KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/december
KRÓNIKA
• N. N.: 13. Európa Filmhét
• Báron György: Elia Kazan (1909-2003)

• Földényi F. László: Női Krisztusok Lars von Trier hősnői
• Varga Balázs: A kolorádói krétakör Dogville
• Kriston László: Színpadra húzva Beszélgetés Lars von Trierrel
• Vágvölgyi B. András: Az életműépítő és a szerelmes Kill Bill
• Forrai Krisztián: Bang, bang Tarantino-zene
• Strausz László: Hongkongi kapcsolat Kelet, nyugat akcióban
• Strausz László: Ázsia idézőjelben
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellemmozi Velence
• N. N.: A 60. velencei filmfesztivál díjai
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A megtalált idő
• Pápai Zsolt: Anya
• Köves Gábor: Grazia szigete
• Vaskó Péter: S.W.A.T.
• Kis Anna: Tokiói tortúra
• Kovács Marcell: Volt egyszer egy Mexikó
• Hungler Tímea: Holdfényév
• Köves Gábor: Kapitány és katona
• Vajda Judit: A tenger
• Csillag Márton: Igazából szerelem

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pardon

Roboz Gábor

Undskyld jeg forstyrrer – dán, 2012. Rendezte: Henrik Ruben Genz. Írta: Erling Jepsen regényéből Henrik Ruben Genz és Maja Jul Larsen. Kép: Sebastian Blenkov. Szereplők: Sara Hjort Ditlevsen (Helen), Nicolas Bro (Allan), Stine Stengade (Beate). Gyártó: Det Danske Filminstitut / Fine & Mellow Productions. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 90 perc.

A dán Erling Jepsen igen termékeny és sokfelé nyitott kortárs író, akinek életművéről a hazai közönség tagjai kizárólag közvetve, három filmadaptáción keresztül alkothatnak valamiféle fogalmat. A sírás művészete díjakkal megszórt moziváltozata utáni két feldolgozást (Borzasztó boldog, Pardon) egyaránt Henrik Ruben Genz forgatta. A rendezővel már szerencsésebb helyzetben vagyunk, mert bár a munkássága nagy részét lefedő tévés produkciókhoz aligha férhetünk hozzá, négy nagyjátékfilmje mind eljutott hazánkba, és ezek alapján eklektikus ízlésű alkotó portréja körvonalazódhat előttünk. A széttartó játékfilmes életmű részeit inkább csak az köti össze, hogy Genz egyértelműen kedveli a magukra maradt főhősöket, a szűk fókuszú történeteket és a hangnemkeverést, friss munkája pedig leginkább ez utóbbi vonása okán méltó igazán a figyelemre.

A film cselekményének középpontjában a huszonéves Helene áll, aki édesanyja brutális jellemzése szerint „technikai probléma” eredményeképpen született, és úgy cseperedik fel, hogy az apját nem is ismeri, az anyjánál pedig a velük élő kutya áll az első helyen. Amikor azonban Helene egy véletlennek hála összeismerkedik egy színtársulattal, felcsillan számára a lehetőség, hogy tagja legyen egy közösségnek. Az elrajzolt alaphelyzetből Genz rendhagyó fejlődéstörténetet bont ki vázlatosan kidolgozott figurákkal és váratlan fordulatokkal. Láthatóan ezúttal sem a formanyelvvel akar meglepni, hanem a még dán viszonylatban is furcsának ható hangnemkeveréssel, amiben feltehetően nagy szerepe van a családi traumák és a morbid humor (főleg a halállal való viccelődés) iránt fogékony Jepsen írói világlátásának is. A Pardon nem szól akkorát, mint a Borzasztó boldog parádés zsánerjátéka, viszont van annyira zavarba ejtő, hogy ne sorolhassuk be vállrándítással a túl jól ismert dán vígdrámák közé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11280