KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/november
KRÓNIKA
• Báron György: Charles Bronson (1920-2003)
FEDERICO FELLINI
• Bikácsy Gergely: Asa – nisi – masa Fellini Rómái
• Csont András: A jóízlés lovagja Nino Rota
• Ardai Zoltán: Most élünk Fellini démonai

• Ludassy Mária: Ellenforradalmi akvarell Egy hölgy és a herceg
MAGYAR MŰHELY
• Horeczky Krisztina: A szabadság fátuma Beszélgetés Fliegauf Benedekkel
• Muhi Klára: Fröccsöntött képek kora Operatőr-kerekasztal

• Vágvölgyi B. András: Kopár szigetek Japán ezredvég
• Kubiszyn Viktor: Az alvilág királya Teruo Ishii
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Szigetek a szárazföldön Karlovy Vary
KÖNYV
• Harmat György: Filmtörténet filmekben elbeszélve Kelecsényi László: A magyar hangosfilm hét évtizede …
DVD
• Pápai Zsolt: Téli álom Robert Altman: McCabe és Mrs. Miller
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A test testamentuma Táncalak
• Pápai Zsolt: Földalatti hullámvasút Kontroll
• Forgách András: Bovaryné, 1955, Connecticut Távol a mennyországtól
• Vaskó Péter: Berlini falfirka Good Bye, Lenin!
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Kegyetlen bánásmód
• Korcsog Balázs: Visszajátszás
• Békés Pál: Lélekszakadva
• Dóka Péter: Se ördög, se angyal
• Köves Gábor: Válás francia módra
• Csillag Márton: Tizenhárom
• Frecska Sándor: A nyugodt város
• Hungler Tímea: Birkanyírás
• Vincze Teréz: Tiresia

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Férfiak

Báron György

Nincs mulatságosabb egy férfinél. Illetve: kettőnél. Összezárva egy lakásban, főzögetve, mosogatva, vasalgatva, miegymás. Képzelhetni. Tudta ezt már a Furcsa pár írója, majd legutóbb a Három férfi és egy mózeskosár ügyes francia rendezője is. Most ismét egy hölgy kacag rajtunk, férfiakon: Dorris Dörrie. Az ismerős helyzet ezúttal attól pikánsabb a szokásosnál, hogy a két férfiú közül az egyik a hősnő megcsalt férje, a másik pedig – anélkül, hogy tudná, kivel lakik együtt – annak szeretője. Ráadásul alapvetően különbözőek, a bevált „furcsa pár”-minta szerint. A férj jól vasalt üzletember, a szerető bohém művészféle. Mígnem a férj bosszúból üzletembert farag a szeretőből – nemes bosszú –, mire a feleség otthagyja, hiszen unalmas üzletemberből már van egy a háznál, ha most épp a kommunaéletmódot kóstolgatja is időlegesen.

A Filmecho mindenesetre az elmúlt évek legjobb német vígjátékának nevezte a Férfiakat, amiben lehet valami, mert az utóbbi évtizedekből aligha emlékszik bárki is nézhető nyugatnémet vígjátékra. Az NSZK filmgyártásának igazán fontos vonulatát ugyanaz a súlyos, komoly ragyogás hatja át, mint a magyar filmművészetet: mindkét országnak – s még jó néhánynak a térségben – elég vérzivataros és kudarcteljes a történelme ahhoz, hogy torkunkra forrassza a nevetést. Lehet, tényleg nincs jobb jelenleg német földön Dörrie kisasszony harmadvonalú, sete-suta vígjátékánál. Igaz, a történet az első öt perc után tökéletesen kiismerhető, a figurák sablonosak, a dialógusok laposak, mégis, időnként el-elmosolyodunk, hisz oly megunhatatlanul mulatságos, amikor egyik férfi rántottát süt a másiknak, vagy a szeretőjéről áradozik, aki tulajdonképpen a másik felesége. „A nők számára a legnagyobb titkok egyike – nyilatkozta a rendezőnő –, hogy a férfiak valójában hogyan beszélnek rólunk és magukról, ha egymás között vannak, hogyan viselkednek, amikor magukra maradnak. Én mindenesetre csak idéztem, amit életem során eddig tapasztaltam…”

Ne firtassuk most, miként szerzett hiteles tapasztalatokat arról, hogyan beszélnek és viselkednek a férfiak, ha nincs nő a közelben. Érjük be annyival: össze-vissza fecsegnek, betegesen hiúak és pénzre, karrierre vágynak mindahányan. Egyszóval tökhülyék. Ebben persze lehet valami. Csak szerényen jegyzem meg, hogy sokirányú tapasztalataim szerint (melyeket többnyire akkor szereztem, amikor a nők maguk között voltak), a nők ugyanilyen hibbantak. Egyáltalán: lehet itt okosnak lenni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5141