KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 35. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: 8. Francia filmnapok az Unifrance Film International és az Upperstudio szervezésében
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Gelencsér Gábor: Árnyékvilág Játékfilmek
• Muhi Klára: Fölösleges bátorság Beszélgetés Herskó Jánossal
• Varga Balázs: Rövidre vágyva Kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Mindennapi tabuink Dokumentumfilmek
TELEVÍZÓ
• Rádai Eszter: Adáshiba Közszolgálati televíziózás
• Rádai Eszter: Elnézett milliárdok
• Schubert Gusztáv: Magyar plazma Magántévék, közerkölcsök

• Horváth Antal Balázs: Gonoszság-kurzus Neil LaBute
• Stőhr Lóránt: Az ellenállás tragikomédiája Jean-Pierre Melville
• Kubiszyn Viktor: A halál kék angyala A szamuráj
KULTUSZMOZI
• Géczi Zoltán: Katódsugár Misszió Videodrome
• N. N.: Cronenberg a Filmvilágban
KRITIKA
• Szilágyi Ákos: Gömbfilm Visszatérés
• Hirsch Tibor: Vész-kijárat A mohácsi vész
• Takács Ferenc: Szomorú játék Montecarlo!
• Ágfalvi Attila: Múlt, nincs Mélyen őrzött titkok
• Stőhr Lóránt: Szívem visszahúz Getno
DVD
• Pápai Zsolt: Fekete, fehér, igen, nem Delmer Daves: Sötét átjáró
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: A kiskirály
• Győrffy Iván: Bodysong
• Vaskó Péter: Ítélet eladó
• Mátyás Péter: Ház a ködben
• Nevelős Zoltán: Oké
• Varró Attila: Gothika
• Kovács Marcell: Underworld
• Dóka Péter: Minden végzet nehéz
• Kolozsi László: Vodka Lemon

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Utódomra ütök

Vörös Adél

Little Fockers­ – amerikai, 2010. Rendezte: Paul Weitz. Írta: John Hamburg, Larry Stuckey. Kép: Remi Adefarasin. Zene: Stephen Trask. Szereplők: Robert De Niro (Jack Byrnes), Ben Stiller (Greg Focker), Teri Polo (Pamela), Owen Wilson (Kevin), Dustin Hoffman (Bernie), Barbra Streisand (Rozalin). Gyártó: Paramount / Universal. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 95 perc.

Akik a fokozás látványos - és komédia-széria esetében kívánatos – dramaturgiai eszközét várják az Apádra ütök és a Vejedre ütök után, azok jogosan remélhetnék, hogy Ben Stiller, Hollywood egyik legmakacsabb bohóca és Robert De Niro, Hollywood egyik, idősödését szimpatikus szerepválasztásokkal megtámogató nagy öregje egy óriási, végső összecsapásban mérkőzik meg a paranoid hímek közti tradicionálisnak mondható családi tusában. Az elvárások azonban nem teljesülnek, hiába képzelünk a szigorú após nagyítótekintete mögé még több szigort, még több, úton-útfélen elrejtett csapdát, amelyeket jámbor veje képtelen kikerülni – a történet gyakorlatilag ugyanabban a mederben csordogál békésen, mint tette ezt 2000-ben és 2004-ben: ezúttal az időközben kisiskoláskorba lépett Beckur-ikrek születésnapi partiján, ahol hősünknek ismét bizonyítania kell családfő-rangját a rendületlenül gyanakvó após előtt.

Egy-egy motívum néha fáradt mosolyra derítheti ugyan a nézőt (ilyen a Keresztapa-párhuzam mozgóképi és dialógusokban megnyilvánuló felemlegetése, valamint a másik apóst alakító Dustin Hoffman megkapó találkozása a flamencóval), de egyébiránt a film megint nem lett több korrektül összerakott, közhelyektől hemzsegő iparosmunkánál. Pedig érdemes végigpörgetni a stáblistát: két generáció nagy, sőt, egyenesen kultikus színészfigurái idétlenkednek a ház előtti zöld gyepen: Harvey Keitel, Barbra Streisand, Robert De Niro és Hoffmann, ráadásként Laura Dern... És akkor még nem is említettük a vígjáték apró apropóit, az unokákat, akik kedves lényükkel hivatottak szeretetreméltó (nagy)szülőkké transzformálni a sokszor elviselhetetlenül infantilis főszereplőket. Szegények olyannyira kétdimenziósak maradnak – mint maga a film. Az utódok, az utód-forgatókönyvírók generációjával karöltve remélhetőleg az utolsó részben azért alaposan visszaütnek: minden okuk meglenne rá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/01 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10485