KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Mihalicz Csilla: A mozgókép joga Magyar filmtörvény
• N. N.: Filmjogok
• Pálfi György: Taxidermia Így mentem el
• Ruttkay Zsófia: Taxidermia Így mentem el
• Muhi Klára: A madzag vége Beszélgetés Groó Dianával és Fischer Gáborral
• Kolozsi László: Fehér por Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: A temetetlen halott Beszélgetés Mészáros Mártával

• Stőhr Lóránt: A szegénység tízparancsolata Dán dogma
• N. N.: A Dogma tisztasági fogadalma
• Kúnos László: Concerto grosso négy hangra Saraband
• N. N.: Dogma-filmek
• Bori Erzsébet: Amal, a halál Lukas Moodysson
• Zoltán Gábor: Kémiai szerelem Rekonstrukció
• Trosin Alekszandr: Egy „hatvanas” sorsa Elem Klimov (1933-2003)
DVD
• Pápai Zsolt: Rossz szellem a házban Robert Wise: A ház hideg szíve
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Euromozi Európa Filmhét
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Belül semmi A nagy Ő és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Full kúl Apám beájulna
• Karátson Gábor: Bocsásson meg, de nem egészen értem önt Japán
• Vaskó Péter: Hatalom és tea A Gyűrük Ura – A király visszatér
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Két barát
• Korcsog Balázs: Orosz bárka
• Dóka Péter: Jószomszédi iszony
• Nevelős Zoltán: Lépéselőny
• Vincze Teréz: Vér és arany
• Köves Gábor: Mambo italiano
• Kis Anna: Szamszára
• Kolozsi László: Amerikában
• Csillag Márton: Felül semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egy néma kiáltás

Pápai Zsolt

Un homme qui crie – csádi-francia-belga, 2010. Rendezte és írta: Mahamat-Saleh Haroun. Kép: Laurent Brunet. Zene: Wasis Diop. Szereplők: Youssouf Djaoro (Adam), Dioucounda Koma (Abdel), Hadje Fatime N'Goua (Mariam), Marius Yelolo (David). Gyártó: TV5 Monde / Canal+. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 92 perc.

A Csád Köztársaságban – a legszegényebb kontinens egyik legszegényebb országában – nem létezik filmipar, és ami még rosszabb: filmek is alig vannak. A csádi mozgókép-történet lényegében az ezredfordulón (!) kezdődött, amikor hosszú franciaországi tartózkodás után hazatért Mahamat-Saleh Haroun rendező, és leforgatta Bye Bye Africa című munkáját. A Velencében díjazott Bye Bye Africa utáni műveivel Haroun a csádi filmművészet doyenje lett.

Legfrissebb, francia–belga koprodukcióban készült opusza a polgárháború dúlta ország és egy család zűrös belviszonyai közé vezet. Adam és Abdel, apa és fia, egymás mellett dolgoznak egy ötcsillagos szálloda úszómestereiként. Amikor előbbit portássá fokozza le, utóbbit pedig a helyére emeli a hotel új vezetése, kapcsolatuk megromlik, és az apa szörnyű elhatározásra jut.

Mahamat-Saleh Haroun bonyolult lélektani helyzeteket elemez, olyan módon, hogy a hősök privát életének eseményeit az ország zavaros viszonyaival rímelteti, a személyes és a társadalmi konfliktusokat egymásra vetíti. Azt mutatja meg, hogy mennyire lehetetlen a személyes problémák megoldása kívülről hozott – és ezért kontrollálhatatlan – eszközökkel. A rendező a mégoly traumatikus eseményekről visszafogottan, mégis izgalmasan mesél: nagy adag feszültséggel tölti meg az alapvetően lelki folyamatokat feltérképező filmet, sőt némi humort is csepegtet a jelenetekbe.

Mivel a direktorok gyakran Európában tanulják ki a mesterségüket, a fekete-afrikai filmek esetében sokszor nehéz eldönteni, hogy mely motívumok helyi, és melyek külső eredetűek. Az Egy néma kiáltás kapcsán kiváltképpen problémás ennek megítélése. Európából nézve úgy fest, hogy Mahamat-Saleh Haroun olyan archetipikus történeteket idéz meg, mint Dávid és Góliát harca, továbbá Ábrahám és Izsák, sőt Faust és Mephisto esete, de egy afrikai nézőnek bizonyosan más mítoszok és mesék jutnak eszébe a film láttán. Az Egy néma kiáltás végeredményben egyszerre európai ízlésű és afrikai mozi, magyarán virtigli kortárs fesztiváldarab. Dramaturgiája és mitológiája ismerős, miliője és egyes cselekményelemei egzotikusak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/01 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10484