KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Veronika meg akar halni

Tosoki Gyula

Veronica Decides to Die – amerikai, 2009. Rendezte: Emily Young. Szereplők: Sarah Michelle Gellar, David Thewlis, Jonathan Tucker. Forgalmazó: Intersonic. 98 perc.

Paulo Coelho 1998-ban megjelent regényének adaptálása az ezredforduló óta terítéken volt amerikai függetlenfilmes körökben, de a tervet végül csak 2009-ben sikerült megvalósítani. A szépirodalom és lektűr határsávjába helyezhető könyvet nem csak azért nehéz filmre fordítani, mert története soványka, valamint a bulvárpszichologizálás ballasztjával terhelt, hanem azért is, mert a papíron valamelyest még működő monológok és dialógusok kimondva már sutának tűnnek, sőt a szentenciaszerű megjegyzések – ha tetszik: falvédőbölcsességek – kifejezetten anyagidegennek mutatkoznak az új médiumban.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a forgatókönyvírók nem végeztek jó munkát: egyrészt megfosztották a mesét az egzotikumától azzal, hogy a történet helyszínét Szlovéniából az Egyesült Államokba helyezték át, másrészt kigyomlálták a regény önreflexivitását, harmadrészt pedig tovább trivializálták az amúgy sem rétegzett cselekményt (lásd például a címszereplő öngyilkosságának ostoba motivációit a filmben). A rendezőválasztás sem volt szerencsés, a brit Emily Young a Veronika előtt mindössze egyetlen, visszhangtalanul maradt játékfilmet rendezett (Az élet csókja).

Márpedig ez a munka minimum egy kortárs Bergmant kívánt volna. A történet a halálvágyról és az élettudatról szól, középpontban a jósorsa által látszólag elkényeztetett – szép, okos, sikeres – fiatal lánnyal, aki azonban kórosan boldogtalan. Veronikát ugyan megmentik öngyilkossági kísérlete után, de a napjai meg vannak számlálva, visszafordíthatatlanul roncsolódott ugyanis a szíve a beszedett gyógyszerektől. A lány egy magánklinikára kerül, és itt – az idő és a páciensek szorításában – próbálja megtalálni a boldogságot.

Néhány szép pillanat is akad a filmben (ilyen, hangozzék bármily furcsán, Veronika halála a napfelkeltében), továbbá a finálé fordulata is a padlóhoz vágja az embert (már persze csak azokat, akik nem olvasták a könyvet), ámde ezek nem kárpótolnak a végeredményben slampos történetért, a sótlan figurákért és a hervadt vizuális ötletekért (lásd például a vízmetafora sulykolását). A film Bergman munkái helyett sokkal inkább hasonlít James Mangold problémás Észvesztőjére és Arthur Hiller még problémásabb Love Storyjára – egyszerre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10706