Televízó

Mad Men – Reklámőrültek

Korszakok határán

Huber Zoltán

A reklámipart soha olyan pontosan nem mutatta meg senki, mint a hét évadot megélt Mad Men-sorozat.

Sikeres slágerprodukció és gyorsan kultikussá váló rétegsorozat egyben. A 2007-ben indult és hét évad után véget ért Mad Men - Reklámőrültek a szélesebb közönséget és a szigorú ízlésű akadémikusokat is meghódította. Az alkotók a retró-divathullámot meglovagolva egy nosztalgikus, szándékoltan szappanoperás húzásokat felvonultató szériát készítettek, mely a populáris felszín alatt igen komplex problémaköröket elemez. A kirobbanó tehetségű, ám rendkívül rejtélyes Don Draper, illetve az őt foglalkoztató reklámügynökség köré szőtt történet 1960 márciusában indul és 1970-ben ér véget, egészen sajátos szemszögből mutatva be a forrongó hatvanas éveket.
A sorozat páratlan hitelességgel idézi meg a korszakot. A tárgyi környezet, a ruhák és hajviseletek aprólékos kidolgozottsága mellett a lenyűgöző filmnyelvi megoldások is akkurátusan korhűek maradnak. A Mad Men esszenciális töménységben tárja elénk a hatvanas évek világát, a tudatosan túlzó, szemkápráztató stílus mégsem öncélú nézőcsalogatás, hanem a koncepció fontos hatáseleme. Egy-egy jellegzetes napszemüveg vagy bútordarab felbukkanása ugyanolyan fontos szerepet játszik a korabeli gondolkodásmód rekonstrukciójában, mint a figurák mondatai vagy tettei. A Mad Men dramaturgiai tere fiktív mikro-univerzummá bővül, mely leginkább a cég reklámjain keresztül kapcsolódik az általunk ismert történelmi valósághoz.
Az ikonikus hirdetések a vágyott tökéletességet, az üdvösnek gondolt ideákat jelölik, ám ezek mögött az amerikai álom lassú eróziója kísért. A Mad Men tükörvilágában az alkotók tetszés szerint elkülöníthetik, felnagyíthatják és szinte laboratóriumi körülmények között vizsgálhatják az őket érdeklő dilemmákat. A sorozat e különleges módszerével és a szeriális forma epikus lehetőségeit kihasználva képes mélyre lefúrni. A retró látvány, a szerteágazó, csavaros sztori és az izgalmas karakterek alapját a képlékennyé váló identitás, a társadalmi szerepek és az elfogadott normák átalakulásai, a rendezett felszín mögött lappangó szorongások analízisei adják.
A fontosabb társadalmi, politikai és kulturális események csak a háttérben bukkannak fel. A Kennedy- vagy Martin Luther King-merénylethez vagy a Hold meghódításához hasonló fordulópontokkal a szereplők nézőpontjából találkozunk. A világban zajló forradalmi változások azonban epizódról epizódra, szinte észrevétlenül formálják a hatalmi struktúrákat, befolyásolva az ügynökség működését és a figurák életét. A hatvanas évek óriási változásai minden karakter sorsát megpecsételik, a rájuk váró döntések, az őket érő kihívások épp ezért a valós fejleményekre rímelnek.
Az első epizódokban valósággal mellbe vág a munkahelyen fogyasztott alkohol és cigaretta mennyisége, de talán még ennél is sokkolóbb a legnagyobb természetességgel elővezetett szexista, rasszista vagy antiszemita megnyilvánulásokkal szembesülni. A nosztalgia trójai falován keresztül az alkotók saját beidegződései felülvizsgálatára kényszerítik a nézőt. A divat vagy a design evolúciójához hasonlóan kénytelenek vagyunk szembenézni a követendő minták, a nemi szerepek, a család, az énkép módosulásaival. Ahogy egy-egy letűnt tárgyra vagy tapétára, úgy csodálkozunk rá a különféle pózokra és viselkedésmódokra, melyek továbbra sem tűntek el, csak más formában léteznek. A Mad Men elrajzolja és sajátos fénytörésbe helyezi a múltat, amivel kínzóan aktuális dilemmákra hívja fel a figyelmet.
Az üzleti környezet és a társasági élet szabályai, a követendő viselkedésmódok állandó kontrasztba kerülnek a szereplők gondosan takargatott jellemével. A sorozat alapmotívuma a személyes identitás és a felvett álarcok között keletkező feszültség, illetve az ebből fakadó következmények feltárása. Biztos kapaszkodók és egyértelmű iránymutatások nélkül hőseink céltalanul sodródnak. Nem tudják, pontosan mit és hogyan kellene elérniük, ezért jobb híján mindig valami többre, másra vágynak. Ahogyan a cég is folyamatosan válságba kerül és egy-egy kockázatos manőverrel előre menekül, a szereplők is állandóan felrúgják az addigi életüket. Több kritikus következetlenséggel vádolta az írókat és túlbonyolítottnak nevezte a sztorit, holott csak az történik, hogy a karakterek következetesen tagadják és felülírják a döntéseiket, illetve elfojtják személyiségüket. Pontosan úgy, ahogy a marketing pozícionálja újra és újra a termékeket.
A reklámszakma alapmotívummá emelése nemcsak okos, de rendkívül pimasz alkotói gesztus. A vonzó kirakatvilágok teremtésében érdekelt szereplőink a saját bőrükön tapasztalják a látszat és valóság egyre súlyosabb ellentmondásait. Erőszakos pózaikkal a figurák saját tanácstalanságukat próbálják leplezni, a hatalmas egók mögött általános céltalanság és félelem lapul. A főhős Don Draper férfiként, kreatív igazgatóként, férjként és apaként is képtelen boldog lenni, ezért állandóan újra ki kell találnia önmagát. Tragédiája, hogy a vonzóan csomagolt fogyasztási cikkekhez hasonlóan a tökéletes életét is időről-időre megunja, ezért örök bolyongásra, magányra van ítélve. A szeme előtt egy ideális élet mindig változó vágyképei lebegnek, melyekből a konkrét megvalósításuk helyett végül mindig hirdetési szlogenek születnek.
Don Draper hallatlanul érdekes főhős, egy szilárd személyiség nélküli szélhámos, egy sodródó, rendkívül drámai karakter. Azért lehet az ügynökség kreatív zsenije, mert a többiekkel ellentétben ő pontosan érti az akut értékválság okait és következményeit. Reklámjaival célba talál, mert időleges jelzőpontként, a vágyott biztonság aprócska megtestesüléseként alkotja meg őket. Mikor hősünk családja széthullóban, az általa készített hirdetésben apa és anya mosolyogva vacsoráznak együtt a boldog gyerkőcökkel. Bár látszólag Draper a korszak igazi nyertese, kevés őszinte pillanatában majdnem belerokkan az életét meghatározó hazugságokba. Aztán mégis felcsillan az arcán az utánozhatatlan szélhámos-mosoly, majd minden megy tovább a maga útján.
Rajta kívül nem sokan képesek ilyen pozitívan feldolgozni a kollektív bizonytalanságot. A szőnyeg alá söpört problémák, a múlt árnyai mindig visszatérnek, a munka, a pénz nem jelent feloldozást. Míg egyesek a klasszikus kertvárosi család vagy a gazdagság délibábját kergetik, mások a hedonizmusban találnak vigaszt. Az érzékenyebbek, a bukottak öngyilkosságba menekülnek vagy megőrülnek, a lázadó egyéniségek előbb-utóbb betagozódnak a rendszerbe. Az ellenkultúra a reklám részévé válik, a gyengébbek sorsa az alkoholizmus, a győzteseké az örök elégedetlenség és üresség. A legnagyobb árat mégis a nők fizetik, hiába szereznek korábban elérhetetlen pozíciókat, a szerelemről, a gyerekről vagy a családi békéről óhatatlanul le kell mondaniuk.
A női szerepek változása kimondottan nagy hangsúlyt kap a sorozatban. Sajnos rendkívül ritka az olyan fősodorbeli sorozat, ahol ennyire összetett és izgalmas női karakterekkel találkozhatunk. A női íróknak köszönhetően a gender-motívumok kibontása nemcsak érzékeny és pontos, de a fehér férfiak nyomasztó hatalmi helyzetét különféle feminin nézőpontokból ismerhetjük meg. A Mad Men hősnői különböző stratégiákkal és eszközökkel reagálnak a társadalmi változásokra. Don Draper első felesége a háziasszonyi lét üressége elől a mintacsalád ideáljába menekül, de a feltörő neurotikus reakciói pontosan jelzik, legbelül valami másra vágyna. A sikeres karrier érdekében a tehetséges nők kénytelenek a testüket használni és még a kivívott hatalmi helyzetben is el kell viselniük, hogy a férfiak másodrendűnek tekintik őket. A titkárnőkből vezetővé illetve üzletasszonnyá előlépő Peggy Olson és Joan Harris a nehezen megszerzett pozíciókért a magánéletüket, a kapcsolataikat kénytelenek feláldozni.
A gyerekek tehetetlenül figyelik, ahogy darabokra hullanak a korábban látszólag legalább rendezett családok. A válások és az eltűnő apák csupán e jelenség árulkodó kórtünetei, ennél sokkal súlyosabb, hogy a szülők képtelenek követendő mintákat, biztos támpontokat nyújtani nekik. Valódi felnőttként gyakran a gyerekek viselkednek, a szemünk előtt felcseperedő Sally Draper az egyetlen, aki felelősséget vállal az öccséért. A gyerekek magukra maradnak ebben a világban, a szülők a személyes boldogságukat keresik és az anyagi biztonságon kívül egyszerűen képtelenek mást adni nekik.
A Mad Men hét évada során az Eisenhower-korszak kertvárosi idilljéből a hetvenes évek kiábrándult világába jutunk. A sorozat írók sorra veszik azokat a területeket, ahol a fehér protestáns férfi hagyományos hatalmi pozíciói a hatvanas évek végére erősen meginognak. A kenyérkereső családfő, a domináns hím, a tévedhetetlen üzletember szerepei eltűnőben, a hűlt helyüket válóperek, öntudatos nők, jogaikért küzdő kisebbségek és személytelenné váló multinacionális vállalatok jelzik. A közös társalgó helyét egy ormótlan számítógép foglalja el, a tulajdonosok nevét viselő cég egy hatalmas szervezetbe olvadva tűnik el. Hőseink jobb híján a fejlődésben, a növekedésben reménykednek, de a folytatást illetően, ha lehet, csak még tanácstalanabbak, mint a kezdet kezdetén.
A sorozat zseniális lezárása egyszerre találó és cinikus, a hatvanas évek forradalmi lendületéből és nagy útkereséséből végül egy Coca-Cola reklám marad. A mókuskerékből nincs kiút, a legfontosabb kérdéseinkre továbbra sincsenek megnyugtató válaszok, de legalább zavartalanabbul és többet fogyaszthatunk. Isten hozott mindenkit a posztmodern kapitalizmus szép új világában.

Mad Men – Reklámőrültek (Mad Men) - amerikai, 2007-2015. Kreátor, rendező, író: Matthew Weiner. Kép: Chris Manley. Zene: David Carbonara. Díszlet: Christopher Brown. Jelmez: Janie Bryant. Szereplők: Jon Hamm (Don Draper), January Jones (Betty Francis), John Slattery (Roger Sterling), Elisabeth Moss (Peggy Olson), Vincent Kartheiser (Pete Campbell), Christine Hendricks (Joan Harris). Gyártó: Lionsgate / Weiner Bros./ AMC.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/07 46-48. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12295

Cikk értékelése:

szavazat: 69 átlag: 5.26