KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/január
• Schubert Gusztáv: Sorsrulett Alternatív történelem
• Hungler Tímea: Film fatal Végzet a moziban
• N. N.: Sorsmozi
CYBERVILÁG
• Vaskó Péter: Istenek alkonya Mátrix – Forradalmak
• Herpai Gergely: Géplélek Robotok és emberek

• Géczi Zoltán: Neuro-kibernetikus odüsszeia Páncélba zárt szellem
• Wostry Ferenc: Daigoro a vérzivatarban A Kozure Okami-sorozat
• Varró Attila: Manga-Kurosawa A Kozure Okami-képregény
• Kubiszyn Viktor: Szamuráj 45-össel Seijun Suzuki-portré
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Ami a habokból kilátszik Titanic
• Bori Erzsébet: Dívány és történelem Titanic-dokumentumok
• Andor Tamás: Arcvonások Dokumentumfilm a televízióban
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Bomba a határon A gonosz érintése
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Határesetek Deus ex machina
• Bikácsy Gergely: Szép, fáradt színek Mióta Otar elment
• Báron György: Éjjeljárók Az ember, aki nappal aludt
• Kubiszyn Viktor: Az egydimenziós néző Reklámzabálók éjszakája
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Gábor: Swimming Pool
• Szabó Anita: Titkok
• Vaskó Péter: Szigorúan piszkos ügyek
• Pápai Zsolt: Titokzatos folyó
• Elek Kálmán: A szemközti ablak
• Nevelős Zoltán: Kémkölykök 3D
• Dóka Péter: Táncos a házban
• Köves Gábor: Gyönyörű mocsokságok
• Hámori Dániel: A medál

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Prolifilm

Szelíd groteszk ellenpontozással

Ökrös László

 

A pátosz fölemeli, a groteszk lehúzza a témát. Ismerjük el, sokáig így gondolkodtunk. Elvártuk, s nemcsak a közvélemény, de a kritika is, sőt az csak igazán, hogy a művészet, ha jelentős tárgyról beszél, mindig érzelmi intenzitással, a pátosz emelkedettségével szóljon hozzánk, s a groteszk megjelenítést a kisebb témáknak tartsa fönn. Ma már nem hiszünk ebben az összefüggésben, a tárgy és az ábrázolási mód e mechanikus és egyszerűsített kapcsolódásában, az eltérés a hagyományostól mégis gyakran a szokatlanság nyugtalanító érzését idézi föl.

Egy csöppet sem csodálkozhatunk, ha valaki így nézte, vagy kezdte nézni a képernyőn a Prolifilmet. A felszabadulást követő esztendőket, az új világ építésének első szakaszát láttatta groteszk megvilágításban a tévé új produkciója. Igaz, a sokféle lehetséges groteszk közül talán a legszolidabbat és a legszelídebbet választotta. A konvencióktól persze még ezzel is eltért. De a szokatlan hang meggyőző erővel és hatással párosult, s ezért hihetjük, a film még a legmegátalkodottabb nézőkkel is elfogadtatta magát, vagyis azt, hogy a groteszk megjelenítés e tárgykörben is helyénvaló.

A Prolifilm azért tűnik tiszteletlen hangúnak, mert három gyerekhős szemével láttatja a hajdani világot. Nem valami erőltetett művészi spekuláció eredménye tehát a groteszk, hanem a film valóságanyagával, mondanivalójának lényegével függ össze. A gyerekek mentesek mindenféle elfogultságtól és elfogódottságtól, előítélettől, a múlt terheitől éppúgy, mint az akkori jelen sokféle szorításától. Primitívebben ugyan, de bizonyos értelemben tisztábban, világosabban látják a világot és az embereket, mint a felnőttek. A Prolifilmben a látásmód, a másság groteszk: meglepő, olykor meghökkentő, néhol bölcs, leleplező és mulatságos, humoros.

A film Kapás Dezső tavaly megjelent Anyám halálai című kötetének egyik kisregényéből, a Kopaszokból készült. A nyilván életrajzi elemekből táplálkozó-építkező elbeszélés talán mindenekelőtt kiforrottsága és egységessége miatt jó munka, akárcsak a könyv többi hasonló világú írása. A kritika azonban, sajnos, rejtélyes okokból szinte észre sem vette a Vígszínház rendezőjének könyvét, s az Anyám halálai gyorsan elmerült a visszhangtalanság csöndjében. Az persze vitathatatlan, hogy a szerző nem igazán epikus alkat; lírai költők szoktak ilyen szépprózát írni. De elég magyarázat lehet-e ez a goromba figyelmetlenségre? Szerencsére az irodalmi alkotásokra jobban rászoruló, és ezért a kritikánál, úgy látszik, jóval érzékenyebben válogató-értékelő televízió fölismerte a könyv eredetiségét; a film remélhetőleg reklámot csinál a könyvnek.

Nemere Lászlónak, a rendezőnek nem lehetett könnyű dolga az átültetéssel. A Prolifilm azonban pontosan és hűségesen, a kisregénnyel egyező színvonalon közvetíti a Kopaszok sokszínűségét. A képi megjelenítés mindössze egy-két helyen bicsaklik meg, és vált hangot. A munkásgyerekek 1919-es és ‘45-ös balatoni nyaralásának bemutatásakor például. A film e részletekben – oldva az ábrázolás különben megtalált egységét – kiesik a groteszkből, és a pátosz irányába hajlik, sematikus; a kisregény sokkal elevenebb.

Ám e döccenők ellenére a tiszteletlen és bíráló hang sokszínűsége hiánytalanul érvényesül a filmben. Nemcsak a humoros-játékos, hanem az együtt érző, lírai elemek is. Az utóbbi különösen fontos. Az igazi főhős ugyanis a fiatalon elhunyt anya, a három gyerekét a felszabadulás utáni évek zűrzavaros körülményei között ügyeskedve-kínlódva nevelő takarítóasszony, akinek férje nem tért haza a háborúból. A líra melegsége elsősorban az ő alakját veszi körül.

Sajátos leleménye a könyvnek, hogy a groteszk ellenpontos ábrázolásban valósul meg. S ez az ellenpontozás a filmben talán még nagyobb hangsúlyt, nyomatékot kapott, mint a kötetben, mindenesetre világosabb szerkezetű, könnyebben fölismerhető. Az anya a szerzetesektől kér engedélyt, hogy belépjen a pártba; a pártbizottság titkárától viszont arra, hogy időnként imádkozhasson, és vasárnap misére mehessen; a válasz mindkét helyen beleegyező. Bútort kap továbbá a hajdani méltóságos asszonytól; a pártbizottságtól viszont vörös drapériát, amelyből ingeket, gatyákat csinál a három gyereknek.

Nemcsak a Kopaszoknak, hanem a kötet mind a hat írásának – lírai elbeszélésének – az anya a központi figurája. A mottóként idézett Iszaak Babel-szöveg első két mondata: „...Minden halandó. Az öröklét csak az anyáknak adatott meg.” Valahogy így, de végig pátoszmentesen jelenik meg az anya a filmben is. Szerepét Monori Lili játssza; a rendező remekül választott. A furcsa, magatartásában is rekedt-fanyar színésznő ugyan most, háromgyerekes anyaként is olyan, mint máskor, mint amikor, mondjuk, fiatal lányként láttuk. Esze ágában sincs egyéniségétől idegen eszközöket magára erőltetve megformálni a munkásasszonynak valamiféle előre gyártott sztereotípiákkal megegyező, alakját. És mégis, vagy éppen ezért, az alakítás hiteles, meggyőző és egységes. Minden szavával, mozdulatával, rezzenésével: munkásasszony.

Az írót a régi időket természetes könnyedséggel körülfogó mai keretjátékban Győry Emil képviseli; gyöngéd szeretettel az anya iránt. Bencze Ferenc, Benkő Péter (szerzetesek) és Horváth Sándor (párttitkár) kifejező, a film sajátos tónusába jól illeszkedő játékát említhetjük még a három gyerekszereplő, Beke Péter, Kobolák László és Schir Szilárd mellett. Nem lehetetlen, hogy ez utóbbiak nevével még majd találkozunk a képernyőn vagy a filmvásznon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7919