KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Éjjelek és nappalok

Vajda Judit

Days and Nights – amerikai, 2014. Rendezte és írta: Christian Camargo. Kép: Steve Cosens. Zene: Claire van Kampen. Szereplők: Katie Holmes (Alex), Ben Whishaw (Eric), Allison Janney (Elizabeth), Jean Reno (Louis), William Hurt (Herb). Gyártó: Art Cine Productions. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 92 perc.

Habár a Sirály talán Csehov legidőtállób darabja, az 1980-as évek vidéki Amerikájába helyezett verziójának izgalmas kísérlete kudarcba fullad Christian Camargo író-rendező-szereplő kezében. A négyfelvonásos, háromórás színmű másfél órányi játékidőbe sűrítése zavaróan zaklatott és fájdalmasan csonka végeredményt szült. Camargo a cselekményt és a figurákat nagyjából megtartotta (az ünnepelt színésznő szerelmével hazalátogat a vidéki, tóparti birtokra betegeskedő bátyjához és művészi ambíciókat dédelgető fiához, a látogatás pedig alaposan megkavarja az addigi viszonyokat), az idő szűke miatt azonban a karaktereknek nemcsak a motivációja, de még a jelleme is homályban marad, egymással való kapcsolatuk pedig csak jelzésértékkel villan fel.

Az Éjjelek és nappalok legnagyobb problémája nem az, hogy elsikkad Mása (itt Alex) alkoholizmusa, Trepljov/Eric-hez fűződő reménytelen szerelme és férjével szembeni lenéző viselkedése, vagy hogy Nyina/Eva megrázó, végső nagymonológja szűkszavú zavarosságával semmit sem magyaráz meg a korábbi és későbbi események közül, sem az, hogy a doktor (Jean Reno) elveszíti legtöbb izgalmas vonását, hanem hogy mindezek helyett nem kapunk semmiféle fogódzót, amelynek mentén megfejthetnénk a hősöket. A végeredmény olyan, mintha az alkotó felsorakoztatná a csehovi alakok ihlette sakkfiguráit, ám anélkül szedné le őket a tábláról, hogy játszott volna velük. Rendezőnk ráadásul eltávolította az orosz drámában csodálatosan működő, kifejező sirály-szimbólumot is, és amit helyette kapunk (az új életre kelő sas motívuma), bár hasonlóan kidolgozott, a legnagyobb jóindulattal tekintve is sántít, szigorúan nézve pedig teljesen életképtelen. A csehovi csendes elkeseredettséget és finom iróniát ugyan az elsőfilmes rendező többé-kevésbé élvezhető fekete humorba fordította, bár ez szerény vigasz az értetlenül a fejét kapkodó néző számára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12247