|
|
|
Láttuk mégHamlet, vagy amit akartokHegyi Gyula
Hamlet, vagy amit akartok. A magyar címnek kevés köze van az angol eredetihez (In The Bleak Midwinter). Ezúttal mégis megsejtet valamit a lényegből. A mai népek bizony nem nagyon akarják Hamletet, egészen mást akarnak helyette: szappanoperát, sci-fit vagy véres thrillert. Nem mintha a Hamlet nem lenne elég véres és elég ,,thrilling”, azaz borzongató. Csakhát a tévésített ízlés szerint kicsit sokat beszélnek benne, ráadásul nehézkesen, s a főhős is kurtán-furcsán meghal a történet végén.
Kenneth Branagh filmjében az angol színházak és színészügynökségek peremén vergődő féltehetségek verődnek össze azért, hogy karácsony hetében a Hope (Remény) nevű falu elhagyott templomában mégiscsak eljátsszák a Hamletet. Elsősorban a maguk gyönyörűségére, hiszen nem áll mögöttük semmilyen szponzor, s igazi közönségben sem reménykedhetnek. A trupp sátrat ver a templomban, elcihelődik az ódon falak között s a színészvilágban elmaradhatatlan intrikák, hisztik és sértődések közepette elkezdi próbálni a Hamletet. Félresiklott igazi tehetség, kiöregedett ripacs, a királynő szerepére pályázó homoszexuális komikus, masszív dilettáns együtt gyürkőznek neki a dán királyfi tragédiájának. A darabot jó alaposan meghúzzák – persze nem annyira, hogy a helyi közönség érdeklődésében komolyan reménykedhessenek.
A történet az angol színházi világ szellemes paródiájának indul, s jóideig önfeledten szórakozhatunk a reménytelen művészi álmaikat kergető figurák kínosan mulatságos kalandjain. Idővel – és szinte észrevehetetlenül finom hangulatváltással – a történet mégis mélyebb és drámaibb tartalmat kap. Minden erőltetett hangsúly és túlbeszélés nélkül megértjük, hogy a színészek nem saját tehetségtelenségük, hanem a külvilág igénytelenségének foglyai. Üres a templom, mert az egykori hívek gyermekei már nem igénylik az Istenre való emlékezést, üres a színház is, ha Hamletet játszik: Shakespeare legfeljebb iskolai tananyag, de már nem része az élő mindennapi kultúrának. S a Shakespeare-szövegeken nevelkedett brit színészek egzisztenciális vergődésre vannak ítélve – hacsak bemutatkozó videókazettájuk alapján le nem szerződtetik őket valamilyen hollywoodi produkcióba. A kép sötét s talán nem is minden részletében igaz. Mégis hűen kifejezi az európai kultúra szorongását. Százféle cenzúrát, üldöztetést, elnyomást és könyvmáglyát túlélt már, most azonban a feleslegesség érzésével kell szembesülnie, s ez igazán bénító és megalázó érzés.
Kenneth Branagh a szó legnemesebb értelmében maga is kiváló ripacs és ripacsmester, azért igyekszik a lehető legfogyaszthatóbb módon megjeleníteni az európai kultúra véghangulatát. Derűs és érzelmes pillanatok, családi, szerelmi és egzisztenciális poénok, váratlan fordulatok oldják a feszültséget: de magán a keserű látleleten mégsem óhajt enyhíteni. Hamletre a mai világban nagyon kevéssé van szükség. Aki számára mégis fontos Shakespeare, az legfeljebb annyit tehet, hogy valami keveset megpróbál belőle a lehető legvonzóbb mai csomagolásban mégis átmenteni a kulturális szupermarket értéktelen kacatoktól roskadozó polcaira. Ilyen értelemben talán még szerencsésebb lenne a következő cím: Amit akartok, de mégis egy csepp Hamlet.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1129 átlag: 5.4 |
 |
|
|
|
