KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Havanna, szeretlek

Forgács Nóra Kinga

7 días en la Habana – francia-spanyol, 2012. Rendezte: Laurent Cantet, Benicio Del Toro, Julio Medem, Gaspar Noé, Elia Suleiman, Juan Carlos Tabío és Pablo Trapero. Kép: Daniel Aranyo. Szereplők: Josh Hutcherson (Teddy), Melissa Rivera (Linda), Othello Rensoli (Remigio), Emir Kusturica, Daniel Bühl. Gyártó: Full House / Morena Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 129 perc.

Neves nemzetközi rendezőgárda vállalkozott Gaspar Noétől Elia Suleimanon át Benicio del Toróig arra, hogy a város-szkeccsek sorát gazdagítva bemutassák Kuba titokzatos fővárosát egy-egy rövidfilmen keresztül. A végeredmény rendkívül zavarba ejtő, mivel az egyes szegmensek rendre a vártnál rosszabbak, szinte amatőr-filmeknek hatnak, a stílustalanság és a giccs, a kifejtetlenség és a drámaiság halálát okozó önismétlés veszedelmei között hányódnak-vetődnek. A kisfilmekből összeálló egészestés vallomás pedig jóval hosszabb annál, mint amennyit bárki egy ültő helyében szívesen végignéz.

Azonban szemügyre véve Havanna, szeretlek! erényeit rájöhetünk, hogy valami füzetlapra jegyzetelős őszinteség, a turista-lét felelősségtől való mentessége, a mélyebb, emberszabású felelősségvállalás ethosza képes életre kelteni a jeleneteket. A film gyakran félrevezet, a visszatérő karakterek és motívumok összefésült egészet, egy állítást, egy kerek, Havannáról elmondott mondatot ígérnek, az összefüggések azonban koránt sem olyan rendszerszerűek, hogy ez létrejöjjön. Inkább afféle beszélgetést kezdeményező gesztusok: Neked is feltűnt, hogy a szegénység micsoda kettős életeket szül? A taxisofőr valójában mérnök vagy jazzmuzsikus, a pszichológus doktor pedig a főzésből él. Láttad, hogyan sérül az emberi méltóság? Észrevetted, hogy mit tesz a család, mit az okkult tradíció, mit a furcsa kereszténység? Látod, hogy valahol mégis csak az a legfontosabb, hogy emberként éljük meg a szélsőségeket? Ilyesfélékről társalog ez a szkeccs, és éppen ettől a hozzáállástól csúszik néha közelebb a dokumentumfilmezéshez, mint amennyire tiszteletben tartaná a fikciós filmkészítés hagyományát. És „amatőrizmusa” ellenére is szolgáltat bőven olyan alapanyagot, amiből az ember hazaviheti a saját élet-kérdéseit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11222