KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Molnár Gál Péter: Katherine Hepburn (1907-2003)

• Takács Ferenc: Az újbeszéltől a reality show-ig George Orwell és a film
• Varró Attila: Hitlergyőz Náci disztópiák
• Kolozsi László: Hivatali apokalipszis Kultuszmozi: Brazil
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Talált bűn Beszélgetés Janisch Attilával
• Muhi Klára: Képfaragók kalandjai Operatőr kerekasztal

• Fekete Ibolya: Mamma Kuba Kubai filmek
• Kriston László: Don Quijote Kubában Beszélgetés Oliver Stone-nal
• Epres Tamás: Betiltott forradalom Soy Cuba
• Tanner Gábor: Afro-brazil misztika Glauber Rocha
• Mátyás Péter: A Vakond Árnykép: Alejandro Jodorowsky
• Nánay Bence: A legújabb hullám Argentin filmek
• Szilágyi Ákos: Szovjet Hollywood Sztálin mozija (2. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója II.
KÖNYV
• Forgách András: Előhívatlanul Kubrick könyvek
DVD
• Pápai Zsolt: Paradoxonok mozija John Boorman: Zardoz
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Fecsegés-fúga Rengeteg
• Báron György: Álmodozások sora Boldog születésnapot!
• Zoltán Gábor: Jött öt Jött egy busz
• Ágfalvi Attila: Sekély mélység A boldogság színe
• Nevelős Zoltán: Újabb jelenések a sötétségről Apokalipszis most – rendezői változat
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Esküvő monszun idején
• Vincze Teréz: Magdalena nővérek
• Köves Gábor: Pokolba a szerelmmel
• Hungler Tímea: Az igazság órája
• Csillag Márton: Terminator 3.
• Vaskó Péter: A Karib-tenger kalózai
• Varró Attila: Sporttolvajok
• Herpai Gergely: Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője
• Varró Attila: Túl van a család
• Varró Attila: Segítség, hal lettem!

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jim Jarmusch

Paterson

Talált versek

Varró Attila

Jarmusch első igaz költőhősében két művészi korszak találkozik.

 

Az angolszász irodalomban a „found poetry” kifejezés olyan hétköznapi életből elemelt szövegekre vonatkozik, amelyekből „szerzőjük” minimális változtatásokkal, főként a központozás és sorszerkezet segítségével költeményeket varázsol. Jim Jarmusch korai művei a Permanens vakációtól az Éjszaka a Földönig egytől egyig fikciós játékfilmek, mégis egyfajta talált vers-ciklusoknak tekinthetők: hétköznapi események variációira felhúzott laza kollázsok, drámai ívek és fordulópontok nélkül, amelyekből egyfelől egymásra rímelő epizódjaik gondolatritmusa teremt művészi alkotást, másfelől az a jellegzetes jarmusch-i központozás, az ismétlődő gesztusok, gegek, hiátusok. Jarmusch második pályaszakaszában, a műfaji dekonstrukciók szivárványszínű gyűjteményében a Költő a formából átsurrant a tartalomba: a különféle zsánertörténetek kifordított archetípusai (vadnyugati vándor, bérgyilkos, vámpír) átléptek a városi életképekből az egzotikus fikciós mesevilágokba és megannyi magányos poéta-metafóraként, komplex referenciák, szimbolikus karakterek és konkrét irodalmi textusok (William Blake életművétől Hagakurén át Christopher Marlowe-ig) labirintusában rótták útjukat.

A Paterson 13. játékfilmje újabb fordulópontot ígér a pályán, amit már eredettörténete is jelez: az író-rendező épp előző pálfordulása idején, szűk negyed százada vetette papírra a New York állambeli Paterson kisváros egyazon nevű buszsofőrjének történetvázlatát, aki napi körútjai során rövidke szerelmes verseket körmöl titkos jegyzetfüzetében a frissen átélt események (álmok, találkozások, tárgyak) ihletésére. Jarmusch absztrakt, intellektuális műfaji szakasza után végre visszatért az első filmek természetes urbánus közegéhez, a szerény buszsofőr hős, trendi önkifejezési formák között szemezgető hipster-felesége és kutyájuk, Marvin közös életének egy hetén végigkalauzolva nézőit, amelyet mérnöki pontosságú napi rutin tagol stanzákra közös reggelitől a kutyasétáltatás során megejtett esti sörözésig. Szó sincs már mitikus magányuk ködhomályába burkolózó romantikus művészalakokról, a buszvezető Paterson az életmű első hús-vér költőjeként éppen úgy megbújik átlagember-perszónája mögött, mint Benigni nyelvzsonglőre a Törvénytől sújtva elítélt-alakjában vagy „Sisak” Grokenberger zenebohóca a new york-i taxisofőr jelmezében.

A Paterson mégsem tekinthető a korai életmű szerves részének, kanyargós kitérőt követő precíz folytatásnak: Jarmusch több ponton ötvözi benne 20. és 21. századi pályaszakaszának sajátosságait. A főhős története ezúttal is kultúrínyenceknek feltálalt metafikciós keretbe illeszkedik: a film William Carlos Williams amerikai költőóriás 1945 és 1958 között írt epikus költeményciklusa, a Paterson átértelmezése – nem csupán az alapkoncepció terén („A férfi egy város” gondolat jegyében Williams egy Paterson nevű karakter szubjektív szemszögén keresztül mutatja be Paterson városát vízeséstől könyvtáron és artézi kúton át a főutcáig, valamint a benne lakó különcöket), de szerkezet tekintetében is (az öt és fél kötetben megjelent mű a film öt és fél versírással töltött napjának felel meg, egy adott nap pedig részben egy versből, részben a hozzá kapcsolódó mikrotörténetekből áll össze), sőt maga a művész is számos formában felbukkan, élen leghíresebb versének felmondásával (Csak azt akarom mondani). Miként Jarmusch Patersonja egy olyan lepusztult kortárs kisváros, ahol jóformán minden lakó valamely művészeti ág művelője, kocsmai színész, mosodai repper, kollázskészítő, versíró kislány vagy cupcake-zseni (ahogy Williams fogalmaz: „egy város megannyi olcsó hotellel és személyes bejárattal”), úgy a Paterson című film is egyetlen komplex művészet-metafóra a kedves, apró események álcahálója alatt – a 80-as évek karcos monokrómja immár hivalkodó dizájnelem a helyes művészlakásban.

Így aztán a friss film eredendő bája, hiteles figurái és csendes melankóliája ellenére, amelyekkel könnyedén rabul ejtheti a holmi romkom-reményekkel utcáról betévedt gyanútlan mozinézőket is, legalább annyira újabb köve egy ereje teljében is biztonsági játékokat folytató filmművész elefántcsont-tornyának, ami épp úgy bővelkedik a rajongóknak szánt önreferenciákban (többek között kiváló alapanyagot kínálva egy Mystery Train-utalásokra építő ivós játékhoz), mint a művészlétre vonatkozó kinyilatkoztatásokban. Amennyiben az alapötlet megszületése idején készült Éjszaka a Földön cikluszáró darabja az utasaikkal aktív párkapcsolatba lépő öt taxisofőrön keresztül még egyaránt mesélt a mesélőről és hallgatóról (sőt akár a szerepeiket is cserélgeti), Paterson buszsofőrje legfeljebb passzív (ki)hallgatója az embereknek, fülkéje magányában a szeretett nőhöz írt költeményei inkább önvallomások, mintsem a körülötte lévő eleven világban empatikus megfigyelések és folytonos kommunikáció segítségével megtalált versek.

 

PATERSON (Paterson) – amerikai, 2016. Rendezte és írta: Jim Jarmusch. Kép: Frederick Elmes. Szereplők: Adam Driver (Paterson), Golshifteh Farahani (Laura), Nellie (Marvin). Gyártó: Amazon Studios / K5 Films / Inkjet Productions. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 118 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 19-20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13098