KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Little Voice

Békés Pál

 

 

Judy Garland, Marilyn Monroe és Marlene Dietrich nem szerepelnek a filmben. Szellemük mégis ott kísért a Little Voice minden jelenetében. Szinte együtt élnek az angol tengerparti városka padlásszobájában Laurával, akinek apja halála óta szavát sem lehet venni; a lány az örökségét képező lemezgyűjteményt hallgatja éjjel és nappal. A rövidzárlatok közti szünetekben a koszlott zsákutcán az imádott énekesek hangja zeng, s Laura – ha néha mégis megszólal – inkább apja falon függő és Garland, Monroe, Dietrich kandallópárkányra támasztott képéhez beszél, semmint elviselhetetlen anyjához, aki jobbára férfiakat kajtatva járja a környező kocsmákat.

A hímvadászat legértékesebb trófeája, Ray, a helyi illetőségű zug-impresszárió, éppen a kopott díványon dögönyözi Mary-mamát, amikor megüti fülét a padlásszobából zengő hang. Nem lemezről szól. Laura énekel, aki a magányos remete-évek alatt megtanulta a showbiz-istennők dalait, és hibátlanul utánozza valamennyit. Ray leszáll Maryről és beszáll a remélt nagy üzletbe. A padláson csillag született, és neki az a dolga, hogy megmutassa a nagyvilágnak. Ez egyben életének utolsó lehetősége is. A lerobbant város lerobbant tehetségkutatója egy lerobbant bárban szervezi a Nagy Showt, melyen a mindeddig rejtett tehetség megmutatkozik. Csakhogy Laurát nehéz kimozdítani már-már katatón zárkózottságából. Csak egyszer sikerül, akkor is csak azzal: apja emlékére ad koncertet. Az első, frenetikus sikerű bemutatkozást nem követi második. Laura moccanthatatlanul hever ágyán: nem hajlandó aranytojást tojó tyúkot játszani Mary és Ray kopár baromfiudvarán.

Az előző est diadalmámorától felvillanyozott közönség és a környék hatalmassága, az új sztárt az országos hír felé katapultálni kész impresszárió hiába várja Laurát a bárban. Helyette a nekikeseredett, részeg Ray érkezik. Leüti a műsorközlőt, magához ragadja a mikrofont, és előadja a „Hogyan csesztem el eddig mindig, de most már tele a tököm” tematikájú improvizatív szólót, mely könnyet csal a közönség szemébe...

A Little Voice a kisrealista hitelesség és a szürreális elemekkel dúsított savanykás irónia szűkölnivalóan hatásos egyvelege – jóleső ritkaság napjaink mozikínálatában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/05 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4466