KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Takács Ferenc: Az árulás szelleme Kazan és démonai
• N. N.: Elia Kazan filmjei
• Dániel Ferenc: Csillagos-sávos paranoia McCarthy és kora
• Strausz László: Kép és bűnhődés Hollywood cenzorai
MAGYAR MŰHELY
• Horeczky Krisztina: Sorsok a szeren Beszélgetés drogról és filmekről
• Gelencsér Gábor: Ember-tan Az igazság napszámosa
• N. N.: Ember Judit dokumentumfilmjei
• Murai András: Emlékezünk, tehát vagyunk Befejezhetetlen múlt
HORROR
• Varga Zoltán: Óh, irgalom anyja! Családi horror
• Varró Attila: A testrabló támadása Cronenberg parazitái
KULTUSZMOZI
• Kubiszyn Viktor: A félelem csak álom Charles Laughton: A vadász éjszakája
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Szólva lett Magyar szépség
• Vaskó Péter: Humor és Magor Magyar vándor
• Pápai Zsolt: Mese hallal Nagy hal
• Ágfalvi Attila: Egy kaliforniai hihetetlen kalandjai Pesten Mix
• Vágvölgyi B. András: Japánóra Elveszett jelentés
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Hideghegy
• Köves Gábor: Lebegés
• Nevelős Zoltán: Torremolinos 73
• Pápai Zsolt: A felejtés bére
• Köves Gábor: Az utolsó szamuráj
• Kis Anna: Ikrek
• Varró Attila: Ördögi színjáték
• Herpai Gergely: Vas
• Tosoki Gyula: A pillangó
• Kovács Marcell: Nem félek

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Remény és támasz

Greskovits Béla

 

Minden bizonnyal a szovjet termelési filmre is érvényes André Bazinnek az amerikai westernről tett megállapítása: „...a forgatókönyv, a játék és rendezés sajátos konvencióin alapuló filmről van szó.” A műfaj reprezentánsait már fél évszázad választja el Jutkevics Ellentervétől, mégis figyelemre méltó állandósággal bukkannak föl bennük a rokonságra valló tartalmi és stílusjegyek.

A kiinduló helyzetet többnyire a tervgazdaság „csikorgó gépezete” szolgáltatja: hibák, mulasztások, személyes önzés vagy alkalmatlanság miatt rosszul mennek a dolgok a gyárban, a földön, az építkezésen. Részeges művezetőkkel, kétkedő munkatársakkal, maradi, hatalmaskodó főnökökkel tusakodik a pozitív hős, a termelési filmek mindenkori főszereplője. Az üzem „front”, a munka ”harc”. Krimire emlékeztető logikai rendben, konfliktusok szabályos ciklusaiban érlelődik a megoldás. És rusztikusán patetikus, színesben is fekete-fehéren ható látványvilág terem a gesztikuláló kezek és asztalra csapódó öklök dinamikájából, arctalan gyári gyűlések totálképeiből, és ránk meredő, felelősségünket szuggeráló szemek vagy érzelmi részvételünkért perlő arcok premier plánjaiból. A konfliktusképek kompozíciója a mozgósító plakátok modorában agitál, s ez „forró drót” létezéséről tanúskodik a termelési film és a napi politika között.

Vitalij Kolcov alkotása, a Remény és támasz ízig-vérig termelési film. A Szovjetunió új, a gazdaságosság szempontját előtérbe állító agrárpolitikáját képviseli és népszerűsíti. E politika szükségleteihez kapcsolódik tartalmi nóvuma: a Remény és támaszban a műfaj új típusú hőst avat. Az ötvenes évek „ipari parancsnokai” és a későbbi idők pragmatikus szakemberei után a vállalkozó szellemű szocialista menedzsert emeli gazdaság-modelljének vezető posztjaiba.

Egy épülő agrárkomplexum Magyarországot – saját szavaival: az otthonos, tiszta, takaros országot – megjárt vezetője vállalkozik a filmben komplexuma gazdaságos üzemeltetésére. A fiatalember példásan kiismeri magát a tervgazdaság zegzugaiban. Ő is, munkatársai is esztrádzene pattogó ritmusaira(!) parádéznak végig a komplexum ügyében érintett intézményeken, könnyed rátermettséggel olajozzák az újraelosztás akadozó fogaskerekeit, apró ajándékokkal, ha kell, bókkal, ha kell, az „erős kéz” időszakának nosztalgikus felidézésével nyerik meg partnereiket, ütik el ügyetlenebb konkurenseiket a kedvező feltételektől. Új, őszinte vonás, hogy mindezt a gazdasági tevékenység szerves részeként, nem pedig attól idegen elemként ábrázolja a film.

Egyébiránt is sok mindent „elnéz” hősének Kolcov. Fiatal vezetője nyakas, indulatos, erőszakos ember, mentes a túlzott tekintélytisztelet önállóságot bénító bilincseitől. Személyisége csaknem mindig botránykő a felsőbb fórumokkal folytatott gazdasági vitákban. Még magánélete is viharokat kavar: férjes asszonyt szeret.

Nyilvánvaló: a meglévő helyzeten, a fejlődést gátló hagyományokon túllépni képes típus megrajzolására tett kísérlet tanúi vagyunk. Az ifjú vállalkozó konfliktusai az új fejlődésút konfliktusai is egyben; a megújulásért folyó küzdelem vezéralakjai sohasem lehetnek fejbólintó Jánosok. Csakhogy újszerű, egységes képi megjelenítés híján az új hős éppúgy fantom marad, mint említett elődjei.

Példaként egy ellentmondásosságában jellegzetes képsor a filmből: a főhős hatalmas alakja előregörnyed a vásznon, vállára, hátára a mögötte magasodó dombok, lejtős szántóföldek súlya nehezül. Agitatív kép, nem vitás, mondandóját is értjük: a hős a szovjet élet és fejlődés „reménye és támasza”, „Atlasz”, akit egy világ jövendőjének súlya nyomaszt. Ám egy vállalkozót, köznapi valójában, tevékenysége mindennapjaiban még akkor sem szerencsés a misszionárius patetikus pózában ábrázolni, ha lényege szerint, működése objektív hatásait tekintve valóban missziót teljesít is. Márpedig a reform e mozgékony self-made-man-jét időről időre a „márványember” megüresedett talapzatára kényszerítik az új termelési film régi, megkövült kifejezőeszközei.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/02 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6200