KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Dermesztő hajsza

Varró Attila

Cold Pursuit – amerikai, 2019. Rendezte: Hans Petter Moland. Írta: Frank Baldwin. Kép: Philip Øgaard. Zene: George Fenton. Szereplők: Liam Neeson (Nels), Emmy Rossum (Kim), Tom Bateman (Viking), Laura Dern (Grace), William Forsythe (Wingman). Gyártó: Summit Entertainment / StudioCanal. Forgalmazó: Freeman Film. Feliratos. 118 perc.

 

Semmi sem perdöntőbb bizonyíték arra, hogy egy sikeres zsánerdarab rendezője egyéni látásmódú, gondolatgazdag szerzői rendező (Hitchcock, Haneke, Mann) vagy inkább invenciózus mesterember (Sluizer, Campbell), netán szimpla mázlista (Shimizu, Poiret), mint egy álomgyári ön-remake. Nem csupán az állhatatos önazonosság nagyipari próbája, de azt is megmutatja, mennyire képes az alkotó megújulni és termékeny párkapcsolatba lépni egy másik kultúrával. A norvég Hans Petter Moland a 2014-es Az eltűnés sorrendjében hollywoodi újrarendezésével mondhatni jelesre vizsgázott – a Dermesztő hajsza nem jobb vagy rosszabb az alapfilmnél, annál sokkal több: miközben jóformán beállításról beállításra követi az alapművet, változtatásaival egy másik alkotást hozott létre.

A havas Colorado konkurens drogmaffiáinak kényes hatalmi egyensúlyát ártatlanul meggyilkolt fiáért véres bosszúsorozattal felborító hallgatag hókotró-sofőr (egyben az Év Polgára kisvárosában) története nem lett sem a századik Liam „Ne baszakodj a családommal” Neeson akció-thriller, sem az ezredik bűnügyi fekete komédia a Mint a kámfor-Jackie Brown-Fargo háromszögből, hála annak, hogy Moland érintetlenül megőrizte jellegzetes skandináv minimalizmusát (a feleség búcsúlevele), fanyar abszurdját (az ejtőernyős finálé) és a véres erőszak hátborzongató trivialitásait (csirkehálóba tekert hullák), tartózkodva mind az akciófilm, mind a komikum olcsó hatás-megoldásaitól. Ugyanakkor új szépségeket csempészett a történetbe: a szerb kokainbanda bizarr lecserélése a helyi ute-törzs tagjaira többszörösen rétegzett pluszjelentést ad a jóléti társadalom bírálatának, a nőalakok kiemelése a sivár statisztaszerepből – a rendező szinte egész életműve (pót)apák és fiúk küzdelmeiről mesél – pedig újabb frontot nyit a Fehér Férfi trónfosztásáról szóló ellentmondásos, sokarcú küzdelemben. Ráadásul Moland még a hollywoodi megbízóknak is tartogat néhány jól elhelyezett fricskát – ha másért nem, már a „Let the fucking Indian do it” poénért megérte elkészíteni ezt a pompás remake-et.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14021