KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 35. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: 8. Francia filmnapok az Unifrance Film International és az Upperstudio szervezésében
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Gelencsér Gábor: Árnyékvilág Játékfilmek
• Muhi Klára: Fölösleges bátorság Beszélgetés Herskó Jánossal
• Varga Balázs: Rövidre vágyva Kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Mindennapi tabuink Dokumentumfilmek
TELEVÍZÓ
• Rádai Eszter: Adáshiba Közszolgálati televíziózás
• Rádai Eszter: Elnézett milliárdok
• Schubert Gusztáv: Magyar plazma Magántévék, közerkölcsök

• Horváth Antal Balázs: Gonoszság-kurzus Neil LaBute
• Stőhr Lóránt: Az ellenállás tragikomédiája Jean-Pierre Melville
• Kubiszyn Viktor: A halál kék angyala A szamuráj
KULTUSZMOZI
• Géczi Zoltán: Katódsugár Misszió Videodrome
• N. N.: Cronenberg a Filmvilágban
KRITIKA
• Szilágyi Ákos: Gömbfilm Visszatérés
• Hirsch Tibor: Vész-kijárat A mohácsi vész
• Takács Ferenc: Szomorú játék Montecarlo!
• Ágfalvi Attila: Múlt, nincs Mélyen őrzött titkok
• Stőhr Lóránt: Szívem visszahúz Getno
DVD
• Pápai Zsolt: Fekete, fehér, igen, nem Delmer Daves: Sötét átjáró
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: A kiskirály
• Győrffy Iván: Bodysong
• Vaskó Péter: Ítélet eladó
• Mátyás Péter: Ház a ködben
• Nevelős Zoltán: Oké
• Varró Attila: Gothika
• Kovács Marcell: Underworld
• Dóka Péter: Minden végzet nehéz
• Kolozsi László: Vodka Lemon

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Kálvária

Pápai Zsolt

Voszhozsgyenyije – szovjet, 1977. Rendezte: Larisza Sepityko. Szereplők: Borisz Plotnyikov, Vlagyimir Gosztyukin, Anatolij Szolonyicin. Forgalmazó: Etalon Film Kft. 110 perc.

 

A hetvenes évek Kelet-Európájának „nemzeti” filmművészetei alaposan megsínylették, hogy az újhullámokat elapasztották, alkotói csoportjaikat megtizedelték az évtizedforduló politikai, kultúrpolitikai változásai. A rosszindulatú cenzor-csinovnyikok támadásainak leginkább kitett „szovjetunióbeli” film különös módon mégis hatalmasra nőtt a terhek alatt, a kevés kivétellel (Mihalkov, German) a hatvanas évek újhullámában indult, de tehetségüket a következő időszakra is átmentő alkotóknak, Tarkovszkijnak, Koncsalovszkijnak, Joszelianinak, Klimovnak, Paradzsanovnak köszönhetően. A tragikusan fiatalon (mindössze négy nagyjátékfilmmel a háta mögött) elhunyt rendezőnő, Larisza Sepityko is az újhullám neveltje volt, aki utolsó munkájában lehetetlennek tetsző feladatot vállalt, amikor a krisztusi szenvedéstörténetet adaptálta a partizánfilm műfajába. Mindazonáltal a Kálvária – egyénisége, egyedisége dacára – tipikus volt a maga korában és közegében, legalábbis abból a szempontból, hogy más mesterművekhez hasonlóan egyszerre kapcsolódott az orosz-szovjet szellemtörténeti hagyományokhoz és a modern film újító kísérleteihez, mi több a partizánfilm megidézése révén a szovjet mozi egyik legnagyobb tradíciójú – ráadásul sematizmussal terhelt – vonulatához is. A film egy drámai sorsválasztást elmesélve újítja meg és írja át a megcementesedett műfajt, a nácik által elfogott két partizán, a krisztusi Szotnyikov (Borisz Plotnyikov) és a júdási Ribak (Vlagyimir Gosztyukin) vitájának bemutatásával.

A „szovjet” filmben a húszas évektől meghatározó a kötött tematikához igazodás kényszere: már a montázsművészek dilemmája is az volt, hogy miként lehetséges a kötelező témát (a proletariátus győzelmét) rendhagyó módon megközelíteni. A kötött tematika új és újszerűbb feldolgozásának hagyományát tehát a szovjet montázsfilmtől örökölte az újhullám, de talán még messzebb érdemes visszanyúlni az időben, nevezetesen a középkori ikonfestőkig, akik munkájának tétje ehhez nagyon hasonló volt. Az ikonfestői tradíció tehát ilyen közvetett módon gyakorolt befolyást a szovjet film korszakaira, nem beszélve arról, hogy egyes alkotóknál a közvetlen hatáskapcsolatok is tetten érhetőek. Például Tarkovszkijnál, vagy éppen Sepitykónál, aki a Kálvária számos kompozíciójával idézi fel az orosz ikonfestőket. A Kálvária e pillanatok miatt is nevezhető az apró stílusbravúrok filmjének, valamint az olyan cizellált megoldások okán, mint például a nyitány hómezőn játszódó szekvenciái (a hó a svéd némafilm, az Arne út kincse óta nem volt ennyire fotogén), vagy a Szotnyikov halálát elbeszélő képsor, egy testblende és egy whiteout (kifehéredés, azaz a kép kiégetése) kombinálásával. Másfél másodperc az egész, de nem lehet felejteni.

Extrák: Nincsenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12482