KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Chris Marker

Chris Marker (1921-2012)

Utópia-macskák [RÉSZLET]

Bikácsy Gergely

Chris Marker a francia újhullám legizgalmasabb dokumentaristája volt volt, újrafogalmazta a valóság és a szociofilmes viszonyát.

... Chris Marker olyan sikeresen rejtőzött, hogy sejtett jelentőségén kívül alig tudott róla a nagyközönség. A filmalkotók alkotója maradt hosszú pályáján, a beavatottak mestere. Ellentmondások éltették. Nem ezen a néven született, és nem ott, ahol később lexikonokba jegyezték. Nevét vagy az Ellenállás illegalitásában kapta, vagy Nick Carter ponyvahőséből kreálta, döntse el az utókor. Nagypolgári származású, és harcos baloldali, „elkötelezett” művész és besorolhatatlan különutas. …

Kilencvenegyedik születésnapján halt meg, bár talán nem biztos, sokak szerint utolsó gesztusként szép kerekre javította a dátumot. Szinte pontosan egyidős Alain Resnais-vel, és huszonkét évesen a háború után együtt indulnak a párizsi balpart értelmiségi televényében: mindketten sokáig műfajtalanok: rajz, illusztráció, vers, regény, fotó, főleg fotó – innen korai munkakapcsolatuk a fiatalon már profi fotós Agnès Vardával, aki persze készített róla sokkal később portréfilmet. Marker és Resnais hamar közös filmet rendez, ez máig iskolapélda. A szobrok is meghalnak érezhetően Resnais nem sokkal későbbi, mára klasszikus műveinek előfutára, különösen a Nemzeti Könyvtárban felhalmozott kollektív emlékezetet kivetítő Toute la mémoire du monde (A világ minden emléke? A világ emlékezete?) merít e közös film távlatos horizontjából.

 

Chris Marker inkább volt saját társutasa, mint a baloldali eszméké. Elég hamar észrevette a gyakorlat és az eszmék kölcsönös elárulását. Csak a mozimacskákban nem csalódott, a falfirkákba, a posztereikben, a japán macskaboltokéiban sem, de főleg, ha ő maga kreálta őket. A Louvre egyiptomi macskaszobrainak ellopására tervet dolgozott ki (filmtervet.) Az etnográfiai film mesterei közé úgy lopakodott, hogy egyáltalán nem akart etnográfus lenni, a történelem és politika érdekelte, Bissau-Guinea és Kuba baloldali fordulata vonzotta e tájakra, nagyon érdekelte a század egyik legnagyobb hatású példaképe/diktátora, Fidel Castro, de még inkább a gyarmatosított és „gyarmatosítás utáni” népek emberei. Afrika és Latin-Amerika politikai felfedezése ellesett arcokkal és gesztusokkal. Arcok és arcok. Remény, vakhit, lelkesedés. A dokumentumfilm Vertov óta legnagyszerűbb közelképeinek örök antológiáját teremtette meg. Nem idegenkedett a televíziók kínálta politikus-arcoktól sem, képeit onnan szakította ki, ahonnan kedve tartotta. Vörös az ég alja (Le fond de l'air est rouge) a baloldali eszmék vereségét elemzi a jobboldali és baloldali gyakorlat mozsarában történő szétveretését. Allende beszél és Castro szónokol (utóbbi meggyőző erővel helyesli a prágai bevonulást), tankok Santiago Chilében és Prága utcáin. Itt a tankok, de hol a baloldal? „Erőtlen kezek” - majd a második rész címe: „Levágott kezek” - ezt felesleges kommentálni…

 

[…]


[A teljes cikk februártól lesz online elérhető, addig csak a lapban olvasható. Egy szám ára csak 490 Ft!

Éves előfizetéssel még olcsóbb, számonként csak 395 forint.

A nyomtatott Filmvilág digitális változatban is előfizethető (havonta 390 forintért) a dimag.hu honlapon]


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/11 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11111