KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 35. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: 8. Francia filmnapok az Unifrance Film International és az Upperstudio szervezésében
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Gelencsér Gábor: Árnyékvilág Játékfilmek
• Muhi Klára: Fölösleges bátorság Beszélgetés Herskó Jánossal
• Varga Balázs: Rövidre vágyva Kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Mindennapi tabuink Dokumentumfilmek
TELEVÍZÓ
• Rádai Eszter: Adáshiba Közszolgálati televíziózás
• Rádai Eszter: Elnézett milliárdok
• Schubert Gusztáv: Magyar plazma Magántévék, közerkölcsök

• Horváth Antal Balázs: Gonoszság-kurzus Neil LaBute
• Stőhr Lóránt: Az ellenállás tragikomédiája Jean-Pierre Melville
• Kubiszyn Viktor: A halál kék angyala A szamuráj
KULTUSZMOZI
• Géczi Zoltán: Katódsugár Misszió Videodrome
• N. N.: Cronenberg a Filmvilágban
KRITIKA
• Szilágyi Ákos: Gömbfilm Visszatérés
• Hirsch Tibor: Vész-kijárat A mohácsi vész
• Takács Ferenc: Szomorú játék Montecarlo!
• Ágfalvi Attila: Múlt, nincs Mélyen őrzött titkok
• Stőhr Lóránt: Szívem visszahúz Getno
DVD
• Pápai Zsolt: Fekete, fehér, igen, nem Delmer Daves: Sötét átjáró
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: A kiskirály
• Győrffy Iván: Bodysong
• Vaskó Péter: Ítélet eladó
• Mátyás Péter: Ház a ködben
• Nevelős Zoltán: Oké
• Varró Attila: Gothika
• Kovács Marcell: Underworld
• Dóka Péter: Minden végzet nehéz
• Kolozsi László: Vodka Lemon

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A város és a kutyák

Schubert Gusztáv

„Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs…” – vágja a Szibériával fenyegetőző ördög szemébe Dosztojevszkij, Cseh Tamás dalában. A mondás igaza példák sokaságával bizonyítható. Századunk kiemelkedően fontos regényei közül három is – a Törless iskolaévei, az Iskola a határon és A város és a kutyák kadétiskolai élményekből, kamaszkori száműzetések keserű tudásából született. Sőt, Musil, Ottlik, Vargas Llosa talán nem is csak egy-egy regényüket, hanem íróvá érésüket köszönhetik annak, amit a közvélekedés szerint jobb megúszni. Hogy mi köze a katonai kollégiumnak és az írói érzékenységnek egymáshoz? Az „iskola a határon” nemcsak kiélezett helyzetekben bővelkedik, de magába zártsága, körülhatároltsága miatt természetes színtér, ahol az élet maga-magától színjáték formáját ölti. A darab, amely a három író előtt három különböző korban lejátszódott, alaphelyzetét tekintve hasonló: a hatalom megpróbálja kiölni az egyéniséget a karámba terelt kamaszokból, hogy vakhitből-gőgből-erőszakosságból kovácsolt „katonás” jellemmel helyettesíthesse. A megalázás módszerei nem változtak Musil óta, hiszen a méltóság megtörésének technikája az évezredes csiszolásban már addig tökélyre fejlődött. Rögtönzésre csak az áldozat kényszerül, aki nem hitte volna, hogy rajta ez a szégyen megeshet, olvadt ólomként meglágyulhat az akarata. A három opusz története döntően abban különbözik, hogy a szerzők más és más magatartásban vélik megőrizhetőnek az emberi méltóságot. Musil az irracionalizmussal szembeszálló értelemben, Ottlik a cselekvéssel egyenértékű művészetben, amely visszaszerzi nekünk az elfecsérelt, „eltűnt időt” (a múlt elbeszélésének képessége a tétlenségnek látszó szemlélődést érzékibb-szellemibb jelenlétként, szabadságként értékeli föl), Vargas Llosa a civil tempó (legyen az vadság vagy nemtörődömség) csorbítatlan megőrzésében.

Lombardi adaptációjából éppenséggel A város és a kutyák megkülönböztető jegye, bent és kint, mikrokozmosz és nagyvilág kölcsönhatásának ábrázolása hiányzik. Csak a „kutyákat” (kadétokat) látjuk, az az emberléptékű térkép, amelyet a regény írója Limáról közreadott, a filmből kimaradt. Miként Vargas Llosa (úgymond filmszerű!) elbeszélői technikája (folytonos szemszög- és időváltása) sem volt átmenthető. De a dráma marad, és ez sem kevés. (Kiváltképp, mert a rendező hibátlanul, üresjáratok és zavarosság nélkül képes rekonstruálni a bonyolult történetet).

A szereposztás sokban hasonlít ahhoz a felálláshoz, amit Musil vagy Ottlik regényében látunk. Az író figyelme itt is a kadétok egymás közti konfliktusaira összpontosul, itt is egy vezéregyéniség (Jaguár) köré szerveződött kisebbség (a Kör) terrorizálja a szervezetlen többséget, itt is akad valaki, aki a többieknél gyakrabban válik a durva tréfák céltáblájává (a Rabszolga), itt is megtaláljuk az író alteregóját (a Poéta), aki Törlesshez vagy Bébéhez hasonlóan sem a zsarnokok, sem az alávetettek közé nem tartozik. Különcsége, világpolgári mentalitása miatt mindkét fél bizalmát, respektusát élvezi. Egy ponton túl azonban véget ér ez az előkelő kívülállás. Amikor a Poéta rájön, hogy Jaguár a hadgyakorlaton szándékosan lőtte le Rabszolgát, aki feladta a Kör egyik tagját, bejelenti a gyilkosságot. És ezen már a mindaddig megtévesztő látszatot keltő intézmény is fennakad, a színlelésnek nincs tere többé. Az intézet jó híre fontosabb, mint az igazság, inkább futni hagyják a gyilkost. A szervezet igazi arcát megpillantva nemcsak az csalódik, aki Gamboa hadnagyhoz, a mintakatonához hasonlóan őszintén hitt a frázisokban, mert mélyebb jelentést tulajdonított nekik, hanem az is, aki semmibe vette ezeket az elveket, melyek az önállóságát fenyegették. Jaguár csak most érti meg, hogy ő is csak eszköz volt, úgy hitte, férfit nevelt a kadéttársaiból, amikor megszervezte a Kört, valójában – a hatalomhoz hasonlóan – szolgalelkűvé pofozta őket. Lázadónak hitte magát, de csak kényúr lehetett.

Így hát – ahogy a regény utóhangjának mottója mondja – „mindenkit utolér a romlás.” Csak a Leoncio Prado Katonai Kollégium masszív falai sértetlenek: az előadás – új szereplőkkel – megismételhető.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5137