő, Natalie Wood is baleset (vagy öngyilkosság) áldozata lett nemrég. S maga a film sem igazán él ma már: csak James Dean él benne. Jim Stark (Dean) körül valami nem stimmel. Rendőrségi kihallgatáson találkozunk vele először, ahova anyja, nagyanyja, apja kíséri el, s ez a kíséret sokkal riasztóbb, mint a rendőrség. Új fiúként, naiv vidékiként érkezik a nagyvárosi egyetemre, ahol rögtön meggyűlik a baja a bőrzekés „ősrockerek” durva bandájával. A film első harmadában felnőttes öltönyt visel, s szinte munkaruhába öltözik, mikor felveszi azóta legendássá vált piros dzsekijét: ebben megy szakadékba rohanó autóversenyt játszani a bandával. Nem jó a szüleivel élni, papucsférj apját sajnálja, anyjától, nagyanyjától hideglelősen viszolyog. S ha otthon nem jó, még kevésbe jó a buta és primitív bőrzekések között, de legalább ott megtalálhatja a szerelmet. Judy (Natalie Wood) könnycseppet sem ejt a rockerfőnök (addigi barátja) szörnyű halálakor, rámosolyog s együtt rohan tovább Deannel. Talán itt, ez a csapat befogadja a szelíden haragvó ifjút. De nem, nem fogadja be: a bandavezér halála után a bőrzekések ádázabbul üldözik, mint a mafla és mindig késve érkező rendőrség.

A jóság gyűlöletes aurája veszi körül ezt a fickót, meg kell hát késelni vagy börtönbe kell zárni, Dean mindig jót akar, s valamiképp mindig tragédiák kellős közepébe csöppen, s nem teljesen véletlenül... Végzet-dráma, hollywoodi cserkész-világszemléleten átszűrve. Dean valamiképpen a „jó felnőttek” világát szeretné látni, állandóan félreértett s gazfickónak vélt eminensként közvetíteni szeretne a jó felnőttek s az eredetileg szintén jó, de rossz útra tévedt ifjak között. Szemben a megejtő ártatlansággal a nagy egyetemi planetárium közvetíti az univerzum komor, ellenséges közönyét: az ember kis pont, szeressük egymást. A buta rendőr-felnőttek azonban szeretet helyett körülzárják a planetáriumba menekülő ifjakat, és Deannek nem marad más, mint hogy piros dzsekijét odaajándékozza a tévedésből agyonlőtt védencének, a kamasz-filozófus árva fiúnak. A legárvább mégis ő marad: senki sem érti meg...

A sok naiv jelképet, szájbarágó tanulságot Dean játéka igazzá, átélhetővé, emberivé teszi. Furcsa ritmusú és állandóan ritmust váltó, kiszámíthatatlan játék ez, a meglepetések lebegő izgalmával telíti az egész filmet. Dean vadsága lágyság, haragja szelídség, ártatlansága szemrehányás. Nem lehet elbújni szelíd tekintete elől.

Az ártatlan ifjak lélekemelő meséjét moziiparosok és rossz lelkiismeretű felnőtt bácsik agyalták ki. De James Dean túljárt az eszükön. Életet lehelt a főhősbe, s ez a főhős a mai napig halhatatlan: sokminden mást is kifejez, mint amiért a moziiparosok kitalálták.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6985