KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Mihalicz Csilla: A mozgókép joga Magyar filmtörvény
• N. N.: Filmjogok
• Pálfi György: Taxidermia Így mentem el
• Ruttkay Zsófia: Taxidermia Így mentem el
• Muhi Klára: A madzag vége Beszélgetés Groó Dianával és Fischer Gáborral
• Kolozsi László: Fehér por Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: A temetetlen halott Beszélgetés Mészáros Mártával

• Stőhr Lóránt: A szegénység tízparancsolata Dán dogma
• N. N.: A Dogma tisztasági fogadalma
• Kúnos László: Concerto grosso négy hangra Saraband
• N. N.: Dogma-filmek
• Bori Erzsébet: Amal, a halál Lukas Moodysson
• Zoltán Gábor: Kémiai szerelem Rekonstrukció
• Trosin Alekszandr: Egy „hatvanas” sorsa Elem Klimov (1933-2003)
DVD
• Pápai Zsolt: Rossz szellem a házban Robert Wise: A ház hideg szíve
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Euromozi Európa Filmhét
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Belül semmi A nagy Ő és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Full kúl Apám beájulna
• Karátson Gábor: Bocsásson meg, de nem egészen értem önt Japán
• Vaskó Péter: Hatalom és tea A Gyűrük Ura – A király visszatér
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Két barát
• Korcsog Balázs: Orosz bárka
• Dóka Péter: Jószomszédi iszony
• Nevelős Zoltán: Lépéselőny
• Vincze Teréz: Vér és arany
• Köves Gábor: Mambo italiano
• Kis Anna: Szamszára
• Kolozsi László: Amerikában
• Csillag Márton: Felül semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről

Pascal kamerával

Kövesdy Gábor

Bresson filmkészítésről vallott elveit saját művészetében valóra is váltotta.

 

Robert Bresson, a francia film magányos óriásának művészetéről sokan írtak már. A legalaposabb összefoglalást azonban saját művészetéről ő maga írta meg. Méghozzá előre, hiszen a filmről és a filmkészítésről vallott elveit, nézeteit összefoglaló könyvecske javarészt 1950 és 1958, tehát filmkészítő életműve derekán keletkezett. Igen ritka a filmtörténetben, hogy valaki éles elméjű teoretikus és tehetséges művész legyen egy személyben - sőt, műveiben éppen azt és úgy csinálja meg, amit követendő módszerként papírra vetett. Moholy-Nagy László szuggesztíven jövendölt a fényjáték filmről, Astruc új nyelvről beszélt a kamera-töltőtoll kapcsán, de egyikük sem tudta művekben valóra váltani saját művészi programját.

Bresson hitvallása most jelenik meg először magyarul, bár a Filmvilág 1980/12. és 1984/12. számaiban már közölt részleteket a könyvből. Az ott megadott címet - Jegyzetek a mozgóképről - talán érdemes lett volna megtartani. Nemcsak azért, mert ez közelebb áll az eredeti jelentéshez, hanem mert maga Bresson az, aki könyvében a filmművészetet „semmitmondó elnevezés”-nek titulálja. Könyve valóban nem a filmművészetről, hanem általában a mozgókép mint matéria különös tulajdonságairól szól, s aprólékos gonddal beszél arról, hogyan próbálja ezeket a tulajdonságokat saját művészete szolgálatába állítani. Értekezések a módszerről - igen, ahogy Descartes tette a tudomány terén, Bresson is a módszeres kétely eszközével vizsgálja felül a mozgókép addig kialakult eszköztárát. Szerinte már a kiindulópont téves: a film nem a színház, az irodalom vagy a fotó leszármazottja, hanem a festészet és a zene édesgyermeke. Miközben végigvezet tárgyán, túl is tekint rajta, hiszen az eszközök és a módszerek mellett sor kerül az alkotóra is, akinek a nehezen tanulható dolgokat is tudnia kell: hideg fejjel indulataira, megérzéseire hagyatkozni; előbb mindent kiszámítani, aztán helyet hagyni a kiszámíthatatlannak. És főképpen tudni kell, hogy mások irányítása csak akkor megy, ha a magunk irányát megleltük.

Bresson ugyanazt csinálja írásában, mint amit filmjeiben: kísérletet tesz arra, hogy valóban csak a szükséges dolgokat mondja el, sem többet, sem kevesebbet. Stílusának alapelve - csakúgy, mint filmjeiben - a redukció. Szövegei mögött bújócskát játszik velünk: ahogy filmesként igazából festő, úgy íróként inkább filozófus. A műfajt Pascaltól kölcsönzi, magától értetődő természetességgel. Bresson mozaikszerű jegyzetei éppúgy világnézetként és etikai rendszerként válnak egységessé és egésszé, ahogyan Pascal filozófiai töredékei, a Gondolatok. Bresson gondolatai valójában tanítások, melyek a mozgókép ürügyén a világról szólnak. Befogadásuk feltételezi a lélek nyugalmát - a lehulló kő is csak nyugodt víztükrön rajzol hullámokat. Ezért szövegeit úgy olvassuk majd, ahogy filmjeit nézzük: tartsunk szabadon lelkünkben helyet a kegyelemnek.

 

Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről. Szerkesztette: Zalán Vince. Fordította: Sújtó László. Osiris, 1998.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3795