KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 35. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: 8. Francia filmnapok az Unifrance Film International és az Upperstudio szervezésében
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Gelencsér Gábor: Árnyékvilág Játékfilmek
• Muhi Klára: Fölösleges bátorság Beszélgetés Herskó Jánossal
• Varga Balázs: Rövidre vágyva Kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Mindennapi tabuink Dokumentumfilmek
TELEVÍZÓ
• Rádai Eszter: Adáshiba Közszolgálati televíziózás
• Rádai Eszter: Elnézett milliárdok
• Schubert Gusztáv: Magyar plazma Magántévék, közerkölcsök

• Horváth Antal Balázs: Gonoszság-kurzus Neil LaBute
• Stőhr Lóránt: Az ellenállás tragikomédiája Jean-Pierre Melville
• Kubiszyn Viktor: A halál kék angyala A szamuráj
KULTUSZMOZI
• Géczi Zoltán: Katódsugár Misszió Videodrome
• N. N.: Cronenberg a Filmvilágban
KRITIKA
• Szilágyi Ákos: Gömbfilm Visszatérés
• Hirsch Tibor: Vész-kijárat A mohácsi vész
• Takács Ferenc: Szomorú játék Montecarlo!
• Ágfalvi Attila: Múlt, nincs Mélyen őrzött titkok
• Stőhr Lóránt: Szívem visszahúz Getno
DVD
• Pápai Zsolt: Fekete, fehér, igen, nem Delmer Daves: Sötét átjáró
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: A kiskirály
• Győrffy Iván: Bodysong
• Vaskó Péter: Ítélet eladó
• Mátyás Péter: Ház a ködben
• Nevelős Zoltán: Oké
• Varró Attila: Gothika
• Kovács Marcell: Underworld
• Dóka Péter: Minden végzet nehéz
• Kolozsi László: Vodka Lemon

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lenni vagy nem lenni

Hirsch Tibor

 

A film eredeti változata 1942-ben készült. Ernst Lubitsch háborús vígjátékát alig néhány hónapja a Magyar Televízió is bemutatta. Kevés olyan film van, melynek hibáit-erényeit vizsgálni nem érdemes, csak a film születéséért elsődlegesen felelős megrendelői döntést. A szerződések aláírásának pillanatát, vagy pillanatnak tekinthető sorozatát.

A Lenni vagy nem lenni újraforgatása – produceri tévedés: ehhez képest az alkotó szakemberek felelőssége mellékes. Akik úgy képzelték, hogy az eredeti Lubitsch-film, negyven év eladhatóvá szelídült filmnyelvi vívmányaival, a közönség évtizedek-módosította frivolitás-küszöbének kihasználásával, – és természetesen szélesvászonnal, színes technikával – újjávarázsolható, körülbelül annyira fogtak mellé, mintha valamilyen gazdag, de ostoba ország tábornokai a honvédelem fejlesztése címén a páncélvonat „korszerűsítésére” adnának megbízást, és irányítható elektronikával, mindenféle újmódi csoda-berendezéssel cserélnék föl benne az amúgy hadtörténeti kuriózumnak számító harci eszközöket.

Világháborús filmvígjátékok folyamatosan készülnek. Bár nyilvánvalóan más és más humorforrásokat aknáz ki, más és más tabukat tör meg ez az amúgy abszolút értelemben is porosodó film-fajta az ötvenes, a hatvanas, esetleg a hetvenes években, semmiképpen sem illeszkedik a sorba egy olyan történet, mely most, a nyolcvanas években azt mutatja meg, hogy 1942-ben milyennek képzelték Hollywood ártatlanul naiv lakói a Gestapo tevékenységét a megszállt Varsóban, hogyan kívánták egy-egy pikáns vagy vicces epizódban megmutatni, mint kedves couleur locale-t, a lengyel ellenállás kalandos belvilágát, a bujkáló és megmenekülő zsidókat, és milyen borzongásmentes természetességgel szerepeltették magát Hitlert is a vásznon, a jókedvű befejezés érdekében. Az eredeti filmet nézve csak a jó-szándékú, jellemzően tengerentúli tájékozatlanságot érezzük – ami ma már maga is humorforrás –, új változatban látva ugyanez a történelmi jóízlés alapvető hiányáról árulkodik.

Az ítélet esetleg félreérthető: a történelmi távolság sokféle bohózati szentségtörést megbocsáthatóvá tesz. De a „szentségtörés” éppen a „szentség” tudósítása árán, azt követően születik. „Korabeli” tudatlanságot játszani el egy újrafeldolgozás kedvéért – ebben van a kegyeletsértő, az otromba produceri vétség, – melynek eredménye egy szükségszerűen ellenszenves film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5702