KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Mihalicz Csilla: A mozgókép joga Magyar filmtörvény
• N. N.: Filmjogok
• Pálfi György: Taxidermia Így mentem el
• Ruttkay Zsófia: Taxidermia Így mentem el
• Muhi Klára: A madzag vége Beszélgetés Groó Dianával és Fischer Gáborral
• Kolozsi László: Fehér por Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: A temetetlen halott Beszélgetés Mészáros Mártával

• Stőhr Lóránt: A szegénység tízparancsolata Dán dogma
• N. N.: A Dogma tisztasági fogadalma
• Kúnos László: Concerto grosso négy hangra Saraband
• N. N.: Dogma-filmek
• Bori Erzsébet: Amal, a halál Lukas Moodysson
• Zoltán Gábor: Kémiai szerelem Rekonstrukció
• Trosin Alekszandr: Egy „hatvanas” sorsa Elem Klimov (1933-2003)
DVD
• Pápai Zsolt: Rossz szellem a házban Robert Wise: A ház hideg szíve
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Euromozi Európa Filmhét
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Belül semmi A nagy Ő és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Full kúl Apám beájulna
• Karátson Gábor: Bocsásson meg, de nem egészen értem önt Japán
• Vaskó Péter: Hatalom és tea A Gyűrük Ura – A király visszatér
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Két barát
• Korcsog Balázs: Orosz bárka
• Dóka Péter: Jószomszédi iszony
• Nevelős Zoltán: Lépéselőny
• Vincze Teréz: Vér és arany
• Köves Gábor: Mambo italiano
• Kis Anna: Szamszára
• Kolozsi László: Amerikában
• Csillag Márton: Felül semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Don Quijote köpenyében

Egy legendás filmkritikus

Dániel Ferenc

 

Tóth Klára fontos könyvet adott közre a Filmesek Kiskönyvtára sorozatban, a Novella Könyvkiadó gondozásában, megköszönve tucatnyi tanácsadó, önzetlen oltalmazó segítségét. Amikor hírét vettem, hogy írása hőse nem kisebb ember, mint B. Nagy László, az egykori ÉS hatvanas-hetvenes éveinek filmkritikusa, elszégyelltem magam (részben), mert totálisan s méltatlanul esett ki „bénagylaci’ az emlékezetemből. Kedveltem, sőt, szerettem kolumnás bírálatait. Számomra egyáltalában nem volt legendás. Jól tudott írni filmekről, mozgóképi jelenségekről, romlott vagy minimum problémás társadalmunkról. Terjedelmi korlátok miatt sűrítve, szellemes fordulatokkal kellett dolgoznia, avval pótolta a mélyebb elemzések hiányát. Mondhatni, kiegészítette a mi, Bíró Yvette- szerkesztette Filmkultúránkban lehetséges részletező tanulmányainkat, vitairatainkat.

A „legendás” jelzővel Tóth Klára mintegy sűrítve tiszteleg B. Nagy művelődésszociológiailag megemelt „fényes szellői”, illetve „vert nemzedékbeli” státusza előtt. Egy mai fiatal olvasó vagy filmrajongó számára talán nem kielégítő kormagyarázat, hogy a második világháború utáni egy millió felnőttel csonkább magyar demográfiai életfa s abban a dörzsölt kommunisták, sztálinisták szúrágásai hittel, ideológiával, lázas munkakedvvel, történelemcsinálási küldetéstudattal kínálták meg az akkori ifjoncokat. Szinte erénynek számított, ha valaki jó pillanatokban tizenéves, suhanc, hajadon elvtársnő volt. Történelmet csinálni messze több, izgalmasabb volt, mint politikai feladatoknak megfelelni. Nyílt színen a tehetség távlatai „bemérhetetlenek”. A kivívandó sorsok kockázatosabbak, kanyargósabbak. Tóth Klára a legendás filmítész életdokumentumait előbányászva bizonyította is, hogy hőse részesült a III/III áldásaiból, fegyelmikből, tilalmakból, káder-eltérítésekből, s persze, pártfeladatokból. Kudarcokból is bőségesen. Nem vált íróvá, se filmrendezővé, se dramaturggá. Művelt, elkötelezett, kommunista kritikusként iratkozott fel.

Hosszú távon ennek is tulajdonítható, hogy B. Nagy, mint a többi 1927–1930 közötti születésű lángoló ifjú bolsevik terápiásan nyakalta a szeszt s pszichiátriai kezelésre szorult. Népi származékként az övéihez húzott (Szőts István, Sarkadi Imre, Nagy László, Sára, Kósa, Huszárik, Gaál stb…) s neki is kőkeményen meg kellett tapasztalnia, hogy a magamagát szocializmusként definiáló kísérleti politikai rendszerben nincs hely-idő „holnapra megforgatni az egész világot…”, de még arra sem, hogy az összegányolt valóság elnyerhesse önnön hűséges tükörképét. B. Nagy elég jól látta, hogy az aranykori magyar film sérülékeny – technikai, ipari jellegéből adódóan – politikai nyomás(ok) idején nehezebben alkalmazza a Weöres-kínálta „szeszcsempész”-módszereket, amelyekkel legjobb költőink, íróink bátran él(het)tek. Nem látta azonban eléggé, hogy a BBS képmágusai az audiovizualitás fegyverzetével játszották ki a cenzúra stupid figyelmét – több mint negyedszázadon átívelve, nemzedékről-nemzedékre létrehozván egy kontinuus „magyar filmiskolát”. Jancsótól Tarr Béláig. Tóth Jánostól Gózon Franciskóig. Szabó Istvántól Erdély Miklósig. Mögöttük hatalmas filmes falkával.

Tóth Klára emblematikusan idézi fel Czibor János irodalmár és B. Nagy László „kvázi” egylényegű öngyilkosságát. De megfeledkezik Novák Márk időelőtti haláláról s számolatlan szív és agyhalálról, amelyet a hosszan döglődő „cucilizmus” okozott legtöbbször indirekt módon, az érintettek bizonyosságtudata nélkül. B. Nagy 1973-ban halt meg Balatonszárszón. Negyvenhat éves lett volna. Most éppen 2005-öt írunk. A legendás filmkritikus, ha módja lenne rá, őrjöngve tenné szóvá, hogy még mindig azon a húsz-harminc percen múlik x meg y élete, hogy odaér-e az intenzívre a mentő?

 

 

Tóth Klára: Don Quijote köpenyében. Pályakép és dokumentumok B. Nagy Lászlóról. Novella Könyvkiadó, 2004.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8374