KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Mihalicz Csilla: A mozgókép joga Magyar filmtörvény
• N. N.: Filmjogok
• Pálfi György: Taxidermia Így mentem el
• Ruttkay Zsófia: Taxidermia Így mentem el
• Muhi Klára: A madzag vége Beszélgetés Groó Dianával és Fischer Gáborral
• Kolozsi László: Fehér por Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: A temetetlen halott Beszélgetés Mészáros Mártával

• Stőhr Lóránt: A szegénység tízparancsolata Dán dogma
• N. N.: A Dogma tisztasági fogadalma
• Kúnos László: Concerto grosso négy hangra Saraband
• N. N.: Dogma-filmek
• Bori Erzsébet: Amal, a halál Lukas Moodysson
• Zoltán Gábor: Kémiai szerelem Rekonstrukció
• Trosin Alekszandr: Egy „hatvanas” sorsa Elem Klimov (1933-2003)
DVD
• Pápai Zsolt: Rossz szellem a házban Robert Wise: A ház hideg szíve
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Euromozi Európa Filmhét
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Belül semmi A nagy Ő és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Full kúl Apám beájulna
• Karátson Gábor: Bocsásson meg, de nem egészen értem önt Japán
• Vaskó Péter: Hatalom és tea A Gyűrük Ura – A király visszatér
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Két barát
• Korcsog Balázs: Orosz bárka
• Dóka Péter: Jószomszédi iszony
• Nevelős Zoltán: Lépéselőny
• Vincze Teréz: Vér és arany
• Köves Gábor: Mambo italiano
• Kis Anna: Szamszára
• Kolozsi László: Amerikában
• Csillag Márton: Felül semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tigris a hóban

Kolozsi László

La tigre e la neve – olasz, 2005. Írta és rendezte: Roberto Benigni. Kép: Fabio Cianchetti. Zene: Nicola Piovani. Szereplők: Roberto Benigni (Attilio), Jean Reno (Fuad), Nicoletta Braschi (Vittoria), Emilia Fox (Nancy). Tom Waits. Gyártó: Melampo Cinematografica. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 114 perc.

 

A korántsem apolitikus Roberto Benigni, akinek Berlusconi már majdnem kitette a szűrét Itáliából, látszólag politikus filmet készített Irakról. De a látszat, ahogy az Benigninél lenni szokott: csal. A Tigris a hóban inkább szerelmi történet, mint harcos állásfoglalás. Benigni emlékezetes alakításai, mint például az Éjszaka a földön taxisa, vagy Johnny Stecchino, alig különböznek elviselhetetlen szerepformálásaitól (erre több példát lehetne mondani, a legjellemzőbb talán a Pinocchio), mindig ugyanazt az idióta, zaklatott, hihetetlenül sokat beszélő olasz típust hozza. Az olasz ember paródiája. Ilyennek képzelik Európa halkabb fertályain az olaszokat, különösen a dél-olaszokat (Benigni egyébként arezzoi, vagyis toszkán). A Tigris a hóban-ban, ebben a néha üdítő, néha kifejezetten vegzáló, idegfeszítő (no nem jó értelemben) filmben Benigni egyszerűen túl sok. A kevesebb több lett volna e film esetén olyasfajta eufemizmus, mintha azt állítanánk, a Fásy-mulató sem lenne rossz, ha nem tartana annyi ideig. Mindenesetre a film kezdő képsorai, a döbbenetes fantáziáról tanúskodó álomesküvő - amiben megjelenik Tom Waits, egy pópa, a gatyára vetkőzött Benigni, egy rendőr, aki a kocsiját mindig elhagyó Benignit meg akarja büntetni - sokat ígér; a film egészen addig, amíg egy egészségügyi transzporttal Benigni - olthatatlan szerelemből kifolyólag, természetesen - el nem vergődik a háború sújtotta Irakba, élvezhető és inkább bájos, mint fárasztó, de az utána következő részek már csak annyira hitelesek, mint arab költőnek a fáradt szemű Jean Reno. Akinek mintha legalább annyira elege lenne Benigniből, mint a hervadó nézőnek.

A szerelmi vallomás ismét Benigni feleségéhez, a kedves, de az ellágyuláson kívül szinte semmit nem tudó színésznőhöz, Nicoletta Braschihoz szól.

Benigni a film elején produkál néhány olyan jelenetet, ami elmenne egy jobb, egy Jim Jarmusch-filmbe is: a hálószobába berobbanó denevért költészettel űzi el a házból. Lévén költő (igaz inkább csak fűzfapoéta) és költészetet oktató tanár: a diákoknak mondott néhány gondolata a versírásról legalább annyira vicces, amint amennyire megszívlelendő. Ezért a néhány epizódért talán érdemes: filmet nézni. Olasznak lenni. Vagy azt képzelni, hogy olaszok, esetleg azt, hogy költők vagyunk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/09 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8730