KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Jean Rouch (1917-2004)

• Schubert Gusztáv: Megváltás a multiplexben Beszélgetés A passióról
• Gelencsér Gábor: Tamás evangéliuma A Passió
• Korcsog Balázs: Kamera a Golgotán Jézus-filmek
• N. N.: Jézus filmen
TELEVÍZÓ
• Rádai Eszter: Öt olcsóbb, mint kettő Beszélgetés Rudi Zoltánnal
MAGYAR MŰHELY
• Vágvölgyi B. András: Magyarország ezerrel Fiatalok a filmszemlén
• Pápai Zsolt: Pixel-piktúra Új képfajták a fiatal magyar filmben
• Gelencsér Gábor: Két bagatell Vizsgafilmek: Gothár, Jeles

• Hahner Péter: Hatlövetű történelem Western: legendák és tények
• N. N.: Sam Peckinpah (1925-1984)
FESZTIVÁL
• Varró Attila: A példabeszéd átka Berlin
• N. N.: Az 54. Berlini Filmfesztivál díjai
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Mégsem kugliztak! Elefánt
• Vaskó Péter: A Fuji kapitánya Zatoichi
• Bori Erzsébet: Zárthelyi Én, te, ő
• Ágfalvi Attila: Megrendezett anarchia Farkasok ideje
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Hős
• Köves Gábor: Csak az a szex
• Köves Gábor: A repülő osztály
• Kovács Marcell: Rocksuli
• Kovács Gellért: Sabado – Esküvői videó
• Vaskó Péter: Starsky és Hutch
• Herpai Gergely: Életeken át
• Csillag Márton: A Macska – Le a kalappal!

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Vadon

Varró Attila

Wild – amerikai, 2014. Rendezte: Jean-Marc Vallée. Írta: Cheryl Strayed önéletrajzából Nick Hornby. Kép: Yves Belanger. Szereplők: Reese Witherspoon (Cheryl), Laura Dern (Bobbi), Thomas Sadoski (Paul). Gyártó: Fox Searchlight / Pacific Standard. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 115 perc.

Állítólag a Grand Canyonban évente legalább annyian veszítik életüket selfie-készítés közben, mint a kellő felkészültség hiányában bevállalt teljesítménytúrákon – a természeti szépségek elé tolakodó emberi ego mára mindkét tekintetben önpusztító veszélyforrássá vált az egyetlen földi faj számára, amely szülőbolygójára csupán saját fejlődése díszleteként/kellékeként tekint. A Vadon egyszerre szól fajtánk Darwin-díjas énkép- és testépítőinek: valós élményen alapuló történetének hősnője, a beszédes nevű Cheryl Strayed viszontagságos vándorlásáról zeng dicshimnuszt, aki azért vágott neki hirtelen felindulásból a Sierra Nevada vadregényes tájait átszelő, 1600 mérföldes Pacific Crest Trail túraútnak, hogy rákbeteg édesanyja halála és viharos válása után sínre tegye kisiklott életét.

Mégsem ezért a kaland-párosításért (lásd még 127 óra) szokatlan hibrid Jean-Marc Vallée testfilm-trilógiájának záródarabja. Egyfelől látványos feminista propagandamű, ami nem csak Strayed férfiakat megszégyenítő fizikai- és lelkierejét demonstrálja, de sztár/producere szerzői önállósodásának is példás szemléltető ábrája (amit a válása óta elszaporodó férj-drámák sora jelez Nyughatatlantól Kiadatáson át a Vizet az elefántnak-ig). Ugyanakkor precízen illeszkedik Vallée igen személyes életművébe is (lásd C.R.A.Z.Y.), és nem csupán a jellegzetes formai megoldások terén a grafikusan illesztett flashback-snittektől a természetes fények kizárólagos használatán át a metaforikus slágerekig (ezúttal az El Condor Pasa válik a történet leitmotivumává): az Ifjú Viktória és a Café de Flore után ismét az anyától való elszakadás traumatikus élményéről mesél, a szerető zsarnokság és kóros ragaszkodás stádiuma után immár csodás szellemképpé idealizálva a gyermeke életét meghatározó nőalakot (Vallée édesanyja rákban halt meg öt évvel ezelőtt). Így aztán mialatt hősnőnk a kopár sivatagokon, rideg sziklákon és hómezőkön át eljut az „Istenek Hídja” északi végpontjára, a fenséges szekvóják közt rátalálva saját lélekállatára és belső gyermekére, a lenyűgöző táj nem revelatív élmények forrását nyújtja, mindössze kanosszát kínál és jelképes kivetüléseket a non-lineáris belső utazásnak – néző és szerző számára a végső megbékélés nem az Anyatermészettel történik, inkább az Anya természetével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12189