KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/január
• Schubert Gusztáv: Sorsrulett Alternatív történelem
• Hungler Tímea: Film fatal Végzet a moziban
• N. N.: Sorsmozi
CYBERVILÁG
• Vaskó Péter: Istenek alkonya Mátrix – Forradalmak
• Herpai Gergely: Géplélek Robotok és emberek

• Géczi Zoltán: Neuro-kibernetikus odüsszeia Páncélba zárt szellem
• Wostry Ferenc: Daigoro a vérzivatarban A Kozure Okami-sorozat
• Varró Attila: Manga-Kurosawa A Kozure Okami-képregény
• Kubiszyn Viktor: Szamuráj 45-össel Seijun Suzuki-portré
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Ami a habokból kilátszik Titanic
• Bori Erzsébet: Dívány és történelem Titanic-dokumentumok
• Andor Tamás: Arcvonások Dokumentumfilm a televízióban
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Bomba a határon A gonosz érintése
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Határesetek Deus ex machina
• Bikácsy Gergely: Szép, fáradt színek Mióta Otar elment
• Báron György: Éjjeljárók Az ember, aki nappal aludt
• Kubiszyn Viktor: Az egydimenziós néző Reklámzabálók éjszakája
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Gábor: Swimming Pool
• Szabó Anita: Titkok
• Vaskó Péter: Szigorúan piszkos ügyek
• Pápai Zsolt: Titokzatos folyó
• Elek Kálmán: A szemközti ablak
• Nevelős Zoltán: Kémkölykök 3D
• Dóka Péter: Táncos a házban
• Köves Gábor: Gyönyörű mocsokságok
• Hámori Dániel: A medál

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Televízió

Virágos kert a mi szívünk

B. Vörös Gizella

Heteken át sugározta a televízió a pártok választási kampányfilmjeit. Milyen képekben próbáltak meggyőzni bennünket, hogy boldog jövőnk érdekében szavazzunk rájuk?

A két blődlire sokáig emlékszünk majd: az öntudatot sugárzó, szakszerűen turbósított FIDESZ-narancsra meg a képernyőre cövekelt (nicsak, beszédhibás!) zöld madárra, aki pártja szerint őshonos gerle, gesztusa szerint ragadozó, esze szerint tyúk.

A humorhoz való jogot, úgy látszik még mindig a FIDESZ tarthatja fenn magának. A narancs és a légyott körüli kedves hülyéskedés nem lehet oka a választási kudarcnak, de azért nem ártott volna tisztázni, mik is azok az evidenciák, melyekre elég a kampányban egy játékos mozdulattal rámutatni.

Az MSZP is megenged magának egy kis zsonglőrködést a kétértelműséggel, de a megpörgetett bakancs-motívum túl súlyos ahhoz, hogy egyensúlyba kerüljön: a közönség szorongását még lufikkal sem sikerül a produkció végén maradéktalanul feloldani. Talán az animáció sem tűnt elég komoly eszköznek a pártok többsége szemében: a FIDESZen kívül csak az MDF rajzoltatja meg a maga hős dominójának történetét, ám a mondandó kicsit túlfeszítettnek tűnik, többen úgy emlékeznek vissza, hogy az emblémás utolsó darab nem csak megakasztja a dőléssorozatot, de talpra is állítja elbukott társait.

A Munkáspárt számítógépes közlekedési játékkal illusztrálja, hogy a kormány helye a baloldalon van, a film jobb, mint a választási eredmény.

A kereszténydemokraták néhány animációs másodperce az összeépülő Európáról a film legjobban sikerült része, kár, hogy nem róluk, hanem a nagy nyugati testvérekről szól.

A többiek, mintha ugyanabból a nem túl bonyolult puzzleból építkeznének: kötelező a virágbaborult fa (ilyenkor, májusban a Kossuth tér is dzsungelnek fényképezhető), az éppen fogát váltó szőke kisgyerek, középiskolás diákok vidám csapata (a jobb áttekinthetőség kedvéért a mozgólépcsőn), kisbaba kocsiban, lehetőleg cumisüveggel, no meg a nénike szatyorral. Mindenki belefényképez az autósorba meg a járókelők képébe, akik kor, nem és küllem szerint minden filmben ugyanolyanok. Nem maradhat ki a piac, az iskola, a kórház és az arra érdemeseknél a Parlament épülete.

Az érvek arzenáljából egyre ritkábban kerül bevetésre – akkor is csak bizonyos pártok által – a kommunista négy évtized (plusz négy év) hazaáruló politikája, és mintha ma már kevésbé bíznának Európa húzóerejében is. A figyelem a munkanélküliség, a nyugdíjak, a hátrányos helyzetű térségek problémáira koncentrálódik, s ha komolyan vesszük a kampányt, nyugodtak lehetünk: bárki kerül hatalomra, mindezeket meg fogja oldani. Az óvatosabbak elejtenek egy „először... és csak azután”-t a várakozás keserves éveinek eufémizációjaként, remélve, hogy a néző csak az ígéretre figyel fel.

 

 

Elnök az íróasztal mögött

 

Az elnök szimbolikus figura, ő maga a párt a néző szemében, minden hajszála szavazatokat ér. Az elnöki karizma forrása sok minden lehet: hagyománytisztelet vagy az újra való fogékonyság, rendíthetetlenség vagy hajlékonyság, a dolgok átfogó szemlélete vagy szakmai hozzáértés: bármelyiknek lehet lelkes tábora, ha az elnök megbízhatóan olyan, amilyennek szeretik. A szabaddemokraták ötletesen épp a megbízhatóságot állították elnöki kampányuk középpontjába, az eredmény szerint ennél többre nem is voltak kíváncsiak a választók.

Az elnökök között idén a korábbiakhoz képest kevesebb a társadalomtudós és több a gyakorlati szakember. Életkoruk még mindig magasabb, mint a pályájuk hasonló szakaszában járó nyugati kollégáké, Orbán pedig alulról kezd velük szinkronba kerülni. Nők a pártok második vonalában is csak elvétve fordulnak elő.

Az elnökök megjelenése sokat fejlődött az elmúlt négy év alatt, a reménytelenül szakadt Zöld Pártét kivéve mindegyik elnök ápolt és elegáns. Nem mindegyikük rendelkezik adoniszi termettel, de egy jó szabó csodát tehet. Többnyire politikusnak vannak öltözve (kékesszürke öltöny, fehér ing, szolid nyakkendő); az értelmiségi lezserség, az ifjonti avantgardizmus, a piperkőcségben felszínre bukó narcizmus ma már a múlté.

A politikusi szerep merevségét oldandó a vállalkozó Zwack, a munkásvezérnek készülő Király, meg a nép között elvegyülő Kuncze időnként hétköznapi barnás zakót vesz, a szelíd és galambősz Surján halványszürkét, a még mindig fenegyerekeskedő Orbán majdnem fehér, olaszos nyári modellt, a hozzá nagyon illő, de kicsit feltűnő pöttyös nyakkendővel.

Mint Boross hízelgő beceneve, a hóbagoly tanúsítja, a hajra is felfigyel a választó. Nála az aranykeretes szemüveg, Surjánnál a kisfiús mosoly húzza alá az ősz hajkorona keltette kedvező benyomást, karakterbeli különbségük a frizurában is jól láthatóan kifejeződik.

A kisgazda elnök is igyekszik előnyösen fésülni ritkuló haját, korábban – bár mindig nagyon elegáns volt – kedvelte a szokatlan színösszeállítást, azt ma már, a vidék atyjaként nem engedheti meg magának.

Orbán maga mesélte el korábban, hogy szőrzetének periodikus változása a ráhagyás eredménye volt. Ma már folyamatosan borotválkozik, és nemcsak stílusa, frizurája is felismerhető. Pártjában többen követik a példáját.

A FIDESZ-es elnök a maga átöltözésével végül is a természet törvényének engedelmeskedett, mely szerint valamikor föl kell nőnie az embernek. Az igazi önkéntes metamorfózist a MIÉP elnöke hajtotta végre: korábban a nyilvánosság előtt egy kedves, duci, csapzott hajú bohém volt, titkos énjéről azóta sem sokat tudunk, nemzetmentővé avanzsálása szükségessé tett egy drasztikus fogyókúrát és fodrászi beavatkozást. Talán a Munkáspárt vezetőjének is el kéne gondolkodnia azon, hogy rengő tokával némileg disszonáns a tömegek nyomoráról beszélni.

Az elnökök közt három igazi apafigura van: Boross, Kuncze és Torgyán. (A fiú, a szentlélek, sőt a sátán szerepére is találnánk megfelelő színészt az elnökök között; ki-ki elképzelheti az ízlése szerinti szereposztást.) Mindhárman testesek, de mozgékonyak, ez megállapodottságot, ugyanakkor cselekvőképességet sugároz. Karakterük különböző: Borosra öntudatlanul is, saját szigorú atyjának példája hat: gondolkodása célratörő és egyenes vonalú, beszéde határozott, kicsit pattogós, biztos kézzel választja el a feketét a fehértől – legfeljebb téved, ez bele van kalkulálva. Kritikus pillanatokban jól jöhet bátorsága és szilárdsága, de bonyolultabb helyzetben félő, hogy nem tudja kézben tartani az összes szálakat.

Torgyán kicsit erőszakosabb, hevesebb vérmérsékletű, ugyanakkor joviálisabb, mint Boross. Ő hirtelen büntet, de ki lehet engesztelni. Beszédmódjában a dinamikáé a főszerep, ezt visszafogott gesztikuláció egészíti ki. Mondatai bonyolultabbak, mint Boroséi, de mindig korrektül be tudja őket fejezni. Nem annyira érvekkel, mint inkább indulatokkal akar hatni, de ő maga csak szándékosan gurul dühbe. Fölényes, ugyanakkor populáris modorával el tudta hitetni a falu népével, hogy egy városi ügyvéd érzi át a legjobban sorsproblémáikat.

Kuncze a legfiatalabb hármuk közül, de öles termete, mértékletes tempója és meleg, mély tónusú hangja azonnal apafiguraként fogadtatta el őt szimpatizánsaival. Egyszerűen és meggyőzően beszél, nem használ pulpitust, igyekszik emberközelben maradni. Láthatólag nem haragszik senkire, nincs az a nézeteltérés, amit meg ne lehetne vitatni vele. Ő a tipikus melegszívű apa. A sors különös játéka, hogy a három apa közül kettőnek nincsenek saját gyermekei, igaz, a harmadik sem igen mutogatja őket.

Csak Torgyán érzi úgy, hogy ezt valahogy kompenzálni kéne, ezért veszi maga mellé a négygyerekes G. Nagyné Maczó Ágnest, aki népies pruszlikjában a magyar anyát van hivatva szimbolizálni a vezetőségben. Kár, hogy átszellemült mosolytalansága leginkább a mater dolorosát idézi – nem valószínű, hogy a magyar nők ebben szívesen követnék.

A szimbolikus személyhez szimbolikus rekvizitumok tartoznak. Az elnökök elenyésző kivételtől eltekintve szükségét érzik annak, hogy lefényképeztessék az íróasztalukat.

A nemzeti irányzat képviselőinek nagy barna íróasztala van, szívesen mutatják meg a parlamentit a kormánytagok. Hogy nem a maga földhözragadt munkahely-jellegében érdekes az íróasztal, az onnan is látszik, hogy néhány díszes mütyürtől eltekintve üres, vagy rézágyúsan felvirágozott. Mögötte a nemzeti zászló – némelyeknél több is, a miniszterelnöknél meg egy se.

Őt – szemben „másokkal” – késő esti munka közben leste meg a kandi kamera, épp csak egy pillanatra emeli ránk a tekintetét fontos papírjai közül. A liberálisok irodájában számítógépasztal látható, némelyikük a szemünk láttára pötyögtet rajta. Nemzeti jelképek helyett tárolópolcok, dossziék, flopik a háttérben, olykor egy névtelen munkatárs is belekerül a képbe.

A szocialista elnök csak az óriásplakátra tetette rá az íróasztalt, talán nem is a sajátját, mert kicsit magas neki. A környezet nem látható, az íróasztal itt a megígért szakértelmet van hivatva szimbolizálni.

A Munkáspárt vezetője otthoni íróasztala mellett van lefilmezve, az eredmények alapján nem is nagyon kell kilépnie mögüle. Persze egyetlen elnök sem engedheti meg magának, hogy csak az iroda karanténjában lássa a tévéközönség. Mind megmutatkoznak emberek gyűrűjében, tüntetésen, nagygyűlésen vagy nyugdíjasklubban. Horn Gyula szinte kizárólag a pulpituson látható, Kuncze a piacon, Surján az öregek között, Torgyán az ünnepélyes fogadáson parasztjaival, Csurka a tüntetésen. Kicsit különös, hogy az agráriusok egyike sem ölt csizmát, hogy járjon egyet a határban, lehet, hogy csak technikai akadályok miatt. Thürmer magasan elnéz a fejek felett, elegáns ballonja kirí a környezetéből, nem néz rá a munkásra, akivel kezet fog. Mindenütt vannak a tömegben üde, fiatal lányok, okos arcú fiúk, testes háziasszonyok és fehérhajú öregek. Mintha ugyanaz a statisztéria állna be a változó díszletekbe.

 

 

Szocialisták

 

Nem a karantén volt gyenge, mint Orbán feltételezte, hanem a választók memóriája: 56-ig már nem, de 89-ig még kiterjedt, s Hornt a nyugati kapcsolat némi vagányságot sem nélkülöző pionírjaként őrizte meg.

Bár elmúlt az idő, mikor a Parlament folyosóján úriember nem állt szóba szocialistával, nem nagyon lehetett látni őket. A régi ismert neveket legfeljebb belső vitákkal kapcsolatban emlegették, az újakhoz nem lehetett felismerhető karaktert kapcsolni. Az elnök nevének emlékezetben tartásáért az ellenfelek tették a legtöbbet: a tévé főidőben hetekig csak neki készített műsorokat, egyszer még a családi szappanoperát is áttették az éjszakai órákra miatta. Hogy népszerűsége jól állta a terhelő próbát, az előrevetítette a választási eredményt. Pedig Horn nem kedves ember. Kedvenc tartózkodási helye az emelvény, ahol hatásos magabiztossággal, nem egyszer csípős iróniával beszél. Nem fényképezteti magát a teamben, a családban, a piacon, mégis elhiszik neki, hogy ismeri a realitásokat. Nagy taktikusnak tartják, és ezt a kampányban csak megerősítette: eleresztette a füle mellett ellenfelei apokaliptikus jóslatát, és azt a benyomást keltve beszélt az összefogásról, hogy legkevésbé ő volna rászorulva.

A szivárvány színeit pirossá integráló kampányszegfű az eredmények ismeretében már nem is tűnik annyira abszurdnak.

Nem véletlen, hogy a szocialisták közül Vitányira esett még egy kis reflektorfény. Neki még korábbi életében volt kapcsolata a politikai paletta valamennyi árnyalatát képviselőkkel – a kábeltévé kampányműsorában meg is jegyzi, hogy annak idején volt alkalma összemérni népdaltudását az ultranacionalista párt vezetőjével –, s bár szellemi horizontja pártjában a legszélesebb, szeret egy néptanító szájbarágós modorában beszélni. Balosnak tűnhető gesztusairól – képviselőtársa temetésén elénekli az Internacionálét, a kampány idején nyilvánosan újra elvtársazni kezdi a pártjabelikel – a tájékozottabbak tudják, hogy a nyugati szocik stílusát utánozza, így alkalmasnak látszik, hogy az elnök kompromisszumpolitikájának zászlóvivője legyen. Kérdés, hogy a többiek ezt a zászlórudat akarják-e megragadni, vagy inkább a hatalmat, ami az ölükbe hullt.

 

 

Szabaddemokraták

 

A jelek szerint a szabaddemokratáknak vérükben van a pártfegyelem: korábbi sztárjaik, kiknek éles elméjét igazán csak az elitértelmiség tudta értékelni, a háttérbe vonultak, hogy maguk elé emeljék Kunczét, akinek karaktere nagyobb szavazóbázis számára szimpatikus. Ha lúd, legyen kövér, másról nem is esett szó az SZDSZ-kampányban, mint a miniszterelnök-jelölt rokonszenves lényéről. A többiekre az a szerep jutott, hogy bízzanak benne, még a „királyfinak” is, ahogy Fodor Gábort nevezte a népszáj. Feltételezhető volt, hogy jókor történt átcsábítását fel fogja használni az SZDSZ lanyhuló népszerűsége megerősítésére, ám módjával szerepeltették, nehogy elterelje a figyelmet a frontemberről. Az SZDSZ ikonszerű óriásplakátján az Atya mellett ő a Fiú, és Pető a régi szabadelvű lélek képviseletében teszi teljessé a szentháromságot.

 

 

Demokrata Fórum

 

Az MDF kampánya oly polifonikus volt, hogy néha nemcsak követhetetlenné váltak a szólamok, hanem fülsértő disszonanciák is zavarták az összhatást. Hónapok óta Schamschulával keltünk és feküdtünk a sikerpropaganda jegyében, pedig azt már korábban a sokkal rokonszenvesebb Katona Tamástól sem fogadta el a közönség. (Nem csoda, de eléggé visszatetsző, hogy a közlekedési miniszter helye rendre üresen maradt a választókerületéből közvetített kábeltévés vitákon.) Boross Péternek a nyugodt folyamatosságban reménykedő önpropagandája már nem egészen illett össze Muhammad Alira emlékeztető némely gesztusával, a dominós klip visszatérése az „átkos” emlegetéséhez az előző kampány differenciálatlan viszonyai között adekvátabbnak tűnt volna. Okkal vagy ok nélkül az ő nyakukba varrta a közönség a tévé horrorisztikus propagandafilmjeit is, így a nyugodt erő üresen maradt állásaiba nehézség nélkül betelepülhetett a béketűrő MSZP meg az összefogás embere, Kuncze Gábor.

 

 

Kisgazdák

 

Torgyánon jókat mulatott az előző parlament, maga is néha bohóckodni látszott, de ettől vidéken nem csökkent a népszerűsége. A falu egyszerűen csak azt várja tőle, hogy a gazdaságtalan kisparcellákból piacképes termékeket varázsoljon elő. Nem tudni, ha hatalmon lenne, milyen bűvészmutatvánnyal tudná ezt megoldani, de tőle ismét nagy parlamenti hókuszpókuszságokra számíthatunk. A kisgazdák kampányfilmjei nem pepecseltek a falu napi gondjaival, hanem nagy előrelátással mennybéli igazságszolgáltatást ígértek az éhezőknek és szomjúhozóknak. (A dologban egy fokkal illetékesebb egyház kicenzúrázta filmjükből a papot, bár a Csurkáéban benne maradt egy szerzetes, kérdés, hogy tud-e erről az apát?)

 

 

FIDESZ

 

Bár a kampány előtt kevesen jósoltak ekkora lecsúszást a FIDESZ-nek, a népszerűségi mutatók folyamatosan romlottak, így már kezdetben inadekvát volt a FIDESZ-kampány magabiztos hangvétele („Érik a narancs!”). A klipek fiatalos felszabadultsága jobban illett a négy év előtti arculathoz, mint a mostani körmönfont taktikázáshoz a nagyobb darab hatalom megkaparintásáért, s a szívünk bizony összefacsarodott, amikor fekete-fehér filmen viszontláttuk a valamikori angyalian ártatlan gyerekeket. Jót nevettünk-sírtunk tehát a FIDESZ filmjein, de eszünkbe se jutottak a szavazófülkében.

 

 

Kereszténydemokraták

 

Ők készítették a legunalmasabb kampányfilmeket, az általánosan kötelező motívumokon túl semmi sem, a pápa pillanatnyi felbukkánásától eltekintve még a kereszténység is alig látszott belőlük, ártatlan arccal ígértek mindent, mi adható, de hogy honnan veszik, arra nézve a kampány idején még csak készülgetett a koncepció, mint az egyik tévévitában Surján elnök ígérte. Kár volt oly hirtelen nekifogni, már nem lesz rá szükség: ha a szocialisták az ördög csókjával (ezt a metaforát is a szimpatikus doktor találta ki) mégis belecsábítanák egy nagykoalícióba a pártot, akkor sem lenne több, mint reszortos egy testhezállóin osztogatós tárcával a zsebében.

 

S a többi

 

A kiesettekről legalább olyan élénk emlékképeink vannak, mint a nagyokról: a magát szobaparadicsommal reklámozó, nyársatnyelt agrárpártról, a mamelukságukban sem nemet, sem igent mondani nem tudó többi kisgazdákról, az ambiciózus munkásvezérről, aki reméli, hogy a melósok még mindig moszkvai káderekkel óhajtják képviseltetni magukat, a sokadik elnökkel kísérletező szocdemekről, a megkopott nimbuszú köztársaságielnök-jelölt maroknyi csapatáról, az egyik vállalkozóról, aki tekintetét a távoli derűs horizontra, és a másikról, aki a számtengerbe veti, végül a nagy átváltozóművészről, aki kifogástalan stílusban ad elő szemenszedett hazugságokat, és a nevét is lopva szerző, környezetszennyezéstől fejbekólintott kis párt zöldségeiről.

Nem állítható, hogy a pártok választási eredménye szoros összefüggésben állna filmjeik szakmai színvonalával. A mögéjük érzett emberi habitussal viszont minden bizonnyal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/06 34-36. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1165