KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Mihalicz Csilla: A mozgókép joga Magyar filmtörvény
• N. N.: Filmjogok
• Pálfi György: Taxidermia Így mentem el
• Ruttkay Zsófia: Taxidermia Így mentem el
• Muhi Klára: A madzag vége Beszélgetés Groó Dianával és Fischer Gáborral
• Kolozsi László: Fehér por Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: A temetetlen halott Beszélgetés Mészáros Mártával

• Stőhr Lóránt: A szegénység tízparancsolata Dán dogma
• N. N.: A Dogma tisztasági fogadalma
• Kúnos László: Concerto grosso négy hangra Saraband
• N. N.: Dogma-filmek
• Bori Erzsébet: Amal, a halál Lukas Moodysson
• Zoltán Gábor: Kémiai szerelem Rekonstrukció
• Trosin Alekszandr: Egy „hatvanas” sorsa Elem Klimov (1933-2003)
DVD
• Pápai Zsolt: Rossz szellem a házban Robert Wise: A ház hideg szíve
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Euromozi Európa Filmhét
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Belül semmi A nagy Ő és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Full kúl Apám beájulna
• Karátson Gábor: Bocsásson meg, de nem egészen értem önt Japán
• Vaskó Péter: Hatalom és tea A Gyűrük Ura – A király visszatér
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Két barát
• Korcsog Balázs: Orosz bárka
• Dóka Péter: Jószomszédi iszony
• Nevelős Zoltán: Lépéselőny
• Vincze Teréz: Vér és arany
• Köves Gábor: Mambo italiano
• Kis Anna: Szamszára
• Kolozsi László: Amerikában
• Csillag Márton: Felül semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az aranypinty

Pethő Réka

Pethő Réka

The Goldfinch – amerikai, 2019. Rendezte: John Crowley. Írta: Donna Tartt regényéből Peter Straughan. Kép: Roger Deakins. Zene: Trevor Gureckis. Szereplők: Ansel Elgort (Theo), Nicole Kidman (Mrs. Barbour), Jeffrey Wright (Hobie), Luke Wilson (Larry), Oakes Fegley (fiatal Theo). Gyártó: Amazon Studios / Color Force. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 149 perc.

 

Egy fejlődéstörténetet bemutató regényben több minden történik, mint ami a cselekményben megvalósul, ám ha egy ilyen könyv 800 oldalas, mint Donna Tartt Az aranypintye esetében, akkor eseményekből sincs hiány. Ahhoz, hogy a történet filmen is egységes maradjon, az adaptációnak ki kell választania ezek közül a legfontosabbakat, ám jelen esetben hiába a két és fél órás játékidő, a cselekmény korrekt elmesélésén kívül másra nem futotta.

Az aranypinty Theo coming-of-age története: a fiú a történet elején, 13 éves korában egy múzeumbeli robbantás során elveszíti édesanyját. Hősünk túléli a merényletet, és elvisz a helyszínről egy különösen értékes festményt, amelyet aztán évekig őriz. A festménynek a történet végén lesz fontos szerepe, addig azonban egymást követik a fordulatok: Theo előbb egy szerető családhoz kerül, később magához veszi részeges apja, míg végül annál a bútor restaurátornál köt ki, akit a robbantás kapcsán ismert meg. Fiatal felnőttként beáll pártfogója mellé dolgozni: a helyreállítás során jelentősen kipótolt korabeli bútorokat teljesen eredetiként értékesíti, amivel jelentősen fellendíti az üzletet. Kicsit hamisít, de nem teljesen: épp, mint ez a film. Végigkövetjük Theo életének eseményeit, de John Crowley rendezésében a főhős idegen karakter marad. Nem látjuk, hogyan éli meg mindazt, amin keresztülmegy, mit jelent számára a festmény állandó és titkos jelenléte az életében, és milyen volt viszonya az anyjával, akinek gyásza nem múló fájdalmas pont az életében.

Az aranypinty szépen felmondott, igényesen kivitelezett adaptáció jól átgondolt szerkezettel és kiváló színészi alakításokkal, ám mindezek ellenére mélység nélküli, üres váz marad. Óvatoskodó ábrázolásmódja könnyen fogyasztható, felszínes terméket hoz létre, amely úgy hat, mint amikor valaki elmeséli, miről szól Donna Tartt regénye, de odáig már nem jut el, hogy kifejtse, miért érdemes elolvasni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14295