|
|
|
MoziFuss, fiú!Forgács Nóra Kinga
Lauf Junge lauf – német-francia-lengyel, 2013. Rendezte:
Pepe Danquart. Írta: Uri Orlev művéből Heinrich Hadding. Kép: Daniel
Gottschalk. Zene: Stéphane Moucha. Szereplők: Kamil Tkacz (Srulik), Rainer Bock
(Tiszt), Jeanette Hain (Hermanné), Itay Tiran (Mosche). Gyártó: Bittersuess
Pictures / Quintefilm / BA Produktion. Forgalmazó: A Company Hungary. Feliratos. 112 perc.
Pepe Danquart 1994-ben Oscar-díjat kapott a
Schwarzfahrer című rövidfilmjéért. A film groteszk allegóriát állított
fel, melyben az idős, idegengyűlölő néni villamosjegyét megette a fiatal,
fekete utas, a jegyellenőr pedig a nénit szállította le. A másik iránti
tisztelettel és annak hiányával, az előítéletekkel, generációk konfliktusaival,
az európai léttel foglalkozott a kisfilm, pár évvel a német újraegyesítés után
– ki és hogyan utazhat tovább azon a bizonyos villamoson, élhet-e bárki abban
az illúzióban, hogy egyedül is sikerülhet, feladhatja-e bárki a lázadáshoz való
jogát?
Pepe Danquart televíziós
és dokumentumfilmes munkássága után most a lengyel származású izraeli író,
bergen-belseni túlélő, Uri Orlev igaz történeten alapuló, Fuss, fiú, fuss
című, magyarul kiadatlan ifjúsági regényéből készített adaptációt, amelyben a
nyolc éves Srulik megszökik a varsói gettóból, és álnéven, keresztény háborús
árváként faluról falura haladva vállal kosztért munkát, és rejtőzködik a német
megszállás alatt álló Lengyelországban. Ha a Schwarzfahrer rendezőjét
keressük, úgy tűnhet, hogy elveszett a klasszikus elbeszélésben, „csak”
korrektül kivitelezett filmet forgatott. De Danquart két fontos vonással
sajáttá hangolta a holokausztdrámát. Az egyik a Schwarzfahrerben is
felvetett témák továbbgondolása: a Fuss, fiú! a legnagyobb és leginkább
közös európai traumával foglalkozva vizsgálja újra az emberi méltóságnak, az
egymásra utaltságnak, (és a kisfilmnél sokkal világosabban) az egymásért
vállalt felelősségnek, a cselekvés határainak a kérdését. A másik a történelmi
anyag tudatos összekötése a jelenlévő jövővel: a kisfiú kalandjainak
összeöltése a felnőtt férfi, a túlélő hétköznapjaival szintén a felelősségre, a
valóságunkat alkotó következményekre helyezi a hangsúlyt. Emberként kell
helytállni, hogy a világ embernek való hely legyen, megalkudni kevesebbel nem
szabad. Az emberség kudarcát látni, ez a trauma. Ezzel birkózunk folyamatosan,
a villamosokon, a háborúkban.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 225 átlag: 5.36 |
 |
|
|
|
