KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Téli mese

Glauziusz Tamás

Vagy inkább Téli rege, hiszen a cím Shakespeare tragikus komédiájára is utal (csodás találkozásban bízó hősnője ámuló szemmel nézi a színmű mesés végkifejletét). A végkifejlet azután itt is naivan mesés, de a Shakespeare-párhuzam némileg erőszakolt dísznek bizonyul. Rohmer új ciklusának második filmje nem Shakespeare, hanem persze Rohmer világát idézi: igazán az élvezi majd, aki sok filmjét ismeri, érzi a játék finomságait, örül a motívumok ismétlődésének.

A zöld sugár párdarabját látjuk. Ott egy magányra ítélt lány a nyári vakáció két hetét bolyongja át, itt egy rég elvesztett szerelmét csodában bízva visszaváró nő a karácsony előtti napokat. Ott egy Verne-regényben is szereplő „zöld sugár” segít, érzékeny férfiszívet röppentve hősnőnk útjába, s itt is biztos a csodás véletlen diadala. (Amikor a csoda karácsony napján bekövetkezik, A zöld sugár hősnőjét játszó Marie Rivière fel is tűnik egy röpke pillanatra, átadni a stafétabotot.)

Némely motívum viszont, sőt talán a hősnő maga is, a Teliholdas éjszakákat idézi fel: a kapcsolataiban önmagát csaló és áltató lány kapkodása, önleleplező sodródása, hol akaratosan bosszantó, hol kedves kiszámíthatatlansága onnan ismerős. Csakhogy ott „vérre ment” az öncsalás. Itt a főhősnő két párhuzamos fiúja a lány sorsába alig beleszóló falvédőalak egy Rohmer-filmbe nem való, kicsit komikus, parodisztikus, hiteltelen „macho” – menedzsernek néznéd, de csak önbecstől duzzadó fodrászmester s egy könyvtáros fiú, aki legott átsétálhatna bármely Rohmer-opuszba s persze gombnyomásra Pascalról fecseg. Mindkettő halvány.

Kicsit fáradt film, bár a fáradtságot egyelőre csak a Rohmer képsorait álmukban is felidéző ismerők fedezik fel. A mester, ha fáradt is, szellemesebb és könnyedebb, mint más ólom-fantáziájú filmcsinálók. Nála a csoda oly hétköznapi, s mégis oly mesés – tán Rossellini szellemujja ez – hogy hitetlenül is hívők leszünk. Rohmer-hívők...

Rendezőnknek nem a tél az évszaka. Harminchárom éve már, Az oroszlán jegyében óta jelentős filmjei mind nyáron játszódnak: talán csak az Éjszakám Maudnál kivétel, s a Teliholdas éjszakák enyhe telét tudta nyáriassá varázsolni. Most, hogy túl van a téli penzumon, örömmel várjuk a Nyári mesét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=617