KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/december
KRÓNIKA
• N. N.: 13. Európa Filmhét
• Báron György: Elia Kazan (1909-2003)

• Földényi F. László: Női Krisztusok Lars von Trier hősnői
• Varga Balázs: A kolorádói krétakör Dogville
• Kriston László: Színpadra húzva Beszélgetés Lars von Trierrel
• Vágvölgyi B. András: Az életműépítő és a szerelmes Kill Bill
• Forrai Krisztián: Bang, bang Tarantino-zene
• Strausz László: Hongkongi kapcsolat Kelet, nyugat akcióban
• Strausz László: Ázsia idézőjelben
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellemmozi Velence
• N. N.: A 60. velencei filmfesztivál díjai
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A megtalált idő
• Pápai Zsolt: Anya
• Köves Gábor: Grazia szigete
• Vaskó Péter: S.W.A.T.
• Kis Anna: Tokiói tortúra
• Kovács Marcell: Volt egyszer egy Mexikó
• Hungler Tímea: Holdfényév
• Köves Gábor: Kapitány és katona
• Vajda Judit: A tenger
• Csillag Márton: Igazából szerelem

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Grindhouse

Russ Meyer: Jó reggelt és viszlát!

Horváth Antal Balázs

Good Morning... And Goodbye!, 1967

 

Russ Meyer egyik bámulatos vonása, hogy filmjei zömére nyugodtan ráaggatható a címke: garantált amerikai minőség. A nudie, majd az erőszakpatronokkal gazdagított sexploitation megkerülhetetlen szuper-auteurje kevés kivétellel mindegyik mozijában kiváló formát mutat. A közel két tucat, nem csak mellben erős opus között a Jó reggelt... és viszlát! az egyik leginkább reprezentatív mese. Az ultra cult remekmű Gyorsabban, cicamica, ölj, ölj! (Faster, Pussycat! Kill! Kill!, 1966) után Meyer már a Mondo Topless sztriptíz-revüjével áttért a színes nyersanyagra, de játékfilmen ez a bukolikus libidódráma jelenti a váltást.

Az egydimenziós sztori központi konfliktusa egy ötvenes átlagférj, Burt potenciazavarában rejlik. Angel, a cseppet sem angyali feleség külsőre a legvadabb pin-up rajzokból előpattant über-nő, jellemre „a gonoszság pompás díszpárnája, az erkölcstelenség trónjára tűzve”. Nem elégszik meg férje rendszeres verbális lealázásával („úgy lesed a pénztárkönyvet, mint egy keselyű, ravaszkodsz a tőzsdén, mint egy róka, de a mogyoróidat eldugod, mint egy mókus...”), lényegretörő viszonya van a kőbányában dolgozó Stone-nal, a helyi alfahímmel. Az adódó bonyoldalmak megoldását mi más adhatná, mint a szex mindent átható, panteisztikus ereje. Burt férfiasságát egy erősen egzaltált erdei nimfa revitalizálja, s ezután nincs már akadálya, hogy minden téren jól helyretegye házi vadmacskáját, illetve markológépek között megverekedjen a kőszikla fizikumú Stone-nal is.

Minden együtt van, amivel Meyer tízezer dollárokból milliós bevételeket tudott produkálni: bombasztikus, torpedókeblű főhősnő, meztelen fürdőzés, sportkocsival száguldozás, meztelen (!) ökölharc, bikinis női hajbakapás, féktelen táncpartik, egzotikus erdei nimfa, táskarádió-rockabilly és gerjesztő pszeudó-jazz, a „legmenőbb” szlengből írt kétértelmű dialógusok és persze a meyeri zseniális vágástechnika. Az üzenetet itt is a 60-as évekbeli Meyer-filmekben hallható, többnyire barokkosan túlírt narrátorszöveg húzza alá: a testi szerelem örömét még a veszteseknek is érdemes kipróbálniuk, mert igazán megéri – a lényeg ennyi, jó reggelt, és viszlát!

Bár a szemből vett jelenetekben itt végig a D- és E-kosarakban maradnak a későbbi Vixen-filmekben majd újra szabadon kibomló Meyer-emlők, továbbá a narratíva sem jut még el az utolsó pályaművek posztmodernbe hajló tombolásáig, a Jó reggelt... tipikus és szimpatikus Russ Meyer-örömmozi. Többször újranézhető a mester utánozhatatlan esztétikájáért, vagy éppen Alaina Capri (Angel) testi karizmájáért.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 29-30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9681